FőképFülszöveg:
A középkorú, kissé kiégett nyomozót, Carl Morköt kiváló kopónak tartják, de mivel fárasztó alak, kollégái nem dolgoznak vele szívesen. Amikor megalakul a Q-ügyosztály az egyszer már lezárt, felderítetlenül maradt ügyek újravizsgálására, Carlt ennek élére száműzik. Az íróasztalára halmozott poros dossziék közül minden lelkesedés nélkül húzza elő egy népszerű politikusnő évekkel ezelőtti eltűnésének anyagát. A nőt utoljára egy komp fedélzetén látták értelmi fogyatékos öccsével. A rendőrség álláspontja szerint a csinos, harmincas Merete Lynggaard nagy valószínűséggel a tengerbe esett, bár a teste sosem került elő. Miután Carl Mork és egyetlen segítsége, az eredetileg kávéfőzésre és takarításra mellé beosztott arab menekült, Assad munkához lát, csakhamar megdöbbentő részletek kerülnek felszínre. Ám annak kiderítése, hogy mi történt valójában, szinte lehetetlennek tűnik...


Részlet a regényből

Prológus
Véresre kaparta a körmét a sima falon, öklével csapkodta a vastag ablaküveget, míg szét nem verte a kezét. Legalább tízszer nekifutott a vasajtónak, körmét az ajtó és a keret vékony hasadékába mélyesztette, de hiába feszegette, az ajtó nem engedett.
Fáradtan rogyott le a jéghideg padlóra. Zihálva bámult bele a lüktető sötétbe. Pupillája kitágult, szíve hevesen vert. Felordított. Ordított, míg bele nem remegett a dobhártyája és a hangja el nem csuklott.
Feje hátrahanyatlott, orrát megcsapta a padlás felől áramló friss fuvallat. Valahogy fel kellene oda jutnia. Bárcsak találna egy helyet, ahol fel tudna kapaszkodni. Lehet, hogy onnan végre látna valamit.
Valamikor azok a szörnyetegek is bejönnek hozzá megint.
Majd a sötétben kitapogatja, és kiszúrja a szemüket. Nem tévesztheti el. Ha elég gyors, sikerülni fog. Akkor végre kiszabadulhat.
Pillantása vérző ujjaira esett, majd letette a tenyerét a földre, mintha el akarna rugaszkodni.
Felnézett. Alig látott valamit. Lehet, hogy van ott valami, amibe meg tud kapaszkodni. Meg kell próbálnia.
Levette a dzsekijét és gondosan összehajtva betette az egyik sarokba. Nem akart ráesni. Majd nekilendült a földről és kinyújtott karral felugrott, ameddig csak bírt. Sehol semmi kapaszkodó. Nekifutott újra és újra, minden erejét összeszedve. Egyik lába megbicsaklott a csúszós padlózaton. Elvágódott. Egy pillanatra elállt a lélegzete, amikor válla a betonhoz csapódott, fejét pedig beverte a falba. Csillagokat látott a fájdalomtól.
Egy darabig csendben feküdt, pedig legszívesebben felzokogott volna, de nem akarta, hogy fogvatartói meghallják. Még félreértenék. Azt hihetnék, hogy feladta.
 
 
1
2007
Carl közelebb ment a tükörhöz és mutatóujjával végigsimított a halántékán, ahol a golyó érte. A seb begyógyult, a forradás alig láthatóan bújt meg a haja alatt.
– Ki a francnak kellenék így? – mormogta, miközben nézegette magát.
Kénytelen volt belátni, hogy megváltozott az arca. A szája körül mélyebbek lettek a ráncok, a szeme alatt sötét karikák ültek, tekintete közömbösséget sugárzott. Carl Morck, a tapasztalt bűnügyi nyomozó nem volt önmaga többé: nem az az ember, aki valaha élt-halt a munkájáért. Többé már nem volt az a magas, elegáns, zsidó férfi szépen ívelt szemöldökével és szájával. Nehezen vette tudomásul a változást.
Begombolta az ingét, felvette a zakóját, állva kiitta az utolsó korty kávét, majd bevágta maga mögött a bejárati ajtót, olyan erővel, hogy bizonyára felébredt, aki még aludt a házban. Pillantása a névtáblára esett. Itt az idő, hogy kicserélje. Jó ideje már annak, hogy Vigga elköltözött tőle, ha hivatalosan nem váltak is el.
Kilépett a kapun, és elindult a Hestestien felé. Ha húsz perc múlva eléri a vonatot, fél óra múlva már fent lehet Hardynál a kórházban, még mielőtt bemenne a rendőrőrsre.
Ahogy a csupasz fák mögé magasló vörös templomtornyot nézte, megpróbálta arra emlékeztetni magát, mekkora szerencséje volt. Csupán két centiméter jobbra, és Anker még mindig élne.
Ha viszont az a bizonyos golyó két centiméterrel balra ér célt, ő már nem lenne az élők sorában.
Carl hiába próbálta megérteni, nem talált magyarázatot a halál természetére. Csak annyit tudott róla, hogy jobbára váratlanul érkezik, végtelen csendben, és biztos a célpontjában.
Néhány héttel a rendőrtiszti főiskola befejezése után egy gyilkossági ügyben nyomoztak. Az áldozat látványa mélyen beleégett a retinájába. Egy alacsony, vékony nőt zsinórral fojtott meg a férje. A halott nő pillantása, látványa, ahogy a földön feküdt, hetekre sokkolta. Azóta volt már jó néhány ügye. Mindennap ugyanazzal kellett szembesülnie; véres ruhák, viaszfehér arcok, szenvtelen fotók. Mindennap ugyanazokat a hazugságokat és mentegetőzéseket kellett végighallgatnia. Mindennap ugyanaz a bűntény, csupán némi változással a kontextusban. Mindent látott, amit csak huszonöt év alatt a gyilkossági osztályon láthatott.
Így teltek a napjai, egészen a legújabb bűntényig, ami még az ő megkérgesedett szívét is megérintette.
 
