Főkép Aki a sivatag poklából (légiós történetek) vagy a kikötők félhomályából (Piszkos Fred sztorik) közelít ehhez a Rejtő regényhez, óhatatlanul meglepődik, hiszen ezúttal hiányzik minden, korábban megszokott elem, amelyek alapján már az első oldalakról felismerhető egy Rejtő kötet. Talán csak a tőle megszokott meghökkentően vicces indítás nem marad el, de ettől tényleg csak zavarba jön az olvasó, s hamarjában nem tudja, mi jöhet ezután.
 
Mondjuk egy, a maga nemében szórakoztató krimi, amiben főszereplőnk (Lord Felix Hontings) dacára hetediziglen vagy még régebbre visszavezethető kék vérének, kénytelen elviselni a rendőrség gyanúsítgatását egy kibontott téglafal, holmi feltört széf és az abból eltulajdonított ékszerek miatt. Ezt persze nem nézheti tétlenül, ezért úgy dönt, önerőből deríti ki az igazságot. A botcsinálta detektív és alkalmi segítői persze csak még jobban megkeverik a szálakat, ezért inkább hagyjuk ezt a vonalat és inkább vizsgáljuk meg a történet egy másik értelmezési lehetőségét.
 
Ami nem más, mint a generációk közötti ellentét, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor az Egy bolond száz bajt csinál című regény tulajdonképpen Kerouac és Salinger előfutáraként feltalálja a nemzedékek közötti ellentétet. Csak Rejtő nem lázadást, kivonulást, megvilágosodást, avagy csak tiniként értelmezhető/élvezhető könyvet kínál választási lehetőségként, hanem a dolgok jobbítása érdekében hirdetett harcot. Méghozzá olyan csetepatét, amelyben az idősebb korosztály fegyverével szállnak ringbe az ifjak.
 
S ettől a megoldástól válik tipikusan angol történetté az egész. Jó, értem én, hogy Rejtő gyakorlatilag összehalmozott egy rakat előítéletet, sztereotípiát, de nála ezek teljesen természetes, hétköznapi, hihető tulajdonságok, történések – a könyv mindezen furcsaságok ellenére működik, s ennek köszönhetően a történet is működik, görcs nélkül elszórakoztatja az olvasót. S nem azért, mert van benne szerelem (elengedhetetlen kellék), vagy mert felvonultat benne néhány fura figurát (Vucli Tóbiás neve számomra érthetetlen módon hiányzik a közös emléktárunkból), hanem mert arra tanít, hogy az élet szép, és igenis tessék harcolni az igazunkért, az érdekeinkért, de úgy, hogy ne mások hátán jussunk előre, hanem nagyjából mindenki jól járjon, több legyen, mint kezdéskor.
 
Ha ebbe jobban belegondolok, legalább annyira hihetetlen elképzelésnek tűnik, mint amikor a gyáros elveszi a titkárnőt, pedig ez visszatérő fordulat a blúzrepesztő ponyvákban. Rejtő attól több az egyszerű bértollnokoknál, hogy ad valami pluszt az olvasónak, egy érzést, egy élményt – s ezekért időről-időre muszáj újra kézbe venni a regényeit.