Főkép Corelli, Albinoni vagy Vivaldi barokk versenyműveinek hallgatása után egészen másfajta zenei szövettel és ideákkal találkozunk az Esterhazy-család udvari komponistájánál, Joseph Haydnnál vagy az ifjúkorában sokat utazott, rengeteg zenei impulzust befogadó W.A. Mozart zenekari művei esetében. Az 1750-es évek után már Carl Philipp Emanuel Bach és Johann Christian Bach is hadat üzent útkereső, formabontó műveivel a barokk zenei szimmetriának és szigorú szerkesztésnek, a kontrapunktnak, a cizellált barokkos dallamoknak. Ezzel is egyengették a felvilágosodás gondolatával szinte egy időben megjelenő – mannheimi udvarhoz köthető – Stamitz vagy Michael Haydn szimfóniáinak, versenyműveinek útját. Ez a zenei fel- és kivilágosodás, átalakulás a folyamatos változás, sokszínűség jeleit mutatta. Szinte törésmentes és nyílegyenes az út a bécsi klasszika felé, melynek meghatározó része egyértelműen Haydn és Mozart művészete.
 
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) egyik közeli barátjának, Anton Stadlernek komponált műve, az A-dúr basszus-klarinétverseny(KV 622) kapcsán érdemes áttekinteni, hogy a zeneszerző milyen – különböző karakterű – meghatározó műveken dolgozott életének utolsó évében. 1791 áprilisában komponálta utolsó vonósötösre írt művét (KV 614), nyáron és ősszel a Varázsfuvola (Die Zauberflöte), a Titusz kegyelme (La Clemenza di Tito) operák készültek szédületes tempóban. 1791. szeptember 30-án került sor a Theater an der Weiden színtársulatával, Schikaneder vezetésével a Varázsfuvola ősbemutatójára. A komponálás mellett Mozart több levelet írt feleségének, Constanze-nak is Badenba, ahová az gyógykezelésre utazott. Ezekben a levelekben a zeneszerző rossz kedélyállapotáról, leterheltségéről tesz említést. Bécsi külvárosi lakásán egy titokzatos küldönc kereste fel egy Requiem (KV 626) megrendelésével. A mű elkészítéséért 50 dukátot ajánlott fel az ismeretlen megbízó. Constanze távollétében Mozart a Schikaneder színházának udvarán álló pavilonban kezdte el a Requiem komponálását, egy időben a Varázsfuvola és a Titusz kegyelme írásával. Hallatlan szellemi erőfeszítés. Rendkívüli, eltérő karakterű kompozíciók ezek. Az írást Mozart az éjszakai színházi Varázsfuvola-próbákkal, táncokkal és mulatozásokkal vezette le.
 
Napjainkban a klasszikus zenei rádiók műsorai előszeretettel használják szignálként a karakteres fülbemászó dallamokat, melyek a hallgatókban egy idő után összeforrnak a műsorral. Ez minden bizonnyal elmondható W. A. Mozart említett A-dúr basszus-klarinétverseny művéről is, melyet a Varázsfuvola bemutatóját követően 1791 októberében Mozart eredetileg G basszus-klarinét (nagyterccel mélyebb hangterjedelmű) hangszerre komponált.
 
A szerző a fuvolák, fagottok, kürtök és vonósok mellett a szólistaként alkalmazott klarinétra felépített műve a bécsi klasszika egyik ékköve. Mozart az egyszerű melodikát is fantasztikus zenekari hangszínekkel szólaltatja meg. Mély gondolkodásra vezethető vissza ez a zene; a töprengést, a belső útkeresést élhetjük át újra a zeneszerzővel.
 
A kezdő Allegro, vagy a középső Adagio tételekben a kisebb zenei formák után a nagyobb íveket megszólaltató basszus-klarinét lágy, kifejező dallamai az elgondolkodó, magyarázó zenei hangokat adják át hallgatóinak. A klarinét mélyebb fekvésű futamai, passzázsai mutatják, hogy mennyi meleg hangszín lakozik ebben a hangszerben. Szólama egy óriási ív, melynek szüneteiben a fafúvós szólista nem társul motorikusan a zenekar szólamaihoz. Mozart több helyen is fantasztikus levegős részeket komponált a fafúvósnak. Elgondolkodik, lüktet és tovább lép. Egyszerűen gyönyörű szólam.
 
