Főkép

Meglepő volt a számomra, hogy a világ egyik legjobb szaxofonosának számító Charles Lloyd nem telt ház előtt játszott a Művészetek Palotájában. Minden bizonnyal sokan várták ezen az estén a Charlie Haden által vezetett Quartet Westet, ugyanis kb. egy hónappal ezelőtt még ők voltak kiírva fellépőként. Azonban egy váratlan betegség átírta a muzsikusok turnéforgatókönyvét. Hála a szervezőknek, gyors megállapodás született a szaxofonoslegenda Charles Lloyddal – aki véleményem szerint legalább akkora név a dzsesszvilágban, mint Haden. Ezért is hatott számomra furcsán a jó néhány üres szék a nézőtéren…

Lloyd személyében olyan muzsikust tisztelhetünk, aki eddigi – közel ötévtizedes – munkássága során a legnagyobbakkal lépett közösen színpadra. A sor Miles Davistől John Coltrane-ig, Tony Williamstől Keith Jarrettig terjed – néhány nevet kiragadva a népes „mezőnyből”. Ráadásul az amerikai szaxofonos nem akármilyen zenészek társaságában érkezett Budapestre. A Sky Trio elnevezésű formációjában az a Larry Grenadier bőgőzik, aki Brad Mehldau és Pat Metheny oldalán vált híressé, valamint az a Gregory Hutchinson dobol, aki már Diana Krall stábjában is dolgozott.

Már a koncert elején nyilvánvalóvá vált, hogy Lloyd nem az a szaxofonos, aki „szétfújja” a koncerttermet. (Bár ez csak azoknak jelentett újdonságot, akik nem ismerték őt korábban.) Ő tipikusan „finom ecsetvonásokkal” munkálkodó művész. Szólói leheletfinomságúak, mégis meggyőző erejűek voltak. A muzsikus kompozíciói a keleti és a nyugati zene céltudatos házasításából születnek/születtek. Ez a keveréknyelv már évek óta Lloyd védjegyének számít.

Egyébként nagyon szimpatikus volt az a hozzáállása, hogy nem ő akart mindig a fókuszban lenni. Mind Grenadiernek, mind pedig Hutchinsonnak többször is teret engedett az önálló produkciózáshoz. Annak ellenére, hogy a beharangozóban úgy szerepelt, hogy Lloyd a legújabb formációjával érkezik, a csapat játékán ez egyáltalán nem érződött. Az összkép régóta együtt zenélő trióról tanúskodott.

A látott és hallott produkcióra, úgy érzem, az tette fel a koronát, amikor kb. a koncert háromnegyed részénél bevonult a színpadra a legismertebb magyar dzsesszmuzsikusokból álló különítmény. Ami ezután kezdődött – Dresch Mihály, Borbély Mihály és Lukács Miklós közreműködésével –, igazi zenei ünneppé nőtte ki magát. Az a csodálatos a dzsesszben, hogy hiába találkozik először két vagy több muzsikus, azonnal képesek egymás nyelvét beszélni. Ez most is így történt. Ami a színpadon zajlott, az nem egy száz próbás folyamat végeredménye volt, hanem maga a spontenaitás. Mit kapott ezen az estén a közönség? Szép melódiákat, aprólékosan kifejtett témákat és hihetetlen mennyiségű energiát – biztosan. Úgy vélem, aki kihagyta ezt a koncertet, az egy életre szóló élményről maradt le. Ugyanis nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy ez a hat művész még egyszer együtt zenéljen Budapesten.

Aki pedig szeretne részletesebben is megismerkedni a Charles Lloyd által képviselt zenei világgal, annak ajánlom figyelmébe a német kiadó, az ECM Records honlapját, ugyanis ennél a lemezcégnél jelent meg a muzsikus eddigi albumainak legalább 90%-a.