Interjú a Pokoli szimfóniák című kötet szerzőivel – 2011. november

Az idei év tavaszán jelent meg a Pokoli szimfóniák című kisregény-kötet, mely öt szerző közös munkája. Van köztük egy budapesti, egy tatabányai, egy délvidékről származó pesti és két szlovákiai magyar. Életkoruk is különböző, huszonháromtól negyvenkilencig. Egyiküknek ez az első könyve, valamelyiküknek a második, és akad köztük, akinek a nyolcadik gyermeke született meg ezzel a sejtelmes kinézetű, baljós címre hallgató kötettel. A szerzőgárdával beszélgettem a sokszínű műről, annak keletkezéséről, fogadtatásáról és várható jövőjéről.
 
A. Nagy Lajos: Ha jól tudom, valamivel több, mint egy év munkája van a Pokoli szimfóniákban, hiszen az ötlet valamikor 2010 februárjában fogant, a megjelenést pedig 2011 áprilisára datáljátok. Nyilván nagyon vártátok már magát a kész nyomdaterméket. Milyen érzés volt kézbe venni?
Bíró Szabolcs: Rettentően felszabadító érzés volt, ezt szerzőként és a kötet szerkesztőjeként egyaránt elmondhatom. Nem csak sok időt, de rengeteg energiát is fektettünk a munkába mindahányan, ehhez még jöttek bizonyos (e helyütt meg nem nevezendő) akadályozó tényezők, melyek jó két hónappal késleltették a megjelenést, legvégül pedig a fuvarral akadtak nem várt problémák. Szóval, amikor én kézbe vettem az első példányt, akkorát sóhajtottam, mint talán még soha!
Angyal Sándor: Az érzés elmondhatatlan. Én abban különbözöm a többi szerzőtől, hogy még nem jelent meg saját könyvem. Antológiában szerepeltem már, de az mégiscsak más. A Pokoli szimfóniák mondható antológiának is, de lényegében mégsem az. Egy antológiát úgy képzelek el, ahol nagyon sokan nagyon sok művet publikálnak, és elvesznek a többiek között. Ebben a könyvben pedig mindenki egyenrangú.
Michael Mansfield: Minden könyvét a szülő szeretetével és örömével veszi kézbe az alkotó. Az esetünkben öt szülőről van szó, akik létrehozták ezt a „kisdedet”, és akik igazi szülői harmóniában dolgoztak együtt. Ráadásul a kisded már születése pillanatában érettebbnek tűnt, mint mások, ezért számomra különleges szerepe van az eddigi olyan könyvek között, melyek az én írásomat is tartalmazzák.
Jonathan Cross: Sokat vártam a kötettől, de mikor végre a kezembe kaptam, úgy éreztem, még a várakozásaimat is felülmúlta. Úgy éreztem, hangulata, kisugárzása van. Lehet, hogy a jól sikerült borító is hozzájárult ehhez.
 
A. Nagy Lajos: Hogy érzitek, mit adott nektek ez a könyv?
Nolik Antal: Izgalmas csapatmunka volt. Ráadásul, mint társzerzők, rendkívül hosszú pórázra voltunk engedve. Pusztán a nagyon tág keretek között megadott téma (a történetek helyszíne valamelyik európai város kellett, hogy legyen, és az Ördögnek is meg kellett jelennie, legalább utalás szintjén), a terjedelem és a határidő volt adott, minden másban szabad kezet kaptunk. Mi, a különböző korosztályhoz tartozó, más-más városban, sőt országban élő alkotók többnyire e-mailben tartottuk a kapcsolatot. A mű felépülésének a hangulata egy kissé valamilyen titkos társaság összeesküvésére emlékeztetett. Szerencsére a mi „összeesküvésünkkel” senkinek sem ártunk, viszont bízom benne, hogy e némileg rendhagyó antológiával sok olvasónak szerzünk örömet.
Angyal Sándor: Lehetséges, hogy furcsán hangzik majd, de amikor az Ördög bőrébe kellett bújnom, nem éreztem erőszakosnak a feladatot. A mondatok mintha egymás után születtek volna, szinte nem is kellett gondolkodnom rajtuk. Nekem szabadságot adott, hatalmas szárnyakat. Utólagosan pedig az a szép benne, hogy nem csak a családtagok, barátok és ismerősök dicsérnek meg érte (ami persze érthető), de ismeretlenek is, és szerintem ez a legnagyobb elismerés.
Michael Mansfield: Számomra ez egy kísérlet volt. Amúgy is sokat gondolkodtam, és tervbe vettem néhány izgalmas, újszerű lehetőséget az írásban, főként az antológiák szerkesztése, összehangolása terén, amolyan új játékokat a közönséggel. Úgy érzem, a Pokoli szimfóniák is ilyen újszerűen sikerült, elsősorban a nem mindennapi narráció folytán. Nem csupán mesél, egyszerűen „kiszól” az olvasónak, magyaráz is, mindamellett, hogy izgalmakkal, aktualitásokkal szórakoztat.
Jonathan Cross: Olyan írókkal dolgozhattam, akik hasonlóan lelkesek, mint én. Nem volt megkötve a kezem. Írhattam a borongós Velencéről, a Doktor Pestis álarcába bújt rejtélyes idegenről, és már az első oldal után tudtam, hogy élvezem majd az egészet. Úgy és azt írhattam, amit szívből szeretek. Ezért is érzem jónak a kötetet. Nekem a Pokoli szimfóniák igazi szerelemgyerek.
 
