Hír: Moltopera bemutatkozó koncert
Írta: ekultura.hu | 2012. 03. 03.

„Ami viszont a legnagyobb hatást teszi a közönségre, hogy - a profi világban szinte egyedülállóan - látszik rajtuk, imádják, amit csinálnak. Így érdemes komolyzenét csinálni, így érdemes operát énekelni." - zárja az első koncert kritikáját a Fidelio, Magyarország egyik legtekintélyesebb online komolyzenei magazinja. Valóban, a Moltopera eddig igazi sikertörténet. A 2011 augusztusában alakult társulat 20-28 év közötti, Zeneakadémiát/a Szegedi operaszakot végzett/végző fiatal énekesekből áll, céljuk a hazai operaélet megreformálása, az, hogy ismét széles tömegekhez juttassák el és érthetővé tegyék az opera műfaját.
„Nincs rossz néző, csak rossz előadás!" - található honlapjukon, a www.moltopera.hu - n. Koncepciójuk alapja, hogy ne kelljen a közönségnek „felkészülten" (értsd: szolfézsórákat végezve és az Operák könyvében a történetet előre elolvasva) beülnie az operaelőadásra ahhoz, hogy élményhez jusson illetve hogy azokat szólítsák meg, akiket eddig még nem sikerült a komolyzene felé nyitottá tenni.
„A közönségünk: akik nem szeretik az operát" - nyilatkozta Ágoston László társulatigazgató a Bartók Rádió kérdésére. „Hiszünk benne, hogyha ennyi fiatal ekkora hittel dolgozva hoz létre egy produkciót, annak meg kell, hogy legyen az eredménye és elnyerhetjük a közönség szimpátiáját. Vannak és lesznek hibáink, de nem tökéletesek szeretnénk lenni, hanem nagyon szerethetőek!" - folytatta.
Úgy tűnik a koncepció sikeres: az első „bemutatkozó" koncertet övező siker és az utolsó darabig hetekre előre eladott pótszékek legalábbis ezt jelzik. A március 11-én, vasárnap 19.00 órától szintén a Nádor Teremben tartott „ismétlésre" ugyancsak kapkodják a jegyeket, valószínűleg a koncert előtti héten már a pótszékek kerülnek sorra.
A Moltopera következő műsorának anyagát és helyszínét még csak találgatni lehet, de ha így folytatódik, a közönségszervezéssel nem lesz probléma.
Forrás: www.moltopera.hu