Interjú: M. Nagy Miklós és Hobo – 2011. november

A beszélgetőpartnereinket Kerouac könyvének újrafordított, teljes változatának kiadása kapcsán kérdezgettük.
 
ekultura.hu: Amennyire sikerült utánajárnom, magyarul 1966-ban jelent meg a könyv, akkor még Déry György fordításában. Olvasta ezt a verziót? Ha igen, fordítóként mi a véleménye róla?
M. Nagy Miklós: Huszonvalahány éves koromban már a Bartos Tibor-féle fordítást olvastam, tehát abban a változatban ismertem meg az Útont. Déry György fordítását most megvettem egy antikváriumban, miközben dolgoztam ezen az új fordításon. Pontosabban ugye nem ugyanarról a szövegről van szó, hanem az ős-Úton fordításáról. Nem olvastam el az egészet, de megnéztem a fordítást. Korrekt munka, ami hiányzik belőle, az talán a szöveg ritmusa, zeneisége, ami nagyon fontos. Azért is, mert maga Kerouac a prózaírásban az egyik legfontosabb dolognak tartotta, hogy legyen a szövegnek valamilyen jazzes ritmusa. Ezt talán hiányolom belőle, de nem néztem meg nagyon alaposan a Déry-fordítást, csak beleolvasgattam.
 
ekultura.hu: Mikor olvasta első ízben a regényt és milyen hatással volt Önre?
Hobo: A regénynek egy részlete helyet kapott a hatvanas évekbeli Üvöltés című kiadványban, talán ’68-ban. Jó adag Ginsberg „Üvöltés”-éből és még pár beatköltő volt benne. Óriási jelentőségű antológia volt. A később megjelent Úton hamar kultikus regénnyé vált. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy azt a fajta irodalmat megtapasztalhattam, ami akár az „Üvöltés” című eposzban, vagy ebben a könyvben megmutatkozott. Lenyűgöző volt, nyelvileg teljesen új utat mutatott. Semmi köze nem volt az ún. hagyományos irodalomhoz. Azokon a kifejezéseken zúdult előre az egész, azon a fajta nyelvezeten, amiről mi addig nem tudtuk, hogy irodalmilag is lehet őket használni. Ez volt az a hiteles mű, amelyik áttörte a falat. Sokan mentünk utána, én is írtam novellákat, igaz csak kicsit később. Találhattunk itt interpunkció nélküli dolgokat, meg szabad asszociációs prózát és költészetet. És ez mégiscsak – ha nem érti félre, amit mondok –, mégiscsak egy hobó regény volt. Rettenetes nagy élmény volt olvasni, ráadásul nagyon későn jött ide. Amit azt jelenti, hogy az a fajta zene, amit mi szerettünk, blues vagy Rolling Stones vagy Jimi Hendrix vagy a Doors már itt voltak. És egy kicsit a magyarországi fáziskésés miatt, de együtt ment a dolog az akkori, úgynevezett legprogresszívebb zenékkel. Meg mi az irodalmi „beat”-et tudatlanságból összekapcsoltuk a „beatzenével”. Nem ment nehezen. Angolul nem tudtunk egy szót sem és a szabadság tombolt mindkettőben. Akkor szinte hetente születtek meghatározó művek a zenében és ez nálam összekapcsolódott ezzel az irodalommal.
 