A. Nagy Lajos: Nem épp derűs téma a pokol, az Ördög, a gonoszság, a sötét oldal témaköre. Milyen visszajelzéseket kaptatok az olvasóitoktól?
Angyal Sándor: Nekem személy szerint mindenki azt mondta, hogy sikerült megragadnom a lényeget. Még mindig csak azt tudom erre válaszolni, mint eddig minden esetben: a gonoszság itt van körülöttünk, és foglalkoznunk kell vele. Ha nem veszünk róla tudomást, akkor is itt lesz…
Michael Mansfield: Bevallom, kicsit tartottam a vallásos érzelműek reakciójától, akik ezt a könyvet a sátánizmus támogatójának értelmezhetik (jelzem, felületesen). Sajnos picit bejött a félelmem, kaptam ilyen visszajelzéseket, ezért szeretném nyomatékosan eloszlatni mindenki kételyét. Egyáltalán nem az volt a szándékunk, hogy a patás kurafit népszerűsítsük. Sajnos, e nélkül is elég nagy hatalma van a világban. Egyébiránt a sorok között olvasva felismerhető, hogy sokkal inkább az emberi megcsalhatóság és gyarlóság elé állít tükröt ez a kötet, és ha meg is villantja az Ördögöt, a leginkább bennünk élő, örök ellentmondásokat, bűnöket és hajlamokat ruházza fel ezzel a szarvas-patás koreográfiával. De azt elmondhatom, hogy akik azt látták és értették ebben a műben, amit mi szerettünk volna láttatni, azok örömmel fogadták a könyvet.
Nolik Antal: Az én történetemnek (Elkoptathatatlan) kissé ellentmondásos volt a fogadtatása. Akadt olyan olvasó, akit nem ragadott meg a kisregény, mivel mást várt, és ezt hangoztatta is. Mindenképp tanulságos számomra, hogy talán a felütésnél is egyértelműen jelezni kellett volna: műfajilag a történetem egy klasszikus, logikus felépítésű krimi, némi misztikummal meglöttyintve, ami igazándiból csak a rejtély megfejtését nehezíti, de a történet még a Szkeptikusok Társasága számára is elfogadható, hiszen minden kérdésre racionális választ kínál. Ennyit a negatívumokról, viszont örömmel tölt el, hogy kifejezetten kedvező, szinte rajongó hangvételű kritikákat is kaptam. Olyan olvasó is akadt, aki többoldalas levélben fejtette ki, hogy miért ragadta meg a kisregényem, egyben első könyvemet is megrendelte, amiről később igen hasznos és tárgyilagos kritikát írt.
Jonathan Cross: A legtöbb vélemény arról szólt, hogy milyen kellemesen csalódtak. Sokak fejében a rémtörténet a földöntúli borzalmakról, a gyomorforgató dolgokról szól. A Pokoli szimfóniák egyáltalán nem ilyen. A történetek ugyan az élet árnyas oldalán járnak, de mi emberek mind odatévedünk olykor. Ez itt a hétköznapi valóság kisség kifordított változata.
 
