Főkép

A nyolcvanas és kilencvenes években, lényegében a Szárnyas fejvadász sikerét követően, sokáig vártuk az újabb áttörést hozó kiberpunk (angolosan cyberpunk) filmet, de minden alkalommal csalódnunk kellett valamiért. A magas technológia fejlettséget a kitaszítottsággal és/vagy bűnözéssel és/vagy mélyszegénységgel ötvöző-szembeállító posztmodern tudományos fantasztikus műfaj ugyan képes volt viszonylag emlékezetes mozi-élményekkel szolgálni, az alkotóelemek tökéletes egyensúlyát a Wachowski fivérek színre lépéséig senkinek sem sikerült igazán eltalálnia. Aztán jött a Mátrix, és a szó legszorosabb értelmében szinte a székhez szegezett.
 
Ehhez persze nem árt megjegyezni, hogy a vizuális effektusokat egyértelműen mozivászonra tervezték, és a televíziók képernyője egyelőre közelítőleg sem képes visszaadni az eredeti, döbbenetes élményt, amikor például mintha a fejünkre hullanának a helikopterből a töltényhüvelyek, vagy amikor az akkoriban nagy újításnak számító bullet time technikának köszönhetően ténylegesen megáll, legalábbis a végtelenségig lelassul az idő, és a mozgást alapvetően a térben tapasztalhatjuk meg. Ahhoz, hogy megértsük, az idő és tér összemosása, az idő térbeliesítése mennyire jellegzetesen posztmodern téma, elegendő Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd vagy A Titán szirénjei című regényeit elolvasni, de hogy mindez mozgóképen miként megoldható, arról a Mátrix bemutatójáig fogalmunk sem lehetett.
 
A kameráé mellett a sorban felállított, speciális fényképezőgépek által rögzített képsorok persze éppenséggel a térbeliséget dinamizálják és teszik időbelivé, a hatás paradox módon mégis fordított. A két rendező megfontoltságára és mérsékletességére jellemző, hogy a cselekmény csúcspontját jelentő jelenetekben használt technikát kellően visszafogottan alkalmazzák, és első megjelenésekor – rögtön a film elején, amikor a rendőrség rajtaüt a beszivárgó Trinityn – voltaképp majdhogynem fel sem tűnik a trükk, annyira természetesnek hat a fizika törvényeinek pillanatnyi felfüggesztése.
 
Maga a történet egyszerre rendkívül bonyolult és végtelenül egyszerű. A hackerként Neo aliasszal ténykedő Thomas A. Anderson számítógépes programozó egy nap különös üzenetet kap a komputerén, és ez gyökerestől felforgatja az életét. A szórakozóhelyen, ahová a barátai elviszik, Trinity, a legendás hackerlány várja, és felajánlja neki, hogy megismerteti Morpheusszal, akitől választ kaphat az őt régóta gyötrő kérdésre: mi a mátrix? Sokszor persze szerencsésebb nem ismerni az igazságot, és ez a helyzet ebben az esetben is. Miután visszahozzák indukált álmából a való életbe, Neónak meg kell tudnia, hogy a világ, amelyben eddig élt, puszta szimuláció, az emberek pedig egyszerű energiaforrások benne, hogy táplálják és fenntartsák a hatalmat már évszázadokkal korábban elragadó mesterséges intelligenciát – vagyis a gépeket. Neo azonban kiválasztott, mivel Morpheus hite szerint ő lesz képes látni és alakítani belülről a mátrixot, és így megváltást hozhat az emberiségnek.
 
Az alaphelyzetről a filozófiában kicsit is jártasabbaknak rögtön a Szabó Lőrinc által is megénekelt Dsuang Dszi (Tsuang Tse) lepke-álma jut az eszébe, hogy szinte azonnal továbbfűzze a gondolatot, és Platón barlang-hasonlatától az Alice Csodaországban kalandjaiig számtalan külső referenciára, avagy kisebb-nagyobb mértékben módosított „vendégszövegre” ismerjen rá. Ezen kívül se szeri, se száma a filmes utalásoknak sem, melyek a harcművészeteket középpontba állító hagyományos kínai wuxia történetektől a japán anime-kultúrán át a hosszú köpenyes hősökkel teli spagetti-westernig terjednek.
 
Éppily feltűnő az irodalmi és filmes toposzok tobzódása. Már a nevek mitológiai és bibliai asszociációktól terhesek, a mátrix pedig nemcsak matematikai struktúraként, hanem a kaptárszerűen elhelyezett, anyaméhre emlékeztető táplálóegységek miatt eredeti latin értelmében: anyaállatként is értelmezendő, emellett szintén prominens szerepet játszik még a kiválasztott, az árulás, az utazás, az e világin felülemelkedő szerelem motívuma – hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. Mindez néha humorosan, máskor maró gúnnyal vagy épp keserédes iróniával, de mindenütt tudatosan narratív játéktereket gerjesztve illeszkedik a cselekmény fővonalába.
 
Emellett egészen zseniális az a megoldás is, ahogy a Wachowski fivérek kikerülték a jövendölés legnagyobb csapdáját. Ugyan a történet a messzi jövőben játszódik, a számítógépes programmal szimulált világ az ezredvégi jelenben játszódik, és minden technológia, főképp az információs társadalomban kikerülhetetlen, egyszerre szimbolikus és funkcionális telefonok használata teljesen magától értetődő. A gépi világ szerkezetei és életfeltételei ugyanakkor olyannyira semmiféle kapcsolatot nem mutatnak a jelennel, hogy nem kellett átgondolni az organikus fejlődés lehetséges útjait.
 
Mindebből az is következik, hogy a Mátrix nem közönséges disztopikus tudományos fantasztikum, hanem rengeteg olyan hősi elemmel operál, melyek inkább a fantasyre lennének jellemzőek. Ebből a szempontból sokkal közelebb áll az első Star Wars trilógiához, mint a már említett Szárnyas fejvadászhoz, és minden bizonnyal ez is szerepet játszhatott ténylegesen világraszóló, négy Oscart és még huszonnyolc filmes díjat eredményező sikerében.
 
Akadnak hibák is, ez tagadhatatlan. Bármennyire bonyolult kódok jelenítik is meg a mátrixot, néhány képernyőn egyetlen ember működését is képtelenség lenne leképezni és követni, nemhogy egy egész bolygóét. A legnagyobb gondot azonban a film bemutatója után elburjánzó reklámok jelentették, melyekben alantas kereskedelmi célokra unásig használták a bullet time technikát, mígnem teljesen megcsömörlöttünk a megfagyott idő ábrázolásaitól. Ráadásul a folytatások és mellékszálak sem minden esetben közelítik meg (és egyértelműen sehol sem érik el) az eredeti ötletet megvalósító film színvonalát. Egy kellően fiatal közönség azonban, amely nem ismeri a sokadik lehúzott bőröket, ma már újdonságként is megélheti a nagyjelenet speciális effektusát és az egész történetet. A magam részéről remélem, hogy sokaknak adhat még valamit ez a kevéssel több mint két óra, mert a Mátrix valóban maradandó alkotás, amit feltétlenül látnia kell mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a jövő iránt.