Beleolvasó - Thierry Jonquet: Tarantula

Fülszöveg:
A közelmúltban (2009-ben) elhunyt Thierry Jonquet a bűnügyi regények egyik legnépszerűbb francia mestere. A Tarantula különböző helyszíneken és idősíkokban játszódó cselekménye meghökkentő fordulatokon keresztül jut el a drámai végkifejletig.
Vincent Moreau eleinte úgy gondolja, csakis valami fatális félreértésről lehet szó. Bizonyára összetévesztik valakivel. Mert mi oka lenne bárkinek is arra, hogy elrabolja és fogva tartsa őt? És főleg, hogy úgy bánjon vele, mint egy kutyával - valami szörnyű gaztettet elkövetett kutyával. Telnek-múlnak a hetek, hónapok.
A sötét pincébe zárt, láncra vert, kutyakaján élő, a higiénia alapvető eszközeit is nélkülözni kényszerülő Vincent a fogva tartója - az általa Tarantulának elnevezett férfi - viselkedéséből lassan rájön, hogy félreértésről szó sincs, az őt csapdába ejtő "pók" valóban őt szemelte ki zsákmányául. Ahogy múlik az idő, a fiatalember rabságának körülményei fokozatosan javulnak: már rendes ételt kap, naponta tisztálkodhat, s hogy ne unatkozzon, olvashat és zenét hallgathat. Az addig szinte teljesen üres pincébe néhány kényelmes bútor kerül. Tarantula gyakran meglátogatja, beszélget vele, esetenként még néhány kérdésére is válaszol.
A legfontosabb kérdésre azonban Vincent sosem kap választ: miért?
 
A regény alapján készült a hazai mozikban szeptember 8-tól bemutatásra kerülő "A bőr, amelyben élek" című, Pedro Almodóvar rendezte film forgatókönyve.

Részlet a regényből:
I.
Richard Lafargue lassú léptekkel haladt a kavicsos ösvényen, a villát körülölelő fal mentén húzódó ligetben. Az ösvény a fák között megbúvó kis tóhoz vezetett. Az éjszaka világos volt, és az esőben tejszínűen csillogott a júliusi ég.
A hattyúpár békésen aludt egy tavirózsatelep mögött, a karcsú nőstény, fejét a szárnya alá dugva, gyengéden simult oda a vaskosabb testű hímhez.
Lafargue leszakított egy virágot, egy pillanatra beszívta édeskés, csaknem émelyítő illatát, aztán elindult visszafelé. A villa masszív, zömök, minden eleganciát nélkülöző tömbje a hársfákkal szegélyezett fasoron túl magasodott. A tálaló, ahol Line, a házvezetőnő éppen vacsorázott, a földszinten volt. Jobbra egy világos ablak, amely mögül halk berregés hallatszott: a garázs, ahol Roger, a sofőr a Mercedes motorját próbálgatta. Végül a tágas szalon, melynek sötét függönyei közül csak néhány vékony fénysugár szökött ki.
Lafargue felnézett az első emeletre, és tekintete elidőzött Eve lakosztályának egyik ablakán. Halvány fény, egy félig nyitott zsalugáter, amelyen halk zene, zongoraszó, a The Man I love első taktusai szűrődtek ki…
Lafargue bosszúsan összerándult, és hirtelen nekilódulva besietett a villába. Az ajtót becsapva, szinte futva közeledett a lépcsőhöz, amelyen aztán lélegzetét visszafojtva szaladt fel. Az emeletre érve felemelte az öklét, de aztán visszafogta magát, és megelégedett azzal, hogy behajlított mutatóujjával kopogtassa meg finoman az ajtót.
Sorra elfordította a három tolózár gombját, melyek kívülről zárták le annak a lakosztálynak a bejáratát, ahol a kopogására ügyet sem vető nő élt.
Zajtalanul becsukta maga mögött az ajtót, és beljebb lépett. A helyiségben félhomály honolt, egyedül a zongorán álló kis lámpa ernyőjén szűrődött át némi halovány fény. A budoárral szomszédos szobából nyíló fürdőszoba neonja éles fehér fénnyel terítette be a lakosztály túlsó végét.
A férfi elindult a félhomályban a HIFI­torony felé, és a hangerőt levéve az első hangjegyeknél megakasztotta azt a dallamot, ami a The Man I love után következett a lemezen.
Haragját magába fojtva, semleges, minden szemrehányó éltől mentes hangon mormolt el egy mindazonáltal csípős megjegyzést a szépítkezésre, illetve az esti programjukhoz illő ruha és ékszer kiválasztására fordítható, még ésszerűnek tekinthető időtartamról…
Aztán elindult a fürdőszoba felé, és odaérve elnyomott egy káromkodást, amikor meglátta a vastag, kékes habréteg alatt a fürdőkádban heverő fiatal nőt. Felsóhajtott. Tekintete találkozott Eve­ével; a nő kihívó pillantását gúnyos nevetéssel nyugtázta. szinte mulatságosnak találta e gyerekes dacot, megcsóválta a fejét, aztán elhagyta a lakosztályt…
Amikor visszaért a földszinti nagy szalonba, a kandalló melletti bárszekrénynél töltött magának egy whiskyt, és egyszerre felhajtotta. Az alkohol égette a gyomrát, s az arca összerándult. Aztán odalépett a nappalit Eve lakosztályával összekötő intercomhoz, megnyomta a gombot, megköszörülte a torkát, majd száját a műanyag rácshoz szorítva beleüvöltött a készülékbe:
– Könyörgök, igyekezz már, te ribanc!
Amikor a budoár falába beépített két, háromszáz wattos hangszóróból pokoli erővel felharsant Richard hangja, Eve hevesen összerezzent.
Megborzongott, majd minden sietség nélkül kimászott a hatalmas, kerek fürdőkádból, s belebújt egy frottír köntös be. Leült a fésülködőasztal elé, és szemceruzáját apró, gyors mozdulatokkal irányítva elkezdte kifesteni magát.

A Roger vezette Mercedes elhagyta a vésinet­i villát, és a Saint­Germain negyed felé tartott. Richard a közömbös arccal mellette ülő Eve­et figyelte. A nő dohányzott, időről időre hanyag eleganciával emelte finom ajkához elefántcsont cigarettaszipkáját. A város fényei egyszer­egyszer megvilágították a kocsi belsejét, és néhány pillanatra fénycsíkokat rajzoltak a fiatal nő testre simuló fekete selyemruhájára.
Eve hátrahajtotta a fejét, így Richard nem láthatta az arcát, amit csak az időnként felparázsló cigaretta világított meg rövid időre.

*

Nem akartak ott ragadni ezen a kerti partin, amit valami üzletember rendezett azzal a céllal, hogy felhívja magára a környékbeli arisztokrácia figyelmét. Egymásba karolva sétálgattak a vendégek között. A kertbe kiköltözött zenekar halk muzsikája kísérte lépteiket. A sétányokon felállított asztalok és büféasztalok mellett kis csoportok verődtek össze.
Nem tudták elkerülni, hogy egy­két nagyvilági pióca rájuk ne tapadjon, és meg kellett inniuk néhány pohár pezsgőt a házigazda egészségére. Lafargue találkozott pár kollégájával, köztük volt az Orvosi kamara elnökségének egyik tagja is, aki gratulált neki a plasztikai sebészek szaklapjában megjelent legutóbbi cikkéhez. A beszélgetés végén Lafargue még azt is megígérte, hogy részt vesz majd a Bichat kórházban megrendezendő konferencián, ahol a legújabb mellplasztikai eljárásokról lesz szó. később aztán átkozta magát, amiért hagyta, hogy csőbe húzzák, ahelyett hogy udvariasan visszautasította volna a felkérést.
Eve félrehúzódva állt, és úgy tűnt, gondolataiba merült, de azért érzékelte a kéjsóvár pillantásokat, melyeket egyes férfi vendégek vetettek rá, és amelyekre csaknem észrevehetetlen, megvető fintorral válaszolt.
Egy pillanatra magára hagyta Richard­t, és odament a zenészekhez, hogy megkérje őket, játsszák el a The Man I Love­ot. Éppen visszaért Lafargue mellé, amikor felhangzottak a dal első mélabús, andalító taktusai. Ajkára álnok mosoly ült ki, amikor meglátta az orvos fájdalomtól eltorzuló arcát. Lafargue finoman átkarolta a nő derekát, és félrevonta. A szaxofonos belevágott egy panaszos szólóba, és Richard­nak erőt kellett vennie magán, hogy ne pofozza fel partnerét.
Végül éjféltájban elköszöntek a házigazdától, és visszatértek a vésinet­i villába. Richard felkísérte Eve­et a szobájába. A szófán ülve nézte, ahogy a nő vetkőzni kezd – eleinte gépiesen, aztán egyre kihívóbban, szembe fordulva a férfival, ironikus pillantásokat vetve rá.
Csípőre tett kézzel, terpeszben odaállt elé, szeméremszőrzete az orvos arcával egy magasságban sötétlett. Richard megvonta a vállát, és felállt, majd a könyvszekrény egyik polcáról levett egy kis gyöngyház berakásos dobozkát. Eve elnyúlt a padlón fekvő gyékényen. A férfi letelepedett mellé törökülésben, kinyitotta a dobozkát, és kivett belőle egy hosszú pipát meg néhány, ezüstpapírba csomagolt zsíros golyócskát.
