Főkép Képzeljük el, hogy részt veszünk egy pszichológiai kísérletben, melynek során egy videofelvételt nézünk, amelyen kosarasok pattogtatják egymást közt a labdát, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megszámoljuk, hányszor történik ez meg. Miközben számolunk, egy hatalmas gorilla besétál a képernyőre, megdöngeti a mellét, majd kisétál. Ezek után a kísérlet vezetői megkérdezik, hogy láttuk-e a gorillát. A fenti szöveget olvasva azt válaszolnánk, hogy természetesen láttuk, ki lenne olyan vak, hogy nem veszi észre? Nos, tulajdonképpen a feladatot elvégzők fele így jár.
 
Hogy miért tűnik a feladat mégis ilyen egyszerűnek? Mikor olvasunk, a figyelmünk nem oszlik meg, egymás után, sorban kapjuk az információkat, mindig egy valamire koncentrálunk, és amikor leírt szövegben olvassuk, hogy besétál a képernyőre egy gorilla, ez mindenkiben tudatosul is. Tehát ha a feladatot olvasva kéne elvégezni, nyilván mindenkinek sikerülne elolvasnia és értelmeznie minden szót. Azonban a figyelem a valóságban a vizuális ingerek esetén nem így működik. Ugyanis annyira belemélyed az ember a számolásba, hogy valóban nem dolgozza fel az agya azt az információt, amire az adott feladat szempontjából nincs szüksége.

Számtalanszor találkozhatunk ezzel és ehhez hasonló jelenségekkel a mindennapokban. Például amikor vezetünk, sokszor nem emlékszünk, milyen útvonalon haladtunk; ha találkozunk valakivel, nem tudjuk felidézni, hogy milyen ruha volt rajta; vagy amikor elmélyedünk a tévéműsorban, meg se halljuk, ha valaki hozzánk szól. Ezek az esetek mind annak köszönhetőek, hogy az emberi elme tulajdonképpen egyfajta szűrőként működik, a környezetünk ingereit különböző mélységben dolgozzuk fel, és van, amit úgy ítélünk, egyáltalán nem érdemes feldolgozni, mivel nincs rá szükségünk. És ami a legmegdöbbentőbb ebben, hogy a fontosság kérdését agyunk egészen önállóan, a tudatosságunk megkérdezése nélkül határozza el.

A láthatatlan gorilla egy pszichológus szerzőpáros ismeretterjesztő műve, amely különböző izgalmas, első sorban szociálpszichológiai kísérleteken és vizsgálatokon keresztül mutatja be agyunk működését, illetve azt, hogy mit gondolunk (tévesen) agyunk működéséről. A könyv hat különböző mindennapos illúziót ismertet, ezek a figyelem, a memória, a magabiztosság, a tudás, az oksági következtetések és a véletlen egybeesések csapdáira hívják fel a figyelmet. Minden egyes illúziótípust számtalan anekdotával és kísérlettel illusztrálnak, amelyek kifejezetten megdöbbentőek és elgondolkodtatóak az emberi elme és megismerés működésével kapcsolatban.
 
Szakmailag a könyvben olvasható kísérletek kimondottan érdekesek és jól kidolgozottak, ám a laikus olvasóközönség kedvéért a különböző jelenségeket meglehetősen távoli pszichológiai területekről válogatták össze és rakták egy kalap alá. Ugyanis az illúziók ezen csoportosítása nem létezik a pszichológia tudományán belül, ezek csupán a különböző kutatási területekről származó érdekes morzsák, amelyeknek van egy-egy hasonló vonása (nevezetesen, hogy az embereknek gyakran vannak téves elképzeléseik a működésükkel kapcsolatban). A könyvben megnevezett jelenségekkel időnként egészen más néven találkozhatunk a szakirodalomban, néhol a fordítás sem teljesen pontos (például ha valaki a könyvben említett „akaratlan vakság” jelenségének szeretne utána olvasni, „nem-figyelési vakság” néven keresse). Ez azonban nem von le a kísérletek és történetek érdekességéből vagy hitelességéből, a könyvet mindazok számára szeretettel ajánlom, akik érdeklődnek az emberi agy és megismerés kérdései iránt.