Főkép Ha arab népmesékről van szó, az ember magától értetődően az Ezeregyéjszaka meséire gondol. Ez a roppant gyűjtemény persze messze nem csak népmeséket tartalmazott, de nem vitás, hogy alapvető, meghatározó részét képezi az arab kultúrának, de valamelyest még annak is, ahogy a világ többi részének tudatában az arab kultúra él.
 
Ha mást nem, Aladdin illetve Ali Baba és a negyven rabló történeteit a legtöbbünk hallotta, látta, olvasta már ilyen-olyan formában. Ebbe a kötetbe az előbbiről szóló mesék is kerültek, szám szerint három, és további négy, amik talán érdekesebbek is amazoknál. Az „Ébenfa paripa” című mese motívumai keresztény népek meséiből is ismerősök, ahogy „A titkos ajtó” története is rejt olyasmit, ami univerzálisnak mondható. De ezekben is megvan az Ezeregyéjszaka semmi mással össze nem téveszthető, számunkra egzotikus hangulata, fűszeressége, ízei, színei. „A kert őrzője” tulajdonképpen amolyan jogi-, míg a „Tenger Fia” leginkább iszlám tanmese. Őszintén szólva ez utóbbi tetszik a legjobban, annyira sajátos szemléletet hordoz. Egy szegény halászról szól, aki nap nap után üres kézzel tér haza, mígnem kifogja a tengerből a címszereplőt, aki nem pusztán jó szerencsét és gazdagságot hoz neki, de megmutatja hősünknek a víz alatti világot – és barátságuk akkor ér véget, mikor kiderül, hogy az emberek megsiratják halottaikat, míg a tengeri népek örvendeznek, mivel ebben is Allah igazságosságát és nagyságát látják. Megdöbbentő és elgondolkodtató felfogás, nem?
 
S maradva a szubjektív megközelítésnél: nekem rém fura az, hogy Aladdin valójában egy mihaszna naplopó, aki dolgos apja halála után sem kezd semmihez, és történetének zömében semmit sem old meg maga, hanem mindent a jó szerencséjének köszönhetően hozzá került két varázstárgy, pontosabban az azokban lakozó szellemek. Érett korára már jó uralkodó lesz belőle, ami egy efféle mesehősnél tán elvárható minimum, de ahogy addig eljut, abban gyakorlatilag semmiféle szorgalom, helyén lévő ész vagy szív, vagy bármi efféle, tán csak mesékben létező pozitívum nem segíti. És ez azért fura. Hasonló „hősök” más népek meséiben is vannak, nyilván ha nagyon utánaásnék, találnék magyar semmirekellőt is, aki minden jó tulajdonságnak híján van és csak a jó szerencséjének köszönhetően kerül jobb pozícióba (mesékről beszélek, nem a valóságról...), de aligha olyat, aki kiemelkedően fontos alakja lenne az adott nép meséinek. No mindegy, bocs a kitérőért, amúgy az arabokkal épp annyi bajom van, mint bármely más néppel.
 
Lévén egy olasz sorozatból átvett rész, az illusztrációkat megint egy másik művész készítette, aki érdekes textúrákkal dobja fel egyébként is ügyes képeit, amiknek csak előnyére válik, hogy a színeket gazdagon, mégsem harsányan alkalmazza, tényleg szemet gyönyörködtető kötetté varázsolva az Arab népmeséket.