Főkép Egyszercsak egy fura amnéziában szenvedő nő bőrében találjuk magunkat, aki előtt rendre összemosódnak az ismerős arcok és már a férjét sem ismeri meg. Hosszú házasság, elidegenedés. Van ez így. Kibírom libabőr nélkül. Elcsépelt az egész helyzet. Főleg amikor megjelenik egy titokzatos idegen is. Na, ő a szerető. Nyilván lesz valamilyen tragédia és akkor majd kiderül minden. Aki látta a filmet, persze most azt hiszi, hogy ez a könyv nem az a könyv, de igen. Nyugalom. Semmi szerető meg unott háziasszonydráma nincs. Ez az a könyv, ami annak a filmnek az alapjául szolgált, ezért aki nem látta azt a filmet (A farkasok birodalma), véletlenül se rakja le az első pár, elég sablonosnak tűnő oldal alapján. Légyszi.
 
Ugyanis, amikor már tényleg azt hisszük, hogy nincs menekvés, és valaki valakit meg fog ölni / diliházba zárni / megcsalni, akkor tényleg meghal valaki. Nem akkor hal meg, hanem már régóta nem él, mert sorozatgyilkos szedi az áldozatait. Az áldozatok török illegális bevándorlók. Nők. Összesen ennyi a kapcsolat az amnéziás nő és az áldozatok között. Van két nyomozó is, ezért mindjárt kiderül, hogy nem csak ennyi. A mindjárt az kábé a könyv vége. Tehát. Először csak egy nyomozó van. Aki fiatal, de lelkes. Aztán persze felszedi társnak a nyugdíjazott és nagyon homályos erkölcsiséggel rendelkező idős társát. Aki ismeri a török negyedet. De inkább csak az alvilági részét. Aktív kutatásba kezdenek. Nyomoznak, teszik a dolgukat.
 
Mindeközben egy távoli helyen – átvitt értelemben persze – amnéziás hölgyünk baja csak nem javul, ezért pszichológusnő segítségét kéri, mert férje – de főleg annak idegorvos haverja (ki ne akarna ilyen férjet) – agybiopsziára vinné. Aki sosem látott kórházas sorozatot, annak elárulom, hogy egy ilyen alkalmával agyszövet mintát vesznek. Értelemszerűen az ember agyából. Viszlát nyolcas szorzótábla. Tehát. Anna az amnéziás, Mathilde a pszihológus, Paul a fiatal nyomozó Jean-Luis a nyugdíjas. Jean-Luis végigjárja Paul-lal az összes keresztapát és keresztanyát a török negyedben, hátha találnak valamit. Paul fantáziája már az elején elszalad, még szerencse, hogy tapasztalt barátja – ha ha ha – visszarángatja a földre és halad a nyomozás. Talán túl jól is. Közben Anna és Mathilde arra próbál meg rájönni, hogy ki is Anna. Mert Anna rájön, hogy ő nem Anna. És nem csak a nevével vannak gondok.
 
És a két szál között még mindig semmi közös nem mutatkozik. A maga módján persze tök izgalmas mindkettő, de valahogy jól esne valami közös pont, amiből rájövünk, hogy mér’ szerepel Anna, Mathilde, Paul és Jean-Luis egy regényben. Ez is mindjárt kiderül. Kábé a könyv végén. A regény vége és a kábé-vége között meg mindenféle megváltások történnek, amik nekem nem igazán jöttek be, mert én nem érzem úgy, hogy valamilyen feloldozásra van szükségük a szereplőknek. Enélkül is tudom, hogy a gonosz mindig elnyeri méltó büntetését. Persze lehet, hogy amúgy (ha kiderül minden, vége és kész) meg film sem készült volna belőle, így indokolható, sőt, meg is bocsájtható a dolog.