FőképAzért szeretem az újrakiadásokat (legalábbis a többségét), mert így olyan könyvek is a kezembe kerülnek, amelyeket korábban nem olvastam, pedig milyen jó lett volna már annak idején megismerni tartalmukat. Különösen igaz ez olyan szerzők esetében, akik jól és viszonylag sokat írtak. Éva néni műveivel még gyerekként, a Népszabadságban ismerkedtem meg, és „meghitt kapcsolatunk” azóta is tart. A címben említett könyvecskéje eddig valahogyan elkerült, de most végre eljött a pillanat, hogy megismerjem ezt az 1976-ban, a kisiskolás korosztály számára íródott történtet. Ami, ha lehet hinni a szóbeszédnek, kivételes módon saját gyerekkori élményei alapján született.

A cselekmény, a betűkkel még csak ismerkedők képességeinek figyelembevétel rövid és mellőz mindenféle bonyolultságot. Cserébe azonban olyan hangulatot kapunk, hogy csak na. Az oldalak a kisiskolás lét gondtalanságát, a fiatalság önfeledtségét, a szellemi korlátok és a felnőttkori beidegződések hiányát árasztják magukból. Azt nem állítom, hogy az indián (bár ez menet közben nem kerül pontosabb meghatározásra, a közvetett jelek alapján nem földművelő és Észak-Amerikában őshonos törzsről lehet szó) vagy az űrhajós jövőkép teljesen elhibázott felkészülési játék lenne a felnőttkorra, mindazonáltal a beteljesülésre mindkét esetben vajmi kevés esély mutatkozik. Jó, persze tudom, nem lehet elég elővigyázatos az ember, elvégre bármi előfordulhat. Merthogy kérem szépen itt két kiskorú indián és űrhajós találkozásáról van szó.

Ami azonban teljesen lenyűgöző, az nem más, mint a gyerekek által képviselt határtalan fantázia. Mi sem természetesebb számukra (képzeletben), mint feltalálni bármi hasznos eszközt, ami a köz javát szolgálja. Figyeltem, egyszer sem került szóba csodafegyver vagy más efféle. Kimondottan hasznos találmányok sorjáznak egymás után a feltaláló Bill Danilovics MacKonov (az űrhajós) teremtő képzeletéből, kár, hogy a megvalósulásig még olyan sokat kell aludni.

Miközben a véletlen, sorsszerű találkozás révén megismert leányzó és Fehér Szarvas Fia (az indián) valós, illetve képzeletbeli kalandozásra indulnak, kettejük álomvilágába unos-untalan betör a felnőttek világa. Érdekes módon csak itt, a buszok és teherautók járta közegben van szükség „rendes” nevekre, és más efféle szokásokra. Az űrhajók és sátrak között egy pillanatig sincs igény effélékre. Nem is tudom hamarjában, melyik hely tetszik jobban, mindegyiknek megvan a maga varázsa.

A szerző életrajza

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány