Főkép A kutya a farkastól származik, bár jóval több fajtája létezik, mint vadonbeli ősének. Ez a bizonyos „több” jelenthet 150-et, de akár 200-at is, attól függően, hogy ki és hol számolja össze őket – például a brit és a magyar tenyésztők 200 fajtát ismernek el. Namármost, ez a kétszázféle kutya nagyon szeret ásni, nyüszíteni, ugatni, rágcsálni és még számos más olyan dolgot tenni életvitelszerűen, amellyel gyakorlatilag kikészíti a gazdáit és azok szomszédait.
 
Heather Dunphy ezúttal ugyanúgy nem mond semmi újat, mint A macskák titkos nyelvében, de ugyanolyan gyönyörűen összegez mindent a viselkedéssel és kommunikációval kapcsolatban, mint a cicás könyvben. Csupán a történelmi összefoglalót hiányoltam, amely kellemes bevezető olvasmányként kapott helyet a másik kötetben. Itt ellenben kapunk egy külön fejezetet a kutyák tanulásáról és tanításáról.
 
Itt jegyzem meg: voltaképpen az egész könyv arról szól, hogyan lehet minél közelibb kapcsolatban együtt élni az ebekkel s hogy hogyan kommunikálhatunk velük hitelesen és félreértések nélkül. Márpedig ha ez megy, akkor szinte felesleges három-négy dolognál többet megtanítani a kutyusoknak. Például a könyv által kínált „ül, marad, fekszik” vonal csak a minden emberben többé-kevésbé ott rejlő „control freak” (irányításmániás) becsípődése.
 
Fiatalkoromban volt egy huskym. Érdemes tudni a fajtáról, hogy hiába a legszigorúbb nevelés, egy husky bizony ugrálni fog jókedvében. Könnyedén meg lehet tanítani, hogy ne ugorjon rá az emberekre, csak pattogjon előttük, mint a nikkelbolha – azonban a természetes viselkedés elnyomása lenne fektetéssel kínozni egy olyan ebet, amelynek a legkedveltebb szórakozása a futás, lehetőleg százméteres sugarú körben.
 
Az „ül, marad, fekszik” helyett a könyvben is lehetett volna inkább azzal foglalkozni, hogy miként vegyük rá a kutyánkat, hogy ne kezdeményezzen bunyót, de szükség esetén megvédje gazdáját és otthonát vagy hogy hogyan viselkedjen a gyerekekkel szemben – ám ez valamiért kimaradt.
 
Mindenesetre a könyv csak ritkán tér el a címében jelzett tárgytól, tehát többnyire arról szól, hogy az ebek miként értelmezik a világot maguk körül, illetve mit közölnek gazdáikkal és a többi kutyával. Mi több, nem csupán a testbeszédről van szó, hiszen az többnyire csak kiegészíti az ugatással vagy más hanggal való kommunikációt, hanem szó esik a viselkedésmódokról, szokásokról, egészségről és gondozásról is.
 
A kutyás tényekkel és a szójegyzékkel kiegészített könyvet remek, mi több, néhol kifejezetten plakátra való fényképek teszik esztétikusabbá és élvezetesebbé. Akinek pedig nem elég egykötetnyi kutya, az bőven találhat ajánlott irodalmat a könyv vége felé.
 
„Kutyairodalom”:Agatha Christie: A kutya se látta
Stephen King: A Napkutya
Melvin Burgess: Négykézláb
Stephen King: Cujo