Pina Ballario (szerk.): Hegyi népek meséi
Írta: Uzseka Norbert | 2012. 02. 22.

Mivel ennyire konkrétan körülhatárolt területről származnak a mesék, több nevén nevezett hely legendáját is olvashatjuk, városokét épp úgy, mint egyes hegycsúcsokét, tavakét. S bár nagyon sok szomorúság, tragédia is van ezekben a történetekben, költői szépségük magával ragadó. Eszembe jut, milyen volt, mikor még gyerekfejjel először böngésztem a Mátra térképét, rácsodálkozva a hol mulatságos, hol vérfagyasztóan hangzó különféle nevekre, amiket még a legjelentéktelenebb kis csúcsra vagy dűlőre is aggattak a helyiek. Bármennyire is tudja az ember, hogy a Népek meséi sorozatban olvasható mesék mindegyikének megvannak az igazi, soha fel nem tárható gyökerei, azokhoz a rég volt emberekhez ez a kötet visz a legközelebb. Ezek itt nem általánosságban népmesék, hiszen a többi kötettel ellentétben sokkal pontosabban tudhatjuk, honnan, kiktől származnak. És ez jó.
Persze számos, ezernyi más meséből ismerős népmesei, legendai elem köszön vissza ezekből a történetekből is. Ilyen pl. a király, ki bátyja trónját és feleségét is megörökölte, ám nem akarta, hogy annak leszármazottai lépjenek az ő helyére, ezért kegyetlen tervet eszelt ki. Vagy az egymással versengő két falucska, ostobaságokat művelő elöljáróival. És vannak olyasmik is, amiket csak hegyi népek eszelhetnek ki, mint amilyen a hóhercegnő meséje.
Már többször leírtam, hogy a Népek meséi sorozat legfőbb erénye, hogy bármily rövidkék és sokszor talán nem a legszerencsésebben összeválogatottak is a kötetei, mindenképp kedvet csinálnak az adott nép alaposabb megismeréséhez. Ez az első kötet, ahol viszont azt érzem, hogy több, mint ízelítő, amit nyújt, és mivel sokkal több benne a konkrétum, könnyebben és szívesebben olvastam is utána a Dolomitok vidékének.