Az e-olvasás egy éve

Helyszín: Magyar Írószövetség, Bajza u. 18., emeleti klubterem
Időpont: 2011. december 7. 18 óra









Az e-olvasás egy éve előadás közönsége kevés főt számlált, amely a sporadikus meghirdetés számlájára írható. Ha kevésbé hivatalosan fogalmazok, akkor egyszerűen csak annyi történt, hogy nem reklámozták komolyan az eseményt. Ennek ellenére elegendő fő gyűlt össze ahhoz, hogy érdemes legyen megtartani az előadást, és kérdések is elhangzottak. Az alábbiakban ezt az előadást foglalom össze röviden.

Miyazaki Jun, az SFportal E-book főszerkesztője röviden kitért a fontosabbnak tűnő részletekre. A bevezetőben elmondta, hogy ő maga egy külföldi e-olvasó (nem szeretném reklámozni) révén jutott arra az elhatározásra, hogy érdemes lenne minél szélesebb körben elterjeszteni az e-olvasást mint szórakozási formát.

Az e-olvasókkal kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy egyelőre még nem terjedtek el Magyarországon. Az okostelefonok és a tabletek helyettesíthetik őket, azonban az előbbiek képernyője túl kicsi az olvasáshoz és a célközönség sem feltétlenül az efféle használati szokásairól híres, az utóbbiak pedig egyelőre még túl drágák.

Ennek ellenére egyre több kiadó próbálkozik e-könyvek megjelentetésével papíros termékeik mellett vagy épp azzal párhuzamosan. Sajnos nálunk még gyerekcipőben jár a dolog, nincs elegendő tartalom, ezért az elektronikus kiadások egyelőre sokkal inkább szolgálnak promóciós célokat, mintsem hogy megálljanak a saját lábukon. Promóciós cél alatt pedig az értendő, hogy bár az olvasni vágyó emberek lassan megnyílnak az elektronikus formátumokra, mégiscsak szívesebben vesznek kézbe egy papíralapú kiadást, hiszen ezt ugye fel is lehet tenni a polcra.

További probléma az árazás kérdése. A kiadók egy része eleinte megpróbálta ugyanolyan áron adni elektronikus köteteit, mint a papírkönyveket, ami egyértelműen nonszensz ötlet. A virtuális, könnyen másolható és eszközhöz kötött adattömeg jelenleg nem képvisel olyan értéket, mint tárgyiasított, ezáltal megfogható-szagolható-ízlelhető, egyszóval sokkal anyagibb változata.

Tehát mindenképpen igény, hogy az e-könyv legyen olcsó. Az egyszerű felhasználó úgy képzeli, hogy ez alapvető, hiszen az előállítása eleve nem kerül annyiba, mint a papírkönyvnek, például nem kell beleszámítani az árba a nyomdát és az anyagköltséget. Bár ez igaz, sajnos figyelembe kell venni a magas tranzakciós költséget, ami azt jelenti, hogy a kártyás vagy internetes fizetés 10% körül vesz el minden egyes megvásárolt e-könyv árából. Emellett bár a papírkönyv adóvonzata 5%-ra csökkent, az elektronikus kiadványok valahogy kimaradtak ebből a törvényből, ezért esetükben 25%-kal kell számolni – mi több, jövőre már 27%-kal. Hozzá kell tennünk, hogy a kiadó költségeit növeli az adóhatóság felé benyújtandó, hitelesített elektronikus számla is.

Mindezt számításba véve (összeadva nagyjából 35%-os költségről van szó) szinte csoda, hogy az e-könyvkiadás több mint 50%-os részesedéssel kecsegtetheti a szerzőket. Megjegyezzük: így lenne korrekt a papír alapú kiadásoknál is, de sajnos ezeknél költséget képez az arcpirító mértékű terjesztői díj, amely sok esetben a bolti ár felénél is magasabb. Ha megengedhető egy személyes gondolat: az állam helyében én törvényileg korlátoznám a terjesztői díjat maximum 30%-ra, ami az egyszerű vásárló számára talán még mindig magasnak tűnhet, de jóval alacsonyabb a mainál, így ez nem róna olyan nagy terhet a kiadókra és olcsóbbak lehetnének a könyvek.

Az előadás egyik érintőlegesen említett témája a biztonsági rendszer volt. Természetes igény, hogy mindenki szeretné megvédelmezni a szellemi tulajdonát is a tolvajoktól, de vegyük figyelembe, hogy nincs biztos védelem a hackerek ellen. Ugyanúgy, ahogy egy papírkönyvet is újra elő lehet állítani bármilyen formában, úgy az e-könyvet sem védi meg semmi a tehetséges és keményen dolgozó kódtörőktől (ez is munka, még ha nem is építő jellegű). Nem szeretnék elmenni abba az irányba, hogy köszönjük meg nekik a terjesztést, de azért adjuk ezt össze a fentiekkel. Ha a kalózkodás révén az e-könyvek jobban elterjednek, és az e-könyvek jelenleg promóciós célokat szolgálnak, akkor a kalózok gyakorlatilag nem tesznek mást, mint szélesebb körben reklámozzák az adott szellemi terméket. Emellett gondoljunk bele abba is, hogy a kalózkodás büntetendő, tehát értelemszerűen nem fognak ellopni értéktelen e-szemetet. Tehát az effajta e-kalózkodás egyszerre ingyenreklám és a mű dicsérete. Mérlegelni kellene, hogy vajon okoz-e akkora kárt, ami semlegesíti ezeket a pozitívumokat?

A fentiekből adódóan ma már egyre kevesebben igénylik, hogy az e-kiadványokat bármiféle védelemmel lássák el. Statisztikákkal bizonyíthatóan az egyik legjobban működő módszer az olvasók lelkiismeretét veszi célba és csupán annyiból áll, hogy a szöveg elején felkérés található: ha tetszik, tiszteld meg annyival a művet, hogy nem terjeszted.

Kérdéses még, hogy ha jobban elterjed az e-olvasás, annak milyen következményei lehetnek? Tele leszünk e-szeméttel, mint a nagyobb külföldi e-könyvterjesztők? Meg lehetne-e honosítani azt a fajta tagsági rendszert, amelybe belépve és havi vagy éves díjat fizetve az olvasó úgy böngészhet az e-könyvek között, mint a könyvtárban a papírkötetek között? A kormány által támogatott digitalizálási és archiválási projektek nem sértenek szerzői jogokat? Ilyen és hasonló kérdések várnak még megválaszolásra.

Egy részükre talán választ kapunk márciusban, a következő ilyen találkozón. A többivel kapcsolatban azonban még meg kell várnunk az e-olvasás hazai piacának nagyobb mértékű bővülését.