Főkép Ha görög mesékről van szó, gondolom, a többségnek az ógörög mítoszok jutnak eszébe, amikhez képest a később keletkezett görög népmesék szinte teljesen ismeretlenek nálunk. Már csak ezért is érdekes a Népek meséi sorozat ezen kötete.
 
A görög népmesék világa, első ránézésre, közelebb áll mondjuk a Kazantzakis-féle Zorbász, a görög-éhez (amiből ugye híres, számos Oscar-ral jutalmazott film is készült), mint a mítoszokéhoz. Alapvetően ezek a népmesék is ugyanazokat az elemeket, történetszálakat variálják, mint a legtöbb európai nép meséi, számtalan, akár a magyar folklórból ismerős momentumot találhatunk e kötet hét történetében (lásd például „A három bölcs tanács”). Itt is vannak jó eszű szegénylegények, királylányok és álnok szomszédok, ördögök és csodák, és így tovább.
 
Ugyanakkor úgy érzem, van itt olyan mese, aminek magyar vagy akár német rokona kevésbé véresen végződne. Míg a gonoszok utóbbi népeknél esetleg egy kiadós veréssel, vagy a falunépe, netán ország-világ szeme láttára való megszégyenüléssel lakolnának, addig a görög mesékben mintha sűrűbben fordulna elő, hogy halál lesz osztályrészük. Aztán, hogy ez a balkánival rokon mentalitás miatt van így, vagy eleve a görög mítoszok is ilyen kegyetlenek voltak, azt én meg nem mondom. De azt sem akarom mondani, hogy a görögök kegyetlenebbek, mint a tőlük nyugatabbra meg északabbra élő népek, mert ez nyilvánvalóan nincs így. De szóval a mediterrán forróvérűség számos szép példáját felsorakoztatja ez a kötet is.
 
Ugyanez a mediterrán hangulat az, ami e válogatás egyik legfőbb vonzereje. Olyan című mese sem terem ám mindenhol, mint ami ezt a könyvet nyitja: A bazsalikomos cserépben termett lány. Más kérdés, hogy az illusztrációk kevésbé tudják ezt közvetíteni, legalábbis szerintem. Hiába sorjáznak itt a görög népviseletbe öltözött figurák, valahogy nem olyan a látvány, mint amilyennek én a régi Görögországot elképzelem, de hát ez már legyen az én bajom.
 
Amivel nincs baj, azok maguk a történetek. Járjon bárhogy is, aki büntetést érdemel, szép mesék ezek, amikben nem csak a görögök szenvedélyessége tükröződik, de mindennapi életük is, meg tiszteletteli és szerető viszonyulásuk a természethez és a természetfelettihez. Amennyire én tudom, ezek még mindig jellemzőek sok görög emberre. Meglehet, az volna a jó, ha mi magyarok is több mindent meg tudtunk volna őrizni abból, ami a népmeséinkben még jellemzi az őseinket.