Oliver Bowden: Testvériség
Írta: Galgóczi Tamás | 2011. 12. 31.
Várható volt, hogy ha folytatódik az Ubisoft számítógépes játéka, az Assassin’s Creed, akkor hasonló sors vár a játék alapján íródott könyvre is – magyarán nyomtatott formában is lesznek újabb kalandok Ezio Auditoréval a főszerepben. És valóban.
Bár megmondom őszintén, ez a folytatás eléggé meglepő az előző kötet ismeretében, hiszen ott Ezio úgymond megtalálta saját Szent Grálját, azt a varázstárgyat (vagy csúcstechnológiával elkészített kütyüt – ez nem derül ki egyértelműen), aminek segítségével gyakorlatilag mindenre képes lehet. Ráadásul abban a diadalittas pillanatban társaival egyértelműen fölébe kerültek örök ellenfeleiknek (templomosok), és Rodrigo Borgiának, az aktuális pápának. Némi örvendezést követően azonban hirtelen ismét ott vagyunk, ahol az előző kötet elején: illegalitás, üldöztetés, súlyos veszteségek, vereség. És kezdődik minden újra.
Illetve egy fontos eltérés van a két helyzet között: Ezio immáron nem nyeretlen tizenévesként néz szembe a kihívásokkal, hanem érett férfiként, akinek nem csak a gyilkolás különféle módozatai vannak a kisujjában, hanem hosszú távú tervezésre is képes, ráadásul a kivitelezéshez szükséges kapcsolatokkal is rendelkezik. Ettől függetlenül nem egyszerű feladat a hatalmuk csúcsán tobzódó Borgiák megdöntése, hiszen a család harcosa, Cesare Borgia legalább annyira ügyes kardforgató, mint Ezio, továbbá megvan benne az a könyörtelenség, aminek köszönhetően mindenki rettegi a nevét.
Kettejük vetélkedése, harca kitölti szinte az egész regényt, mellettük csak villanásnyi szerep jut pár, a történelmi hitelességet biztosító, valóban élt szereplőnek, akik között művészek, pénzemberek, katonák és egyházi személyek egyaránt előfordulnak. Számomra a legnagyobb meglepetést Machiavelli felbukkanása okozta, aki Bowden szerint az orgyilkosok táborához tartozik. Azon pedig már csak mosolyogni tudtam, hogy főművének (A fejedelem) pár fontos gondolatát egyenesen Eziótól kölcsönözte. Hogy mik vannak, illetve lehettek volna...
A Testvériség se nem rosszabb, se nem jobb az előző kötetnél, így aki azt szerette, azt ezúttal sem éri csalódás. Várostromok, csaták váltakoznak utcai csetepatékkal, mesteri módon kivitelezett orgyilkosságokkal, s miközben a Borgia család titkaiba is bepillantást nyerünk, még arra is jut idő, hogy villanásnyira érzékeljük a középkori Itália hétköznapjait, a bűzös utcák, drága bordélyok és az előkelő villák világát.
Részlet a regényből
Bár megmondom őszintén, ez a folytatás eléggé meglepő az előző kötet ismeretében, hiszen ott Ezio úgymond megtalálta saját Szent Grálját, azt a varázstárgyat (vagy csúcstechnológiával elkészített kütyüt – ez nem derül ki egyértelműen), aminek segítségével gyakorlatilag mindenre képes lehet. Ráadásul abban a diadalittas pillanatban társaival egyértelműen fölébe kerültek örök ellenfeleiknek (templomosok), és Rodrigo Borgiának, az aktuális pápának. Némi örvendezést követően azonban hirtelen ismét ott vagyunk, ahol az előző kötet elején: illegalitás, üldöztetés, súlyos veszteségek, vereség. És kezdődik minden újra.
Illetve egy fontos eltérés van a két helyzet között: Ezio immáron nem nyeretlen tizenévesként néz szembe a kihívásokkal, hanem érett férfiként, akinek nem csak a gyilkolás különféle módozatai vannak a kisujjában, hanem hosszú távú tervezésre is képes, ráadásul a kivitelezéshez szükséges kapcsolatokkal is rendelkezik. Ettől függetlenül nem egyszerű feladat a hatalmuk csúcsán tobzódó Borgiák megdöntése, hiszen a család harcosa, Cesare Borgia legalább annyira ügyes kardforgató, mint Ezio, továbbá megvan benne az a könyörtelenség, aminek köszönhetően mindenki rettegi a nevét.
Kettejük vetélkedése, harca kitölti szinte az egész regényt, mellettük csak villanásnyi szerep jut pár, a történelmi hitelességet biztosító, valóban élt szereplőnek, akik között művészek, pénzemberek, katonák és egyházi személyek egyaránt előfordulnak. Számomra a legnagyobb meglepetést Machiavelli felbukkanása okozta, aki Bowden szerint az orgyilkosok táborához tartozik. Azon pedig már csak mosolyogni tudtam, hogy főművének (A fejedelem) pár fontos gondolatát egyenesen Eziótól kölcsönözte. Hogy mik vannak, illetve lehettek volna...
A Testvériség se nem rosszabb, se nem jobb az előző kötetnél, így aki azt szerette, azt ezúttal sem éri csalódás. Várostromok, csaták váltakoznak utcai csetepatékkal, mesteri módon kivitelezett orgyilkosságokkal, s miközben a Borgia család titkaiba is bepillantást nyerünk, még arra is jut idő, hogy villanásnyira érzékeljük a középkori Itália hétköznapjait, a bűzös utcák, drága bordélyok és az előkelő villák világát.
Részlet a regényből