Beszámoló: Haelo és Special Providence – A38 hajó, 2012. január 12.

Az A38 hajó nemhiába az egyik legjobbnak tartott koncerthelyszín Budapesten (sőt, egész Magyarországon): azzal a különösen jó technikával érte el ezt a besorolást, ami minden téren megmutatkozik a hangosítástól kezdve az italkínálaton át a hangszigetelésig. Ezt pedig megtapasztalhattuk január 12-én este is, amikor egy dupla lemezbemutató koncert keretein belül a hazai progresszív metal egyik úttörő bandája, a Haelo és a már-már világhírű magyar dzsessz-rock zenekar, a Special Providence mutatták be új albumaikat a hajón.

Az estét a vendégként zenélő Haelo kezdte, akik nemcsak hogy lemezbemutatót, hanem a debütáló lemezük bemutatóját tartották, mely az Ageusia címre hallgat. A csapat az After-All utódjaként alakult meg, és több tagcsere után 2007-ben állt össze a jelenlegi felállás.

Ha azt mondom, hogy a fiúk keményen zúztak a koncerten, akkor az olyan, mintha egy tigrisre azt mondanám, hogy csíkos macska: van benne némi igazság, de korántsem fedi a valóságot. Tulajdonképpen az egész hajó dübörgött és rázkódott a számok közben, amiket nagyszerűen kötöttek össze különböző hangeffektekkel. Hogy a hangulat teljes legyen, különböző, általában a számhoz illő mozgóképeket is használtak, melyek egy nagy vásznon jelentek meg a srácok mögött.

A koncert egyetlen hibája az volt, hogy a Haelónak kellett felizzítani a tömeget, és a hevületlenség látszott az egybegyűlteken – legalábbis a koncert első felében, mert a végére már mindenki bemelegedett. Persze ez nem véletlen, hiszen Dávid remekül énekelt, ezzel is hevítve a hallgatóságot. A basszusgitárt tépő Tamás végig nagyon keményen tolta, néha bizony leesett az állam attól a tempótól, ahogy a keze váltogatta a húrokat, és az elejétől a végéig hatalmas átéléssel vokálozott, táncolt, ugrált és egyáltalán: létezett a zenével, amivel a tömeget is remekül hergelte. Krisz nagyszerűen gitározott és szinte végig énekelte az összes számot, bár általában csak úgy magának és ritkán a mikrofonba, de mindezek mellett látszott rajta, hogy ő éli át legmélyebben a zenét. A másik gitár mögött Balázs szinte elzárkózott a közönségtől, teljes egészében a gitárnak szentelte magát a koncert alatt, és úgy bánt vele, mintha egy gyönyörű és törékeny nőt tartana a kezében. Ákost, a dobost kicsit eldugták, hiszen a felszerelése a színpad bal oldalán kapott helyet, ő pedig kis szerényen, de nagyon hatásosan ütötte az dobokat. Akárhogy is, a koncerten nagyon jól mutatott, hogy páran teljesen belefeledkeztek a hangszerükbe, és leginkább Dávid és Tamás tartották a kapcsolatot a közönséggel.

A koncert különlegessége volt, hogy megjelent a csapat korábbi énekese, a jelenlegi freshfabrikos Oláh Szabolcs is a színpadon, aki nagyon jól énekelt együtt Dáviddal, ezzel még jobban emelve a műsor színvonalát. Persze nemcsak ő jött fel a színpadra az FF-ből, hanem Szvoboda László is, aki a gitárvonalon segített be a csapatnak, ő sem gyengén, így elég jól alakult az este.

Végül nem sokkal 10 óra után elérkezett a várva várt pillanat és színpadra lépett a Special Providence. Igazából nem történt semmi. Na jó, ez csak akkor lenne igaz, ha a zene szinte tökéletes átadását semminek hívnánk – merthogy épp ez történt a koncert folyamán. Oké, oké, most jönnek is a szidalmak, hogy „Ez hülyeség!”, meg hogy „Attól, hogy neked tetszik, nem kell lefikázni mást!”. De higgyétek el, nem ez volt a célom a „tökéletes” szóval, egyszerűen csak érzékeltetni akartam, hogy a fiúk VALÓBAN alárendelik magukat a zenének, mely egyáltalán nem öntörvényű, nem „iggazy” művészkedés, és nem valami félvállról vett zajongás, hanem tökéletes csapatmunka, melybe mindenki a legjobb tudásánál is többet ad, és a zenekar tagjai között lévő összhang miatt ez tényleg tökéletes kompozíciót eredményez.

Persze ezzel nem azt mondom, hogy a fiúk megtalálták az egyetlen tökéletes zenei összhatást és mostantól mindenki felakaszthatja magát, hanem azt, hogy aki szereti az igazi zenét, amiben valódi tudás és összhang van, miközben rendkívül egyedien és eredetien szólal meg, az nagyon jól érezhette magát ezen a koncerten. „De nincs benne ének!” – még egy ellenvetés lehet ez az állandó kétkedők részéről, de nekik meg csak egy ismerősömet tudom idézni a koncert végéről, aki röviden azzal fejezte ki a véleményét, hogy „Még sosem voltam olyan koncerten, ahol nem énekeltek, de ez valami iszonyatosan jó volt!”.

Ezen túl a fiúkról csak azt mondhatom, hogy valami bekattanhat náluk, amikor a hangszerük közelébe kerülnek, a legjobb értelemben véve! Ahogy Ádám ütötte a dobfelszerelését, attól már én fáradtam el, de ő láthatóan nagyon élvezte. Zoli nagyon jó kis dallamokat és effekteket nyomott a billentyűin, miközben folyamatosan figyelte a többieket, néha pedig a közönségre is kisandított. Attila néha keményen befeszítette az állkapcsát, de ő is olyan profi módon zenélt, hogy ez még annak ellenére is meglepő volt, hogy tudtam, a Black-Outban is milyen jól játszik. Kertész Marcira már nem is maradt újabb jelzőm, de képzeljétek el, ahogy hihetetlen érzékkel és hozzáértéssel pengeti a gitár húrjait – mindezt Special Providence-szinten. Ami pedig talán a legmegdöbbentőbb volt, hogy a zenekar egyáltalán nem próbált kapcsolatot teremteni a közönséggel – legalábbis nem a szokásos módon. Összeadták, amit tudtak, és maga az általuk létrehozott zene teremtette meg azt a különös köteléket, mely a zenekar és a hallgatóság között létrejött, méghozzá nem is gyengén, hisz ahogy körbenéztem, láttam az emberek arcán az átszellemültséget.

Persze az előre beígérteknek megfelelően vendégek is jöttek, akik azokban a számokban működtek közre, melyek éneket is tartalmaztak. Szerencsére ezek a produkciók sem jelentettek csalódást, inkább egy kis plusz ízt adtak az egésznek. Tanka Balázs egyedül is remekül énekelt, és megmutatta, hogy ha vokál is lenne a fiúk zenéjében, az is mennyire jól szólna. A Subscribe két énekese, Csongor Bálint és Tilk Máté pedig egy különleges színfolttal gazdagították az est zenei palettáját, hiszen ők ketten nagyon jól együttműködtek a fiúkkal, és még egyedibbé és fesztelenebbé tették az egész produkciót.

Röviden és tömören, nagyon jó kis este volt a január 12-i az A38-on, a progresszív zene kedvelői pedig nyilvánvalóan nem felejtik el egyhamar a dupla lemezbemutató napját!

Fotó: Bok Edina