Gondosan megtömte a pipát, gyufa sercent, majd meggyújtva odanyújtotta Eve­nek. A nő nagy szippantásokkal szívta be a füstöt. Édeskés illat terjedt szét a helyiségben. Eve összegömbölyödve feküdt a földön, s a pipával a szájában Richard­ra meredt. Tekintete hamarosan üvegessé vált… Richard közben már megtömött egy újabb pipát.
egy órával később a férfi elhagyta a helyiséget, s a három tolózárral gondosan bezárta a lakosztályt. A szobájába érkezve levetkőzött, és hosszasan vizsgálgatta a tükörben őszülő hajjal keretezett arcát. rámosolygott fehéredő hajú, mély ráncokkal barázdált arcú tükörképére. Mindkét kezét kinyújtotta maga elé, aztán behunyta a szemét, és olyan mozdulatot tett, mintha kettétépne egy képzeletbeli tárgyat. Miután lefeküdt, még hosszú órákon át forgolódott az ágyában, míg végre hajnalban sikerült elaludnia.

II.

Line, a házvezetőnő délelőttre kimenőt kapott, ezért ezen a vasárnapon Roger készítette el a reggelit. Többször is kopognia kellett Lafargue szobájának ajtaján, mielőtt választ kapott volna.
Richard jó étvággyal evett, élvezettel harapott bele a friss croissant­okba. Jókedvűen ébredt, még tréfálkozott is Roger­val. Felvett egy farmert meg egy könnyű inget, belebújt a mokaszinjába, és kiment, hogy sétáljon egyet a kertben.
A hattyúk fel­alá úszkáltak a tó vizén, s amikor Richard felbukkant az orgonabokroknál, közelebb húzódtak a parthoz. A férfi odadobott nekik néhány kenyérdarabot, majd leguggolt, és kézből etette őket.
Aztán a kertben sétálgatott; az ágyásokat megtöltő virágok élénk színű foltokként virítottak a frissen nyírt fű zöldellő négyszögeiben. Lafargue elindult a kert végében lévő, mintegy húsz méter hosszú úszómedence felé. A birtokot körülölelő fal elrejtette szeme elől az utcát, de még a szomszédos villákat is.
Meggyújtott egy cigarettát, mélyen leszívta a füstöt, majd felnevetett, és elindult vissza a házhoz. A tálalóban Roger egy tálcára készítette Eve reggelijét. A nappaliba belépő Richard megnyomta az intercom gombját, és teli tüdőből beleüvöltött a mikrofonba: REGGELI! FELKELNI!
Aztán felment az emeletre.
Kinyitotta az ajtót, és belépett a szobába. Eve még aludt a nagy baldachinos ágyban. Az arca alig látszott ki a takaró alól, dús és göndör barna haja sötét foltként terült szét a mályvaszínű szaténhuzaton.
Lafargue leült az ágy szélére, a tálcát odatette Eve mellé. A nő belekortyolt a narancslébe, és mogorván elropogtatott egy mézes kétszersültet.
– Huszonhetedike van… – mondta Richard. – Ma van a hónap utolsó vasárnapja. Talán elfelejtette?
Eve anélkül, hogy Richard­ra nézett volna, finoman meg rázta a fejét. A tekintete üres volt.
– Jól van – folytatta a férfi –, háromnegyed óra múlva indulunk.
Lafargue távozott. A szalonba érve odalépett az intercom hoz, és beleordított:
– Háromnegyed órát mondtam. Értetted?
A hangszórók által felerősített üvöltést meghallva Eve kővé dermedt.

