A csuka parancsára
Írta: Galgóczi Tamás | 2011. 12. 07.

Boldizsár Ildikó ezúttal az orosz népmesékből gyűjtött össze egy kötetre valót, és most is a rá jellemző alapossággal járt el. Ez egyébként érződik az egymás után sorjázó meséken, hiszen a rövid, egyszerű történetektől haladunk a hosszabb, bonyolultabb cselekményűek felé, vagyis A csuka parancsára című kötetnek van íve, úgymond kézenfogva vezet gyereket és felnőttet – valahonnan valahová.
Úgy gondolom, hogy az olvasók akkor is rájönnének a mesék nemzetiségére, ha a borítón nem szerepelne a cím. Ebben nem csak baba yaga, az orosz vasorrú bába nyújt segítséget – viselkedése és szerepe alapján egyébként ez a figura eltér a magyar és a nyugati boszorkányfelfogástól –, hanem a neveken kívül a mesékben sűrűn előforduló állatok is. Végig olyan érzésem volt, hogy azok a történetek, amelyekben fontos szerepet játszanak, olyan időből származnak, amikor az emberek még nem távolodtak el annyira a természettől, mint manapság. Gondolom számukra nem volt meglepetés, ha az erdőben medvével találkoztak, és sejtésem szerint farkasból is több kószált szabadon, mint napjainkban. Ez a meghittség, ez a kapcsolat természetesen érződik a meséken, és ez a hangulat – itt és most – közvetlenebbnek hatott, mint a korábban olvasottak.
Gondolom az is nagy felfedezés lesz kicsiknek és nagyoknak, hogy itt bizony számtalan ismerős mese szerepel, csak éppen orosz ruhában. Fehérlófiától kezdve a család harmadik és egyben legkisebbik fiának szerencsepróbájáig nem is tudom hirtelen összeszámolni, mit és hol olvastam, vagy hallottam korábban (legjobban a Münchhausen báró kalandátiraton lepődtem meg). Talán éppen az ismerős mivoltuk miatt, de ezek jobban tetszettek a többinél. Amikre nem tudtam teljesen ráhangolódni, azok az illusztrációk voltak – még jó, hogy nem én vagyok a célcsoport, hanem az óvodás és iskolakezdő korosztály.