Főkép Johann Christian Bach szimfóniáit hallgatva aligha jutna bárkinek is eszébe a híres apa, mivel ezek a finomságra törekvő, kicsiben gondolkodó zenei remekek sokkal közelebb állnak Mozart művészetéhez, mint a barokk gyakorta freskószerű monumentalitásához. Christian Bach bizony igencsak messze elkalandozott a családja által járt úttól; ha meg nem is tagadta, ám mindenképp tudatosan elszakadt a talán nyomasztó örökségtől.
 
A kivétel nélkül háromtételes szimfóniák a szó eredeti értelmét elevenítik fel, a gyors–lassú–gyors tételleosztású művek ugyanis hagyományosan az olasz operák nyitányaiként funkcionáltak még egy nemzedékkel korábban is. Nem meglepő azonban a formaválasztás, hiszen Christian Bach mindenekelőtt operaszerzőként volt ismert kortársai körében, és Mozartra is ebben a minőségében hatott leginkább, még ha a klasszika triumvirátusának tragikusan fiatalon elhunyt tagja elődjének és példaképének szonátáiból, sőt még a szóban forgó, az 1760-es évekből származó szimfóniáiból is vitathatatlanul sokat merített. Ennek bizonyításaként elég összevetni Mozart korai (voltaképp még a húszas-harmincas sorszámúak között sem ritka) háromtételes szimfóniáinak jellegét Christian Bach hasonló műveiével.
 
A protestáns német szigort feledő, napfényes kompozíciók saroktételei általában vidám Allegrók, természetesen – elsősorban a nyitó tételekben – a kor szonátaformából kiinduló kompozíciós elveit szem előtt tartva, míg a lassú középtételek főként szerenádszerűek, de minden bizonnyal operai intermezzóként is megállták volna a helyüket. A táncos lejtésű harmadik tételek a mai fül számára könnyen furcsának hathatnak, mivel a lezárásuk nélkülözi a hatásfokozást, és az sem meglepő, ha pár elcsordogáló hangon állapodnak meg, már-már egyfajta befejezetlenséget sugallva – mintha ténylegesen egy recitativót vezetnének fel.
 
A hangszeres apparátus Christian Bachnál szintén meglehetősen visszafogott. A vonósokon és a continuón kívül mindössze két kürt és két oboa meg egy fagott visz némi színt a művekbe, és Christian Bach kivételes tehetségét dicséri, hogy ebből a néhány alaptónusból milyen sziporkázóan csodálatos árnyalatokat sikerül kikevernie, az élénkebb és pasztell színezetek játékával pedig mennyire változatos, ám alapvetően mindig szép és vidám hangzó festményeket hoz létre – és mindezt a trombiták és üstdobok fenségességét nélkülözve teszi.
 
A gáláns stílushoz illően lényegében mindenütt a dúr tonalitás uralkodik, letisztult hármashangzatok és izgalmas futamok töltik ki a tereket, s mindössze az eleven modulációk okoznak meglepetéseket. Az egyetlen kivételt az Opus 6 utolsó darabja, a Mozartnál úgyszintén a drámaiságot képviselő g-moll hangnemben megírt szimfónia jelenti, melynek harmadik tételében még Gluck Don Juanjának (és persze Boccherini „La casa del diavolo”-jának) ördögi kürtjei is megszólalnak, kifejezetten zaklatott, viharos, egyes pillanatokban már-már alvilági jelleg kölcsönözve a műnek.
 
Ugyan a szólamok Christian Bach koncertszimfóniáiban már jóval dúsabbak és kidolgozottabbak, összhatásukban a művek így teltebbnek és tematikusan is átgondoltabbnak mutatkoznak a voltaképp dallamra és basszusra csupaszítható valódi operanyitányoknál, még meglehetősen messze vagyunk Beethoven és az őt követő generációk mind a partitúrát, mind az előadói gárdát figyelembe véve jóval bonyolultabb, grandiózusabb és kiforrottabb, nem egyszer félórás-órás időtartamú, nagyszabású szimfóniáitól.
 
A Concerto Armonico felvételéről igencsak nehéz lenne bármi rosszat mondani. Miként néhány évvel e lemez elkészítése előtt az Academy of Ancient Music mutatta meg, hogyan kell kellő alázattal közelíteni nem mindenki által jelentősnek tekintett művekhez is, úgy a Szűts Péter és Spányi Miklós vezette zenekar szintén csak a legszigorúbb nemzetközi mércével mérhetően, hallatlanul nívósan tolmácsolja e gyönyörű, valóban felülmúlhatatlan szépségű műveket. Már csak értük érdemes megismerkedni Johann Christian Bach kizárólag Mozartéival összemérhető szimfóniáival.
 
Előadók:
Alfredo Bernardini – oboa
Pierluigi Fabretti – oboa
Endrődi Sándor – kürt
Maruzsa Tibor – kürt
Mohl Imre – fagott
Concerto Armonico
Szűts Péter – művészeti vezető
Spányi Miklós – művészeti vezető
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-3. Symphony in G major Op. 6 No. 1 T.264/1:1
4-6. Symphony in D major Op. 3 No. 1 T.262/1:1
7-9. Symphony in C major Op. 3 No. 2 T.262/1:2
10-12. Symphony in E flat major Op. 9 No. 2 T.268/3:2
13-15. Symphony in G minor Op. 6 No. 6 T.264/1:6