Főkép Rettenetes teher lehet egy híres komponista gyermekeként felnőni, ugyanakkor különleges privilégiumokkal is jár az efféle zenei neveltetés. Elég, ha a Bach fiúkra gondolunk, akik közül egyiknek sem sikerült felnőnie teljesen az atyai örökséghez, miközben hárman is koruk legkiválóbb zeneszerzői közé tartoztak. Domenico Scarlattinak viszont, aki egy különös véletlen folytán épp Bachhal (no meg Handellel) egy esztendőben született, a nagy barokk operaszerzőt, Alessandrót kellett fiúgyermekként felülmúlnia, és ha ismertségüket és hatásukat vetjük össze, ez kétségtelenül sikerült is neki.
 
Domenico Scarlatti több mint félezer billentyűs szonátája már saját korában hatalmas hírnevet szerzett alkotójuknak, és e szonáták a mai napig ihletően hatnak a régizenével foglalkozó zongoristák és az eleve a historizáló előadást előnyben részesítő csembalóművészek számára, akik előszeretettel válogatnak a bőséges repertoárból. Mások ellenben az összkiadások hívei, és e mások közé tartozik a Stradivarius lemezkiadó, mely különböző előadókkal rögzítette a teljes anyagot.
 
A 10. kötet több szólószonáta mellett a folytonos basszussal megírt mandolinszonátákat tartalmazza. Ez utóbbiak hangszerválasztására a kottákban voltaképp semmiféle utalás nem található, a neves Scarlatti-kutató, Ralph Kirkpatrick azonban már 1953-ban megjelent monográfiájában utal rá, hogy e darabok jellege szólóhangszert, például hegedűt feltételez. A megoldások sajátosságai viszont nem feltétlenül hegedűre, inkább valamely kvarthangolású pengetős hangszerre – jelesül mandolinra – utalnak. Így kerültek aztán e kompozíciók ebben a hangszer-összeállításban megörökítésre.
 
A lemezen hallható szonáták vélhetően Scarlatti ifjúkorából származó kompozíciók, melyek bizonyos fokig a család ismeretségeiből és utazásaiból eredő (tisztán zenei) kiváltságok lenyomatai. Felfedezhető a művekben Corelli és Vivaldi hatása, akiknek zenéjével római és velencei tartózkodása során ismerkedhetett meg az ifjú Scarlatti, valamint Handel befolyása is, akivel viszont a szerző egészen közeli, baráti kapcsolatba került. A legmeglepőbb, már-már fantasztikusnak érződő hatás ugyanakkor a spanyol gitármuzsikáé, melyet a K.89-es jegyzékszámú, d-moll szonátában fedezhetünk fel, hiszen később, Itáliát elhagyva Scarlatti a spanyol udvar szolgálatába állt. A nápolyi születés azonban rögtön magyarázatot ad a rejtélyre, mivel a város még a 17. század elején is spanyol domíniumnak számított.
 
Raffaele Vrenna és Mauro Squillante felvételén az első pillanattól érződik a művek alapos ismerete és feltétlen szeretete. A virtuóz csembalófutamok egészen sziporkázóak, az ünnepélyesebb akkordok és pillanatok megindítóan fennköltek és komolyak, ugyanakkor minden rezdülés, minden motívum tökéletesen kidolgozott és súlyozott. A cantabile szólamok valóban mintha emberi hangon csendülnének fel, és mind a csembaló, mind a mandolin minden egyes hangja érzelemmel telt és kifejező. A gyönyörködtető változatosságot talán már említenem is felesleges.
 
Domenico Scarlattival már csak azért érdemes megismerkedni, mert Johann Sebastian Bach és George Frideric Handel kortársaként sikerült valamivel könnyebben befogadható, sokáig jóval népszerűbb, ugyanakkor kivételesen magas színvonalú műveket alkotnia, és nagyban hatnia a gáláns muzsika, később pedig a klasszika képviselőire. A mandolinszonáták és a csak csembalóra komponált szólószonáták e gyűjteménye pedig egészen különleges élménnyel szolgálhat a kifejezetten a barokk instrumentális zene iránt fogékonyaknak.
 
Előadók:
Mauro Squillante – mandolin
Raffaele Vrenna – csembaló
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Sonata in Sol maggiore F.52/K.91
5. Sonata in Si b maggiore F.299/K.351
6-8. Sonata in re minore F.50/K.89
9. Sonata in Fa maggiore F.2/K.44
10. Sonata in Do maggiore F.120/K.170
11-14. Sonata in mi minore F.42/K.81
15. Sonata in Si b maggiore F.528/K.172
16. Sonata in sol minore F.295/K.437
17. Sonata in Sol maggiore F.296/K.438
18-21. Sonata in sol minore F.49/K.88
22. Sonata in re minore F.537/K.176
23-26. Sonata in re minore F.51/K.90