Főkép Ez a kötet nem jelent meglepetést a hozzám hasonlóan elszánt Raymond Chandler rajongó számára, hiszen 1989-ben már megjelent az Európa akkor még létező Fekete könyvek sorozatában, ugyanezzel a tartalommal és fordításban. Főként ez utóbbi a meglepő, hiszen a kétezer után indult újrakiadások többsége – nagyon helyesen – új magyarításban jelent meg.
 
Ha egy ekkora terjedelmű könyvet három fordító jegyez, akkor az esetek 99 százalékában novellák rejtőznek a borító mögött. Nincs ez másként most sem, négy, a szerzőre jellemző hangulatot árasztó írást kapunk, amelyek csak úgy árasztják magukból a noir hangulatot. Mindezt úgy, hogy csak a nyitó tételben szerepel a baltával faragott arcú magánszimat, Philip Marlowe, ez azonban cseppet sem baj, sőt, minden Chandler írásaival most ismerkedő számára ezen kötet beszerzését javaslom, és csak ezt követően vágjanak bele a regényekbe, ezek a rövidkék ugyanis valamivel optimistábbak, nem annyira sötétek, és ennek köszönhetően a hangsúly is eltolódik a történésekre, a nyomozásra.
 
Itt van például a nyitó „Frontátvonulás”. Marlowe a rá jellemző módon beugrik a lakásával szemközti bárba, de egy pofa alkohol vételezése helyett tanúja lesz egy gyilkosságnak. A maradék nyolcvan oldalon Chandler megmutatja, miként kell egymástól független szálakat összebogozni, s mekkora elszántságra van szüksége hősének a rendőrségi ellenszél, valamint az ügyben érintett nehézfiúk tiltakozása ellenére eljutnia az igazsághoz, meg egy kicsit még tovább is.
 
De legalább ennyire különleges a következő novella (Egy lány a Noon Streeten), aminek főszereplője egy beépült zsaru. Már itt elcsodálkoztam, mivel nem emlékszem, hogy az eddig kezembe került Chandler írások között találkoztam olyannal, amelynek a törvény szolgálatában álló főszereplője volt. Persze Pete Anglich valamennyire alkalmazkodott új környezetéhez, szóval annyira nem lóg ki ebből a komorodó világképből, de az olvasó nála még reménykedhet, hogy amikor felgöngyölíti aktuális ügyét, szögre akasztja szerepét, és hazatérhet kertvárosi családjához. Igazából az nem derül ki, miért is visel álruhát és álszemélyiséget, mivel most egy fura lány nyomába ered, s mire végiggondolhatná az eseményeket, már nincs visszaút, pár nehézfiú kifejezetten zokon veszi ténykedését.
 
A „Nevada-gáz” főszereplője sem tekinthető szabvány Chandler alaknak, mivel Johnny De Ruse szakmáját tekintve hamiskártyás, ami bárhonnan nézzük, minden, csak nem törvénytisztelő foglalkozás. Jut eszembe, amikor első ízben olvastam ezt az írást, még valamikor a nyolcvanas évek végén, nagyon megörültem, mivel akkoriban épp a szógyűjtő korszakomat éltem (köszönhetően a Téli mese című urban fantasynak), és ebben az írásban találkoztam a sipista kifejezéssel, ami egyébként hamiskártyást jelent. A történet amúgy jóféle szerencsejátékos-emberrablós-gengszteres, számos váratlan fordulattal.
 
Az utolsó és egyben címadó írás szokás szerint kilóg az életműből, lévén főszereplője tehetős pasas, akiről ugyan nem tudjuk meg, miből telik neki reggelire, ellenben kellőképpen nagydarab, aki nehezményezi, ha valaki kikezd a menyasszonyával, s nem mellékesen meglopja annak főnökét. Persze később eldurvulnak az események, viszont a hangulat okán ez a novalla megérdemli a "legvidámabb Chandler" feliratot, mivel a régen olvastam ilyen jóízű leírást piálásról, verekedésről és az életről, mint ebben.
 
Örvendetes tény, hogy a kiadó szemlátomást komolyan gondolja az életmű megjelentetését, és a novellákról sem feledkeznek meg. Csak így tovább.
 
A kötetben szereplő novellák:
Frontátvonulás
Egy lány a Noon Streeten
Nevada-gáz
A gyöngy bajjal jár
 
A szerző életrajza