Wendy Northcutt: Darwin-díjasok 1. - Működésben az evolúció
Írta: Galgóczi Tamás | 2012. 03. 11.

„Azoknak az emlékére, akik lenyűgöző ostobaságuknak köszönhetően saját maguk gondoskodtak génjeik kihalásáról, nagymértékben hozzájárulva ezzel az emberi faj fejlődéséhez.” Ez a gondolat - azt hiszem - mindent elmond azokról, akik kiérdemelték a Darwin-díjat.
A történetek egy része már ismerős lehet a rendszeresen internetezők számára, ők bizonyára találkoztak már egyik-másik modern legendával. Hiszen a kerti nyugágyán majd öt kilométer magasra emelkedő férfi, aki nyugodtan eljátszhatta volna a kihelyezett forgalomirányító szerepét a légifolyosóban, világhíres lett. De hasonló sikert könyvelhetett el magának az a terrorista is, aki saját levélbombáját nyitotta fel, miután hiányos címzés miatt visszakapta a postától.
Ha megkérdezné tőlem valaki, mi a hosszú élet titka, igencsak terjedelmes listával örvendeztetném meg. Ne lakj egy szobában se mérges-, sem pedig óriáskígyóval. Ne fotózd szemből a felbőszült bikát. Ne akarj virágkoszorút akasztani a tigris nyakába, s az sem jó ötlet, ha megpöckölöd az orrát. Ha nem vagy tisztában az elektromos áram veszélyeivel, akkor ne próbáld meg elfűrészelni a vezetéket, lemérni tested ellenállását, villámjárta hegytetőn szeretkezni.
A sort még hosszan lehetne sorolni, ezért búcsúzóul inkább egy személyes kedvencemet említem meg. Egy diák Halloweenre készülődve vámpírnak öltözött. Úgy vélte, hogy egy szívébe szúrt karó nagyban fokozná jelmezének sikerét, ezért mellkasára egy vékony deszkalapot erősített, amibe kalapács segítségéve belevert egy kést. Alaposan elszámította magát, ugyanis a kés könnyedén keresztülhatolt a deszkán, egészen a szívéig. Ezt pedig még egy vámpír sem élte volna túl.