A. Nagy Lajos: Tavasz-nyár folyamán bemutattátok az antológiát Magyarországon és Szlovákiában egyaránt. Milyen tapasztalatokkal, gondolatokkal jöttetek el ezekről a rendezvényekről?
Michael Mansfield: Azzal, hogy nem elég megírni egy könyvet, hanem el kell vinni a közönséghez, és oda kell kínálni neki, mint valami nyalánkságot. Talán éppen ebben rejlik annak a titka, hogy az emberek ismét megszeressék az olvasást.
Nolik Antal: Könnyed, kellemes, baráti hangnemben zajlottak ezek a rendezvények. Sokan közülünk az első, dunaszerdahelyi könyvpromóción találkoztunk személyesen életünkben először, ami ugyan kissé furcsa, de jó élmény. Talán egy kicsit olyan, mint amikor egy színész évekig szinkronizál egy másikat, majd először bemutatják őket egymásnak, vagy ha egy fordító egyszer csak személyesen is találkozik azzal az íróval, akinek esetleg előtte már tucatnyi könyvét lefordította.
Jonathan Cross: Az egyik felolvasóesten a közönség kissé megszeppent, mikor felolvastunk az Ördög monológjaiból. Érezni lehetett rajtuk, hogy néhány mondat a torkukon akad. Először megijedtem. Mondtam is a többieknek, hogy ezért elkárhozunk. De végül úgy gondolom, az eset nekem bebizonyította, hogy a szövegnek ereje van.
 
A. Nagy Lajos: A nyár általában holtszezon az irodalomban, így ti sem mozgolódtatok nagyon. Most, az őszi-téli szezonban mi újság a Pokoli szimfóniák háza táján?
Bíró Szabolcs: Nagyon jó kérdés, mert teljesen aktuális választ tudok rá adni. Nyáron valóban csendesek voltunk, de az olvasók hűségesen jártak a könyv után, így elég szép számban fogytak a kötetek mindkét országban. Nemrég adtunk le egy újabb raklapnyi kötetet a magyarországi terjesztőnknek, így a könyvünk most még több üzletben és webáruházban fellelhető, megvásárolható. Bár ősszel nem utazunk sehová, igyekszünk kicsit megnyomni ezt az időszakot a híresztelés szempontjából, télen pedig hivatalosak vagyunk a dunaszerdahelyi Csemadok Antikvárium karácsonyi vásárára, ahol az olvasók megtalálják a könyvünket, ott helyben dedikáltathatják, és kötetlenül beszélgethetnek néhányunkkal, akár egy pohár forralt bor mellett. Jövő tavasszal pedig, ha még marad a könyvből, igyekszünk elutazni pár helyre. Szegedre már kaptunk meghívást, de célba vettük Bonyhádot és Székesfehérvárt is.
Angyal Sándor: A nyár tényleg pangó időszak, és igyekszünk majd a jövő évben újra lendületbe jönni. Én még mindig abban látom a problémát, hogy nehéz öt embert egyszerre egy helyre összehozni, és talán ez is lehet annak az oka, hogy nem olyan egyszerű megszervezni a találkozókat.
 
A. Nagy Lajos: Gondolkodtok esetleg folytatáson?
Bíró Szabolcs: Nem csak gondolkodunk rajta, hanem már konkrétumokról is beszéltünk. Ami biztos, hogy saját kiadóm, a Historium gondozza majd, 2013 második felében szeretnénk kiadni, és ezt is péntek 13-án fogjuk először bemutatni. Ez most annyiban lesz más, hogy mindenki a múltba helyezi a történetét, és az Ördög (aki persze – Angyal Sandi hathatós segítségével – újból magára ölti a narrátor szerepét) is a különféle történelmi korok közt sétálgat majd. Tehát igen, lesz folytatása a Pokoli szimfóniáknak, bár gondolom, a címe majd az utolsó pillanatban születik meg annak is.
Angyal Sándor: Ahogy Szabolcs is mondja, mindenképpen lesz folytatás, és reménykedem benne, hogy az Ördög szerepét ismét én tölthetem majd be. Amikor szó esett egy esetleges további kötetről, kértem Szabit, hogy mindenképpen péntek 13-án mutassuk majd be. Úgy tűnik, meg is fogadta a tanácsomat, aminek én kifejezetten örülök.
 
Fotó: Soós Laca