Főkép

A Pannon dalok bemutató koncertjén mintha a számára újszerű feladattól kissé megilletődve lépett volna a színpadra Rost Andrea, vagy talán csak a közönség nem tudta mire is számítson egészen pontosan. A Kodály, Bartók és Ligeti dalait tartalmazó album elkészítése után a magyarországi népzene gyökereihez forduló énekesnő ezúttal ugyanis legalább négy tradíció ötvözésével készített jellegzetesen huszonegyedik századi világzenei lemezt: a magyar parasztzene, a cigányzene és a klezmer muzsika így az operai énekkel megfejelve alkotott kizárólag ránk, a Kárpát-medence olvasztótégelyének népére jellemző amalgámot, melyre még az idén kétszáz esztendeje született Liszt Ferenc is büszke lehetett volna.
 
Ráadásul a négy különböző tradícióval valójában még keveset mondtam, hiszen például Bolya Mátyás fő hangszere, a koboz éppúgy használatos volt a törökök, mint később a moldvai csángók körében, emellett azonban a kobzos név hallatán rögtön a középkori énekmondók képe is felsejlik lelki szemeink előtt. A másik oldalon a klezmer nem kizárólag a magyar, hanem éppígy az orosz, moldvai, lengyel, cseh, valamint több németajkú vidék népi dallamkincsét, kultúráját magába olvasztotta, és mivel a klezmer zenészek egykor a tehetősebb rétegek lakodalmain húzták-fújták a talpalávalót, a „megrendelők” igényeihez igazodva úgyszintén beolvasztották muzsikájukba az egymásra következő korok divatos műzenei irányzatait.
 
Nem csupán időben, hanem térben is roppant távlatokat átfogó muzsikát hallhattunk tehát ezen az estén, melynek legfőbb értékét a hangszerek és stílusok sokszor egészen meglepő kombinációi adták. Így fordulhatott elő, hogy nagybőgő, cimbalom és koboz kíséretében halhattunk klezmer dallamot, vagy hogy a hamisítatlanul magyar tárogató basszusklarinéttal feleselgetett, vagy hogy Gazda Bence Paganini első capricciójáéra emlékeztető prelúdiummal vezette be az egyik szerzeményt. Az operai ének, a népi motívumok műzenével való elegyítése ugyan némelykor valamelyest operettekre emlékeztető hangképhez vezetett, ez egyrészt nem hatott bántóan, másrészt igenis hozzá tartozik a még a monarchikus időkben kialakult magyar zenekultúrához.
 
Mi több, Rost Andrea egyáltalán nem sajátította ki a színpadot, és a kimagasló tudású zenészek csapatban és egyénileg is bizonyíthatták kiválóságukat. Ekképp a Budapest Klezmer Band éppúgy eljátszhatta egyik, saját koncertjeiről jól ismert dalát – természetesen vendéghangszerek hozzáadásával –, ahogy önálló szerephez jutott Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás kettőse is, akik az általuk továbbgondolt, feldolgozott kárpáti népi dallamokra improvizálva gyönyörködtették a közönséget. Az est egyik fénypontjának mégis Lukács Miklós fergeteges cimbalomszólója bizonyult, melyben a nagyszerű hangszeres egy bukovinai ihletésű hangsorra rögtönzött olyan lélegzetelállító virtuozitással, emellett pedig a késői Liszttől Bartókon és Ligetin át egészen a mai kortárszenéig elvezető, bőséges kromatikával, disszonanciákkal, kis- és nagyszekund súrlódásokkal teli harmóniákat bevetve, amitől még Rost Andrea sem tudott szóhoz jutni egy darabig.
 
A hangverseny másik kiemelkedő szakasza a második rész klezmer-blokkja, azon belül is különösen a „Donna” című szerzemény volt. Rost Andrea csodás, lírai szopránja különösen jól illik a jiddis dalok hol vidám, hol sóvárgó, de mindig különös kifejezőerőt megkívánó hangulatához, és nyilván a romantikus és huszadik századi kamarazenééhez sokkal közelebb álló hangszerelés is jobban simul a klasszikus képzettségű hanghoz. Közben a közönség is teljesen ráhangolódott már a valóban rendkívüli zenei ötvözetre, így ekkor már jóval nyitottabbnak mutatkozott a szépségre és nüanszokra. Ugyanakkor éppily izgalmasnak éreztem a ráadásként elhangzott, többek között dudával, cimbalommal, hegedűvel, kobozzal megszólaltatott karácsonyi éneket is, melyet kétségtelenül az adventi időpont indokolt.
 
Nagyszerű zenészek nagyszerű előadását hallhattuk tehát, és az efféle koncerteknek köszönhetően talán jobban megérthetjük múltunkat és elfogadhatjuk mai, sokszínű kultúránkat is. Ha mindez egymás, másságaink mélyebb elfogadásához vezet, már ezért üdvözlendő e kezdeményezés.
 
Előadó:
Rost Andrea – szoprán
 
Közreműködők:
Szokolay Dongó Balázs – népi fúvós hangszerek
Bolya Mátyás – népi pengetős hangszerek
Lukács Miklós – cimbalom
Glaser Péter – nagybőgő
Jávori Ferenc – zongora
Gazda Bence – hegedű
Nagy Anna – harmonika
Kohán István – klarinét
Végh Balázs – ütőhangszerek