Ankert, Hardyt és őt küldték ki az egyik helyszínre, egy düledező barakkhoz, valamelyik mocskos, amageri sikátorba, ahol egy újabb hulla várta, hogy elmesélhesse a történetét.
Ahogy az általában lenni szokott, most is a szag keltette fel valamelyik szomszéd fi gyelmét. Egy darabig azt hitték, hogy egy hajléktalan, aki itt bújt el, hogy kilehelje a lelkét, de azután felfedezték a koponyán a sérüléseket, amelyeket egy szögbelövő pisztollyal ejthettek az áldozaton. A koppenhágai rendőrség bűnügyi nyomozói végül emiatt kapcsolódtak be az ügy felderítésébe.
Aznap Carlon volt a sor, ami ellen sem neki, sem két asszisztensének nem volt kifogása, bár enélkül is túlterheltek voltak, míg a többieknek mindig akadt legalább egy szusszanásnyi idejük. Senki nem sejtette azonban, milyen végzetessé válik majd ez az ügy. Alig léptek be a hullaszagú barakkba, és Anker már egy vértócsában feküdt, Hardy is elesett, és soha többé nem kelt fel, Carl lelkében pedig kialudt az a tűz, ami nélkülözhetetlen volt a munkájához.
 
 
2
2002
A pletykalapok imádták Merete Lynggaardot, a demokraták második emberét. Szerették éles hangú parlamenti felszólalásait és hogy semmiféle tiszteletet nem mutatott a miniszterelnök és bábjai iránt. Szerették nőies külsejét, kihívó pillantását és arcán az apró gödröcskéket, amikor mosolygott. Szerették fiatalságáért és sikeréért, de leginkább azért, hogy újra és újra feltehették a kérdést, hogy egy ilyen tehetséges és gyönyörű nő miért nem mutatkozik soha nyilvánosan férfi társaságában.
Merete Lynggaarddal el lehetett adni bármelyik lapot. Végül is mindegy, hogy leszbikus-e vagy sem, tökéletes címlapnő.
 
– Miért nem randizol Tage Baggesennel? – kérdezte a titkára, miközben a nő kicsi kék Audija felé lépkedtek a parlament parkolójában. – Van néhány rajongód, de ő egyenesen odavan érted. Elég sokszor próbálkozott. Megszámoltad már, hány üzenetet hagyott eddig az íróasztalodon? Még ma este is. Adj már neki egy esélyt, Merete!
– Miért nem randizol vele te? – kérdezte Merete, miközben hátradobott egy dossziényi papírt a hátsó ülésre. – Mit kezdjek a Radikális Centrum közlekedési szakértőjével? A végén még engem is megszakértene.
Merete pillantása a játékmúzeum épületére esett. Egy fehér ballonkabátos férfi épp a bejáratot fotózta. Közben mintha őt is lefényképezte volna. Vagy mégsem? Ez már tiszta paranoia. Itt az ideje, hogy lazítson egy kicsit.
– Tage Baggesen harmincöt éves, és piszok jól néz ki – folytatta Marianne. – Oké, lehet, hogy van rajta egy kis súlyfelesleg, de mindezért kárpótolhat a nyaralója Vejbyben. Na és a jütlandi birtokok. Hm? Kell ennél több?
Merete asszisztensére nézett, és megcsóválta a fejét.
– Harmincöt éves ugyan, de még mindig az anyjával él. Miért nem szeded fel te? Hiszen bolondulsz érte. Legyen a tiéd! – mondta, majd kivett egy újabb adag dokumentumköteget Marianne öléből, és azt is a többi után hajította a hátsó ülésre. A műszerfal órája 17:30-at mutatott. Késésben volt.
– Hiányozni fogsz ma este a parlamenti ülésen – sajnálkozott Marianne.
– Mit tegyek? – sóhajtott fel Merete, és megvonta a vállát.
Még amikor képviselő lett, megegyezett a demokraták frakcióvezetőjével, hogy hat után maga rendelkezik az idejével. Kivéve persze, ha szükség volt a szakértelmére vagy a szavazatára. Egyébként senkinek nem volt problémája a távollétével.
– Merete, mondd már meg, hová mész – kíváncsiskodott Marianne. – Igazán elárulhatnád, hogy hívják.
De Merete csak elmosolyodott, majd becsukta az ajtót. Itt az ideje, hogy lecserélje a titkárnőjét.
 
 
3
2007
A gyilkossági csoport főnökének irodájában iszonyatos volt a rendetlenség, de ez őt cseppet sem zavarta. Mert Marcus Jacobsen fejében egyébként tökéletes volt a rend. Sosem veszett el a részletekben, és vágott az esze, mint a borotva.