ekultura.hu: A következő magyarítás 1983-ban látott napvilágot. Ennyi év múltán mennyire érzi elavultnak?
M. Nagy Miklós: Bartos Tibor fordítása egyrészt azért elavult, mert 1983-ban ő még sok mindent nem tudott, nem tudhatott, vagy nem lehetett olyan könnyen utánanézni sok mindennek. Ezért előfordulnak olyan dolgok, amiket ma már máshogy mondunk. Nyilván nem azt mondjuk, hogy konzervsör, hanem dobozos sör például. De nem is ez a lényeg, Bartosnak valami egészen különleges magyar nyelve volt. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a magyar műfordítók közül neki volt a legnagyobb szókincse. Egészen zseniálisan tudott megoldani nagyon nehéz fordítói problémákat egy-egy huszárvágással. Én őt sok szempontból csodálom. A nyelvi leleményét, stílusát, bravúrjait… Ugyanakkor azt hiszem, hogy olyan Úton-fordítást készített, ami nagyon erőteljesen túlstilizálta a szöveget. Ami azért baj, mert Kerouac nagyon-nagyon tudatosan egyszerű, spontán szöveget akart létrehozni. Tehát ennek a szövegnek egyszerűen kell szólnia, és ebből az egyszerű, spontán mesélésből kell, hogy kitündököljenek, kiszikrázzanak a nagy metaforikus részek, világvíziók. Hogyha az egész szöveg túlstilizált, ezek a gyönyörű szép költői részek nem tudnak igazán felszikrázni. De nem is csak ez a baj, hanem egész egyszerűen Bartos szövege nagyon sok tekintetben messze van az eredetitől. Nyilván a fordítónak van bizonyos szabadsága, de úgy gondolom, ő azért kicsit túllépett azon, ami még megengedhető.
Ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom, mert nagyon fontosnak tartom, Bartos mindig nagyon izgalmas szövegeket hozott létre. Az Úton Bartos-féle fordítása is nagyon izgalmas szöveg, nagyon sokan szerették meg az Útont ebből a fordításból. Amikor most elkészítettem az ős-Útonnak, az eredeti tekercsnek a fordítását, akkor használtam is valamelyest a Bartos-féle fordítást, ha ő jól megoldott valamit egy huszárvágással, akkor időnként meghagytam, pontosabban átvettem az ő megoldását.
 
ekultura.hu: Erre utal az előszóban is, ha jól emlékszem, ami egyébként nagyon remek, csak dicsérni, gratulálni tudok hozzá. A most kiadott, cenzúrázatlan változat fényében mennyire volt szigorú a kiadó az 1983-as megjelenés szövegével?
M. Nagy Miklós: A Bartos-fordítás nem egy cenzúrázott szöveg, az az 1957-ben kiadott amerikai változatnak a fordítása. Bartos Tibor túlstilizálta a szöveget, de a kiadó nem cenzúrázta a fordítását. Voltak ilyen esetek, ritkán, de az Úton Bartos-fordítása nem tartozik közéjük: ez nem cenzúrázott fordítás.
 
ekultura.hu: Hova helyezné saját irodalmi dalos- és előadói utazásai fényében a szerzőt?
Hobo: Megkerülhetetlen. Abban a sorban van, amihez az ember a maga módján igyekezett olvasóként, majd az ő hatásukra alkotóként kapcsolódni. Megismertük mestereinket, megtanultuk meghatározó műveiket, eljátszottuk, amit tudtunk, vagy amit akkor egyáltalán lehetett. Majd, aki tudta, létrehozta saját munkáit a zenében, a költészetben. Mind a mai napig játszom mestereim műveit. Eddig egy Kerouac verset, a 211. kórust tanultam meg és vettem lemezre. Nem tudom játszotta-e valaki rajtam, vagy a Hobo Blues Banden kívül magyarul Kerouacot.. Az 1984-es Vadászat című albumra tettük rá, de 1987 után az Üvöltés műsorban Ginsberg művei mellett is elhangzott.
 
Sok-sok zenész, mint Jim Morrison, Bob Dylan, vagy az öreg fekete csavargók, akik a bluest vitték szanaszét, ugyanezen az úton jártak. Ebbe a sorba Kerouac tökéletesen illeszkedik. Tudjuk, hogy az ötvenes években ő felolvasó esteken is részt vett, ahol jazz muzsikusokkal játszott együtt.
Az ő irodalmi jelentősége az Útonnal megkérdőjelezhetetlenné vált. Mi, magyar csavargók az egyik első löketet Jack London után az Útonból kaptuk. Több műve utána jelent meg náluink.Ha másként alakul, akkor esetleg lassan lépkedtünk volna, így ugrottunk, nem lépkedtünk, egyből a csúcsra, és akit érdekelt, az összegyűjtötte még mellé azt, amit nagy nehezen be lehetett ide csempészni.
 
