Főkép „Végre egy cikksorozat, aminek a témája igazán közel áll a szívemhez” – gondoltam, mikor kézbe vettem a BBC History legújabb, novemberi lapszámát. A lap első száma óta vártam ugyanis egy, vagy akár több hosszabb írásra, amely a Tudor-kori Angliával foglalkozik, a cikksorozatot végigolvasva azonban nem feltétlenül éreztem azt, hogy megkaptam, amire számítottam. Igaz ugyan, hogy ilyen rövid cikkekben lehetetlen vállalkozás egy ekkora témával foglalkozni, ennél azonban jóval többet vártam volna a laptól.
 
Ami igazán tetszett – azt hiszem érdemes ezzel kezdenem – a bevezető írás volt, amelyben Eric Ives összefoglalta a Tudor uralkodók jelentőségét, illetve kitért arra, hogy miért örvendhet ma ekkora népszerűségnek az angol történelem e korszaka. Hisz tudjuk, számtalan film és könyv foglalkozik a témával, hol hitelesen, hol pedig kiszínezve és átírva a történelmet, ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a Tudorok a 21. században is a figyelem középpontjában állnak. A cikksorozat további darabjai azonban nem tartogattak különösebb meglepetést: olyasmiket soroltak fel és vettek számba, amiket már eddig is tudhattunk a Tudorokról, semmi megdöbbentő vagy érdekes nem volt a cikkekben, ismeretterjesztő szempontból természetesen hasznosak, de úgy tűnt, hogy a cikkeket író történészek ennél többre nem akartak vállalkozni.
 
Ehhez kapcsolódóan fontos megemlítenem, ahogyan azt már az előző szám esetében is megtettem, hogy a fordítás időnként pontatlan, illetve átgondolatlan: a legkirívóbb hibát talán a VIII. Henrikről szóló írásban találtam: a cikk szerzője foglalkozik az uralkodónak az építészet felvirágoztatásában játszott szerepével, és fontos állomásként megemlíti a méltán híres Nonsuch Palace-t is. A fordító azonban mint „nonsuchi palota” szerepelteti ezt, ami súlyos hiba, hisz „Nonsuch” nem egy hely (illetve ma már valóban az: ott, ahol a palota állt ma egy Nonsuch Park nevű hely található), hanem arra utal, hogy az uralkodó olyan palotát akart építtetni, amihez hasonlót korábban még soha senki.
 
Egyéb hibákat is találtam azonban, amik nem is annyira félrefordítások, hanem inkább stílusukban a szövegkörnyezetbe nem illő szavak illetve kifejezések használatából ered: ilyen például a Francisco Pizarróval foglalkozó cikk, amely egyik mondatában ez szerepel: „Atahualpa azonban nem vette a lapot, hanem megvetően porba hajította a könyvet”. Biztos vagyok benne, hogy a kiemelt kifejezést a fordító egy stílusában jobban a szövegkörnyezetbe illő fordulattal is helyettesíthette volna. Az ehhez hasonló kisebb-nagyobb, azonban minden esetben szembeötlő hibák ellenére azonban a lap most sem tért le az eddigi útról: színes és érdekfeszítő cikkeiben a legtöbb olvasó találhat kedvére való témát.
 
A címlaptörténet pedig, amely az „Olasz király a magyar trónon” címet viseli, egy olyan témával foglalkozik, amelyről eddig keveset, vagy egyáltalán nem hallhatott a magyar közönség, így méltán tarthat számot mindenki érdeklődésére. A másik írás, amit szintén mindenki figyelmébe ajánlok, a lap utolsó nagyobb írása, amely az utolsó nagy magyarországi boszorkányperről szól: kevesen gondolnák, hogy Magyarországon még a 18. században is aktívan folyt a boszorkányüldözés, sőt, bizonyos esetekben halálos ítéleteket is születtek, így például a szegedi boszorkányperben is, amely Magyarország egyik legnagyobbja volt, és nem véletlenül nevezi a cikk szerzője a több évszázados boszorkányhisztéria magyarországi tetőpontjának. A lapot szerintem már ezért a két írásért érdemes megvenni, de ha valakit érdekelnek az athéni demokrácia rabszolgái, vagy pedig a „Leláncolt Kolumbusz” és a Barbarossa-hadművelet, semmiképpen se felejtsen el betérni a legközelebbi újságoshoz vagy könyvesboltba.