Mozart zenekarában a vonósokhoz illesztett fagott és kürt szólamai kiegészítenek, színeznek, azok ki-és belépései a végletekig megkomponáltak. Az Adagio tétel borús, őszies dallamára a vonósok és fagottok válaszai a búcsúzást is megidézik egyben. A záró Rondo tételben a játékosság feszes és mégis elegáns zenei íveit hallhatjuk. Frázisai igazi mesteri alkotások, s ez frappáns zárása az A-dúr basszus-klarinétversenynek. A később alkotó Beethoven, Schubert és Brahms is jócskán merített ezekből a mozarti magasságokból. 
    
A Deutsche Grammophon Virtuoso sorozatának újra megjelentett 1988-as felvételén az Orpheus Chamber Orchestra játszik. Charles Neidlich (basszus-klarinét), valamint a két további versenyművet megszólaltató Frank Morelli (fagott) és Randall Wolfgang (oboa) kitűnő hangszeres interpretálása mellett kiemelendő, hogy mindhárman egy-egy saját, ízléses kadenciával járultak hozzá a művek felvételéhez. S ezzel is visszatekintettek arra a Mozart-korabeli gyakorlatra, hogy a szóló hangszeresek egy megírt vagy improvizált zenekar nélküli játékkal (cadenza) adták meg a koronát a mű előadásakor.
 
A lemezen szereplő viszonylag korai, 1774-es bécsi keletkezésű B-dúr fagottverseny (KV 191) is remek előadásban szólal meg a lemezen. A zenekar a Mozart által is fontosnak tartott pianissimo és forte hangerőknek, a zenei ívek indításának, az új belépő szólamok bekapcsolódásának és a hangszerek példás összjátékának egyaránt megkülönböztetett figyelmet szentel. Mozart ebben a műben még a formai és dallami elvárásoknak megfelelően komponált, de korai műve ettől függetlenül szintén egy Amadeus (vagy Amadé, ahogy magát szignálta) mű, bájosan eleven és tiszta. A fagott kontrasztjainak, hangszeres adottságainak kiaknázása részben még Johann Christian Bach zenéjére, részben azonban már saját megszilárduló klasszikus stílusára utal. 
 
1777-ben Mozart egy beadványban kérte felmentését, szolgálatából való elbocsátását a salzburgi érsektől. Ezután 16 hónapos utazás következett München, Augsburg, Mannheim, majd Párizs állomásokkal. Mannheim ekkor az egyik fő zenei centrum volt, ahol a választófejedelem kitűnő zenekarral rendelkezett. Mozart rendkívül tartalmas programok, muzsikálások mellett korának zenei élvonalával került közelebbi kapcsolatba, s ez egész további életére hatással volt.
 
Egy ismert és kedvelt műve, a C-dúr oboaverseny (KV 314) ehhez a mannheimi utazáshoz köthető. Mozartnak e művében is érződik komoly zeneszerzői felkészültsége, ezt tükrözi a versenymű klasszikus dallamvilága, az oboa kiérlelt és gyönyörű szólama, valamint hangszíndús zenekari tutti szólamai. A művet számos hangfelvételen rögzítették, mégis ez a felvétel is új színekben mutatja meg ezt a concertót. Átfogó művészi tartalmú előadással találkozhatunk mind az Orpheus Chamber Orchestra játékát, mind Randall Wolfgang (oboa) interpretálását hallgatva.
 
Mozart hangszeres versenyművei méltán népszerűek ma is, de ezek befogadásához a hallgatónak közelebb kell férkőznie gondolatban is a zeneszerzőhöz és műveihez egyaránt, s elmerülni magában a bécsi klasszika zenéjében.
 
Előadók:
Charles Neidich – basszet klarinét
Frank Morelli – fagott
Randall Wolfgang – oboa
Orpheus Chamber Orchestra
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Clarinet Concerto in A major, K622
1. I   Allegro
2. II Adagio
3. III Rondo (Allegro)
 
Bassoon Concerto in B flat major, K191
4. I Allegro
5. II Andante ma adagio
6. III Rondo (Tempo di Menuetto)
 
Oboe Concerto in C major, K314
7. I Allegro aperto
8. II Adagio non troppo
9. III Rondo (Allegretto)