*

A Mercedes három órán át az autópályán robogott, majd letért egy kanyargós másodrendű útra. A normandiai táj bágyadtan terült el a nyári napsütésben. Richard jeges szódát töltött egy pohárba, és frissítővel kínálta a félig lehunyt szemmel bóbiskoló Eve­et. A nő eltolta magától a poharat, Richard pedig becsukta a kis hűtőszekrény ajtaját.
Roger gyorsan, de magabiztosan vezetett. egy kis falu határában álló kastély bejárata előtt állt meg a Mercedesszel. A birtokot sűrű erdő ölelte körül, a kastély rácsos kerítéssel védett melléképületei a falu első házainak szomszédságában magasodtak. A kastélyudvaron kis csoportokban emberek sétáltak, a napsütést élvezve. Fehér köpenyes nők járkáltak közöttük, kezükben színes műanyag poharakkal teli tálcák.
Richard és Eve felment a bejárathoz vezető lépcsősoron, majd odaléptek a recepciós fülke üvegablakához, amely mögött egy megtermett hölgy trónolt. Rámosolygott Lafargue­ra, kezet nyújtott Eve­nek, aztán magához intett egy ápolót. A férfit követve Eve és Richard beszállt a liftbe, amely aztán a harmadik emeleten állt meg. A liftből kilépve egy hosszú folyosó tárult a szemük elé, két oldalán megerősített ajtókkal, amelyeknek kémlelőnyílásait átlátszó műanyag lap fedte. Az ápoló egyetlen szó nélkül kinyitotta a bal oldalon a lifttől számított hetedik ajtót, majd félrehúzódott, hogy a pár beléphessen.

*

Egy nagyon fiatal nő ült az ágyon, aki azonban ráncai és görnyedt tartása miatt jóval idősebbnek látszott a koránál. Még gyermeki arcát az idő előtti öregség mély barázdái árkolták. sűrű haja borzasan meredezett. Szeme kidülledt, tekintete ide­oda ugrált. Bőrét elvarasodott sebek borították. Alsó ajka görcsösen remegett, felsőtestét előre­hátra hintáztatta, szabályos ritmusban, mint egy metronóm. Csak egy zseb nélküli kék vászoninget viselt. Csupasz lábfeje szinte elveszett a pomponos papucsban.
Úgy tűnt, észre sem vette a szobájába belépő látogatókat. Richard odaült mellé, és az állát megfogva maga felé fordította a lány arcát. A fiatal nő nem ellenkezett, de semmiféle érzelmet nem lehetett kiolvasni sem az arckifejezéséből, sem a mozdulataiból.
Richard átölelte a lányt, és magához szorította. A hintázás abbamaradt. Az ágy mellett álló Eve a tájat nézte a törhetetlen üvegű ablakon át.
– Viviane – mormolta Richard –, Viviane, kedvesem…
Hirtelen megragadta Eve karját. kényszerítette, hogy Viviane felé forduljon, aki réveteg tekintettel megint himbálózni kezdett.
– Add oda neki – súgta Richard.
Eve kinyitotta a táskáját, elővett belőle egy doboz bonbont. Előrehajolt, és odanyújtotta a csokoládét Viviane­nak.
A lány ügyetlenül megragadta a dobozt, letépte a fedelét, és mohón falni kezdte a bonbonokat, egyiket a másik után tüntetve el. Richard bambán figyelte.
– Jól van, elég ebből… – sóhajtott fel Eve, s finoman kiterelte Richard­t a szobából.
Az ápoló a folyosón várakozott, s miközben Eve és Richard elindult a lift felé, bezárta az ajtót.
Visszamentek a recepcióhoz, néhány szót váltottak a hölggyel, aki fogadta őket, aztán Eve odaintett a Mercedes oldalának támaszkodó, sportújságot olvasó sofőrnek. Richard és Eve elhelyezkedett a kocsi hátsó ülésén, és az autó hamarosan rákanyarodott az autópályához vezető főútra, hogy visszavigye őket a párizsi medencébe, s végül a vésinet­i villába.

