Főkép

Most nézem, hogy négy éve írtam utoljára erről a könnyed fantasy sorozatról, s bizony kicsit aggódtam, hogy az eltelt idő alatt mennyit felejtettem a főszereplőkről, kalandjaikról és úgy általában a világról. Szerencsére nem sokat, ami jelzi, annyira azért nem gyenge a színvonal – bár készséggel elismerem, sosem fogják az év könyve díjra jelölni a regényt.
 
A Felix és Gotrek sorozat negyedik kötete (akárcsak az előzőek) Warhammer világán játszódik, ami tudvalevőleg a Káosz és a Rend időtlen harcának a színtere, és úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha jelezem, évtízezredek alatt sem változik a helyzet. De ez így jó, elvégre az egyensúlyra törekvés szellemében hiba lenne győztest hirdetni. Gondolom azért a határszéli parasztok egészen más véleményen vannak.
 
Hőseink hazafelé tartanak az előző kötetben végrehajtott expedíciójuk után, és lelki szemeikkel már látják az ölelésre tárt karokat, az istenhozottak halk sikolyát – azonban a határszél egyáltalán nem a hosszútávú tervek megvalósulásáról híres, így mire visszaérnek a kisleviták földjére (amely népcsoport leginkább az orosz/ukrán/litván lovasságra hasonlít), nem vacsora, hanem újabb harc vár rájuk. Ráadásul hazafelé felfedezik, hogy egy hatalmas káoszhorda vonul dél felé, ami semmi jót nem ígér, és megállításukhoz nemzetközi összefogásra van szükség. Aminek ugye alapfeltétele, hogy az érintettek tudomást szerezzenek a veszélyről.
 
Hogy mindehhez mi köze van a borítón látható sárkánynak? – az is kiderül a kötetből, miként Felix és a kislevita nemesi leányzó bimbózó kapcsolatának fordulatait is közvetlen közelről szemlélhetjük. Akinek mindez kevés, az immáron hat törpe trollvadász megnyilvánulásait élvezheti (kimondottan szórakoztató volt, hogy a legkülönfélébb hátérrel rendelkező törpék miként boldogulnak a hosszútávon garantált halált jelentő „hivatással”), s a korábban megismert skaven varázsló, Thanquol is igyekszik bosszút állni ellenségein.
 
Kezdetben zavartak a nyakló nélkül használt jelzők, mivel szinte semmi teret nem engednek az olvasó fantáziájának, viszont később megszoktam és önvédelemből úgy tekintettem rájuk, mint egy barokk szöveg kötelező díszítményeire. A következő kötetben külön figyelni fogom mennyire hemzsegnek majd. A könyv kicsit több, mint tisztes iparosmunka, szórakoztató karakterek, pergő cselekmény és elhanyagolható moralizálás garantálja az egy-két délutánra elegendő izgalmakat.