Főkép2011. december 5-én a Vajda Gergely vezényelte UMZE a kortárs zene lassan klasszikusnak számító egyéniségei közül mutat be hármat, a hetvenes-kilencvenes évek műveiből válogatva. A Fesztivál Színházban Eötvös Péter, Toru Takemitsu és John Adams művei csendülnek fel.

Eötvös Péter Windsequenzen című, 1975-ben keletkezett, 1989-ben átírt, végleges verzióját 2002-ben elnyerő, mintegy fél órás zenéje a címnek megfelelően elsősorban fúvósokat alkalmaz. A mű hat belső tétele a különböző szeleket jeleníti meg, a két kerettétel („Windless”) között. Eötvös személyét kevésbé kell bemutatni a hazai közönségnek, de aligha ismerjük műveit kellőképp.
Toru Takemitsu (1936-1996), a modern japán zene nagy alakja viszont az a – már nem élő – „kortárs”, aki igencsak bemutatásra szorul Magyarországon. Az autodidakta zeneszerző a keleti és nyugati zene világát ötvözi (Debussyt, Messiaen természetzenéit, Webern csendjét és Cage filozófiáját szokás emlegetni zenei ízlése kapcsán). A mindennapok zajai és a zene viszonyát feszegette több művében is. Az 1986-os Entre-temps – ez a mintegy tízperces mű – oboára és vonósnégyesre íródott.
Az amerikai John Adamsot a minimalisták között szokás emlegetni. A sokoldalú és sokszínű komponista – jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok rezidens zeneszerzője – 1996-ban klarinétra és tizenhárom tagú – többek közt bendzsót is foglalkoztató – zenekarra komponált, mintegy 25 perces művét, a Gnarly Buttonst a London Sinfonietta rendelte, a szóló eredetileg Michael Collins számára készült. A szerző állítása szerint a kompozíció mindhárom tétele „hamis” vagy elképzelt sémára épül. Bár John Adams első hangszere a klarinét volt, sokáig nem írt a hangszerre szólót. Első tanára: édesapja ugyanis Alzheimer-kórban szenvedett, és egyik kényszerképzete az volt, hogy valaki el akarja lopni a hangszerét. A művel kapcsolatban Adams más önéletrajzi és ízlésbeli jegyeket is említ, melyek a hangszerhez kapcsolódnak: Mozarttól Brahmson át Benny Goodmanig. A mű ezeken kívül amerikai népi és populáris forrásokra is támaszkodik – mégis összetéveszthetetlenül modern.

Forrás: MÜPA