*

Richard bezárta Eve­et az első emeleti lakosztályba, és a nap hátralevő részére elbocsátotta a személyzetet. A nappaliban ülve evett egy keveset a hideg ételekből, melyeket távozása előtt Line felszolgált neki. Tizenhét órakor beült a Mercedes volánja mögé, és elindult Párizs felé.
A Concorde tér közelében leparkolt, és bement egy bérházba a Godot­de­Mauroy utcában. Kulcscsomójával a kezében gyors léptekkel felszaladt a harmadik emeletre. Ott kinyitotta egy tágas garzonlakás ajtaját. A helyiség közepét mályvaszínű szaténpaplannal letakart nagy, kerek ágy foglalta el, a falakat néhány erotikus metszet díszítette.
Az éjjeliszekrényen egy üzenetrögzítős telefon állt. Richard elindította a kazettát, és meghallgatta az üzeneteket. Három hívás érkezett az elmúlt két nap folyamán. rekedtes, ziháló hangok: három férfi hagyott üzenetet Eve­nek. Richard feljegyezte az általuk kért találkozók időpontját. elhagyta a lakást, gyorsan lement az utcára, és beült a kocsiba. Vésinet­be visszaérve odalépett az intercomhoz, és édeskés hangon beleszólt:
– Eve, hallasz? Három! Ma este!
Aztán felment az emeletre.
A budoárjában üldögélő nő épp egy akvarellen dolgozott. A derűs hangulatú tájkép egy fényben úszó tisztást ábrázolt, a vászon közepét pedig Viviane fekete rajzszénnel felvázolt arcképe foglalta el. Richard nevetésben tört ki, a fésülködőasztalról felkapott egy kis üveg vörös körömlakkot, és ráloccsantotta a festményre.
– Hát maga soha nem fog megváltozni? – mormogta.
Eve felállt, és módszeresen elpakolta az ecseteket, a festékeket és végül a festőállványt. Richard magához húzta a nőt, az arca szinte Eve arcához ért, és odasúgta neki:
– Teljes szívemből köszönöm, hogy ilyen engedelmesen teljesíti a vágyaimat…
Eve arca összerándult, torkából hosszú, panaszos nyögés tört elő. Tekintetében haragos fény villant.
– Engedj el, te mocskos strici!
– Ah! Pompás! Igen! Biztosíthatom, hogy igazán elbűvölő, amikor így lázadozik…
A nő kibontakozott Richard öleléséből. Megigazgatta a haját, és lesimította a ruháját.
– Rendben – mondta. – Tehát ma este? Valóban ezt akarja? Mikor indulunk?
– Mikor? Azonnal!

Egyetlen szót sem váltottak útközben. Lafargue csak akkor szólalt meg, amikor beléptek a Godot­de­Mauroy utcai garzon lakásba.
– Kezdjen készülődni, a vendégei hamarosan itt lesznek – utasította a nőt.
Eve kinyitotta egy beépített szekrény ajtaját, és levetkőzött. A ruháit berakta a szekrénybe, majd beöltözött: neccharisnyás lábára combközépig érő fekete csizmát húzott, és felvett egy rövid bőrszoknyát. Aztán fehér arcpúderrel és vörös ajakrúzzsal kisminkelte magát, majd leült az ágyra.
Richard elhagyta a helyiséget, és bement a szomszédos garzonba. A két lakás közti válaszfalba mélyesztett, az Eve felőli oldalon tükörnek álcázott ablakon át titokban figyelhette, mi történik a másik szobában.

A Kiadó engedélyével.