ekultura.hu: Egy interjúban említi, hogy az irodalomkutatás Amerikában mostanában kísérli meg újrapozícionálni a Kerouac-életművet – hova teszik most, mennyire fontos Amerikának Kerouac?
M. Nagy Miklós: A 2007-es kiadás, amikor az eredeti tekercs végre megjelent, jó vaskos kötet, amit négy irodalomtörténész előszava vezet be. Mind a négy irodalomtörténész elmeséli az Úton keletkezéstörténetét, ami nagyon-nagyon izgalmas, regényes történet, azonkívül mind a négyen azt hangsúlyozzák, hogy az évtizedek során mindig eltakarta ennek a könyvnek a művészi értékeit az a tény, hogy az Úton lett a beatnemzedék bibliája, egy ellenkultúra legfőbb könyve. Több nemzedék számára is az Úton elsősorban a lázadást jelentette, valamiféle szabadságvágynak a kifejeződését, a politikával, az establishmenttel való szembenállást. Egyébként maga Kerouac is nagyon nehezen élte át azt, hogy könyvét elsősorban nem irodalmi alkotásként értékelték, nem esztétikailag közelítették meg, hanem ő lett a beatnemzedék királya, ez a könyv meg a beat bibliája. Ez neki nagyon nem tetszett. Ez a könyv nyilván sok mindent kifejezett a kor életérzéséből, a kor fiatalságának az életérzéséből. Ugyanakkor viszont óriási erejű művészi alkotás, ami elsősorban az élet nagy kérdéseiről szól. Metafizikai kérdésekről is, arról, hogy mit tehetünk ebben a rövid életben, miközben folyton a nyomunkban van a „Shrouded Stranger”, a „a leples bitang”, ugye, ahogyan Orbán Ottónak és részben Hobónak köszönhetően meggyökeresedett a magyar nyelvben… tehát a halál angyala, a halál mindig a nyomunkban jár, és mit tehetünk az életben, hogy ameddig lehet, kicselezzük a halált, és közben eljussunk a dolgok lényegéig, valamiféle igazság megértéséig. Egyébként maga Kerouac számos interjúban, amikor megkérdezték tőle, hogy neki mit jelent a beat, mindig azt válaszolta, hogy számára a beat az a beatitude-ot, az üdvözülést jelenti. Nem akart a beat prófétája lenni, hanem azért írta ezt a könyvet, hogy az íráson keresztül eljusson a világ valamiféle mélyebb megismeréséig és az üdvözülésig. Ugyanakkor persze úgy gondolta, hogy az írás nem csupán esztétikai tett, az írás értelmetlen élet nélkül. Az egész beatnemzedékre jellemző az a felfogás, hogy az életet is műalkotássá kell változtatni, nem születhet irodalmi alkotás műalkotásként felfogott élet nélkül. Ő ezeket a kalandokat, amiket az Útonban leír, az utazásokat nem azért csinálta végig, mert lázadni akart. Nyilván volt benne lázadás is, de nem ez volt a legfontosabb. Azért csinálta mindezt, hogy egy olyan életet, élettörténetet, élet mint műalkotást hozzon létre, amiből aztán újfajta irodalom születhet: non-fiction novel, tehát nem fikciós regény. Ez aztán az amerikai irodalomban fontos, nagy irányzat lett. Kicsit paradoxonnak tűnik maga a kifejezés is: olyan fikciót próbált alkotni, ami nem fikció, hanem dokumentarista mű, és mégis ízig-vérig művészi. Ezzel az amerikai irodalomban sokan küszködtek, és sok nagy mű született belőle.
 
ekultura.hu: 2011-ben milyen jelentősége van az Úton megjelenésének?Esemény ez még egyáltalán?
Hobo: Óriási jelentősége van, csak nem a felszínen.Ez annak a hagyománynak a része, amit talán Boccaccio vagy Villon kezdett el, vagy nálunk Balassi Bálint.
Több helyen beleolvastam ebbe a változatba. Fantasztikus volt és el is indította az agyamat. Készülök egy Bob Dylan estre, - az egyik fordító jelen van, itt lapít hátul, (Barna Imre – a szerk) - amihez a Kerouac Útonját szerettem volna használni a narrációs részekhez. Mindenképpen szeretném használni ezt a kötetet, - amit M. Nagy Miklós fordított, - a Bob Dylan esthez.
 
Azt a figyelmet, ami még a közönség részéről felém irányul, Kerouac Útonjára is megpróbálom fordítani. Így esetleg azok, akik rám figyelnek, el fogják olvasni a könyvet.
 
ekultura.hu: Köszönöm az interjút.
Hobo: Szívesen.