Főkép

Íme a 10., egyben utolsó előtti Kázmér és Huba gyűjtemény, bár ideje lenne megkérdezni a magyar kiadót, hogy a treasury című, extrákkal megspékelt válogatásokból terveznek-e kiadni bármit.
 
Watterson mindenesetre az utolsó Kázmér képsor óta (ami 1995. december 1-én jelent meg) gyakorlatilag semmit nem publikált, elvonultan éli életét, és ki hibáztathatná érte? Egy régebbi interjúban azt nyilatkozta, hogy akkor hagyta abba, amikor kellett, amikor még nem lett önismétlő vagy tartalom nélküli, és ha folytatta volna a Kázmér és Hubát, ma sokan azok közül, akik számára kultikus ez a képregény, szívből rühellnék. Alighanem így lett volna – avagy minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Olyan ember, aki képes lett volna eladni ennek a képregények a rajzfilmre vitelének a jogait, illetve pólók, egyéb ajándék cuccok gyártásához a licenszet, eleve nem írhatta volna meg a Kázmér és Huba sorozatot, ami többek között pont arról szól, hogy vannak az életben meg nem vásárolható értékek, a fogyasztói társadalmat pedig pengeéles kritikával illette.
 
Érzésem szerint ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett némileg kiábrándultabb vagy keményebb Watterson mondanivalója, ám a humora mit sem kopott, és pl. amit Kázmér összeidétlenkedik osztálytársnője, Rozi kapcsán, az teljesen univerzális. Amivel nem azt akarom mondani, hogy az nem is férfi, aki nem dobálta meg hógolyóval kiskorában a lányokat, de azért Kázmér korában (íme az ember, aki több, mint egy évtizeden keresztül volt 6 éves!) a hím és nőnemű emberlények között sűrűn megesik az ilyesmi – ahogy az is, amit Kázmér kap Rozitól. Az is általános ebben az életszakaszban, hogy a fiúk vígan bunyóznak, még ha jelen esetben arról van is szó, hogy Kázmér Hubát üti, s még sűrűbben a tigris őt – egy olyan tigris, ami plüssből van, és mindenki más csak egy élettelen játékállatnak látja, s csupán Kázmér képzelete eleveníti meg…
 
Havas-hóemberes poénból üdítően sok van ebben a kötetben, de a többi megszokott szituáció és humor-forrás is felbukkan. És mintha egyre több lenne az állatvédő üzenet is a képsorok között, pl. a kötet vége felé Kázmér azt meséli el az osztályának, milyen lenne, ha a szarvasok vadásznának az emberekre…
 
Szülőként néha úgy érzem, bizonyos kor alatt nem adnám a fiaim kezébe ezt a képregényt, mert minek kívülről ötleteket adni, amikor maguktól is jól megy nekik a rosszalkodás, másrészt viszont számos olyat találtam ezekben a könyvekben, amiket magam is megtettem, mondtam vagy gondoltam gyerekkoromban, aztán még mindig élek. Felmerült bennem az is, hogy jobb lesz-e bárkinek attól, ha ráébred, hogy a fogyasztói társadalom egy zsákutca, és ennek hatására kevesebb fölösleges hülyeséget vesz meg a boltban, szóval tudatosabban kezd élni. Mert ezzel, s még Watterson sok-sok más filozofikus gondolatával nagyon is egyet tudok érteni, és emiatt mégis szívesen elolvastatnám a fiaimmal, ugyanis úgy van mindez megfogalmazva és tálalva, hogy jobban átmegy az üzenet, mint mondjuk tankönyvekből, vagy szülői/tanári prédikációkból, hogy mást ne is mondjak.

Ugyanakkor sok-sok felnőtt ember sem fogná fel, miről szól ez a képregény, és nem is feltétlenül azért, mert hülye vagy ostoba, egyszerűen csak nem így látja a dolgokat, és kész. Van, aki vígan elvan abban, amit a médiától meg a szupermarketekben kap, és nem vágyik többre, és lehet, hogy nyugodtabban alszik, mint azok, akiket zavar a világ megállíthatatlannak tetsző menetelése a vég felé, vagy hova. Mindenesetre utóbbiak élvezni fogják a Kázmér és Huba képregényeket, és néha ennyi is elég. Mármint, még sok okos tudós is azon a véleményen van, hogy a nevetés gyógyít és segít, a mosoly meg szépít. (Mondjuk hiába vigyorogtam a metrón olvasva a könyvet, egy nő sem szólított le, szóval ne legyenek senkinek túlzott elvárásai, hehe.)
 
Idézek is egyet:
Kázmér levelet ír:
"Kedves Mikulás!
Minden áldott évben írok neked egy listát, hogy mit hozzál Karácsonyra, te meg minden évben semmibe veszed, amit kérek, és egy rakás praktikus marhaságot hozol, ami az ördögnek sem kell.
Nem tudsz olvasni?? Vénségedre becsavarodtál?? Netán nem is vagy jóságos öregapó, hanem gyerekgyűlölő pszichopata?!?!"
Huba: – Ezt azért gondold át még egyszer.
Kázmér: – Jó, tudom… De olyan jólesett leírni.