Scott Sigler: Járvány

Az már eleve nem jelenthet túl sok jót, ha egy könyvet a hátlapján úgy hirdetnek: "Friss vér minden oldalon". Mármint túl sok jót az olvasóra nézve. A szűk horizontú horrorirodalom él és virul, és folyik és spriccel és bűzlik, és mindenféle gusztustalan testnedveket ereszt. Ez a Stephen King-féle vonal nem akar felölelni tág dimenziókat, helyette a mikrokörnyezetet tölti meg csordultig rettegéssel és irtózattal, s ha lehet, ebben a mesterségesen szűkített burokban éli ki beteges fantáziáját. Hiszen sokkal, de sokkal borzasztóbb, ha az emberben magában zajlik a horror, nem pedig kívülről érkezik. Illetve fizikailag érkezhet kívülről, de mindenképpen belül növekszik, él, rombol és tombol, pszichés síkra terelve az átélteket.
 
No, ezen karakterisztikák mentén próbálkozik az amerikai horror- és science fiction szerző Scott Sigler Járvány című regényében. Az USA-ban 2008-ban megjelent horrorban egy kívülről (hogy honnan, rejtély) érkező fiziológiai fenyegetés erőszakos őrültekké teszi az embereket, akik aztán agyahagyott brutalitással végeznek a körülöttük élőkkel, majd magukkal is. Először csupán egy pattanásnak vagy csípésnek indul a dolog; kinek a karján, combján, hasán vagy éppen az ülepén, hátán, lábfején. A felcsípett fertőzés kicsi dudorokból fejlődik végül meghatározatlan célt szolgáló kékes-fekete háromszögekké, amelyek fejlődésük egy bizonyos pontjától kommunikálni kezdenek az emberekkel, hogy aztán végül megpróbálják a kitörést a gazdatestből.
 
Sigler regénye egy Perry Dawsey nevű fiatal, egykori amerikaifoci játékos kálváriáját követi nyomon, aki először csupán konstatálja magán a furcsa, egyre inkább viszkető kinövéseket, majd úgy dönt, belőle ugyan nem esznek! Szó szerint, hiszen az idegen valamik növekedésük tápanyagait az emberből nyerik. Perry-ben 7 ilyen izé indul növekedésnek, a tökös és még mindig jó karban lévő sportoló pedig elhatározza, hogy kívül tágasabb. Szépen, fájdalmasan sorban nyesi-tépi-vágja-rágja ki magából a fejében beszélő háromszögeket, brutálisabbnál kilátástalanabb személyiségváltozáson esve át közben. Perry felveszi az idegen nyúlványokkal-csápokkal a harcot, s még ha közben magát is kell teljesen leamortizálnia, akkor sem hagyja őket szabadon, s főleg nem magában növekedni. Kezdetét veszi hát a harc a túlélésért, ahol végül már egyáltalán nem lehet tudni, ki kinek farkasa.
 
Scott Sigler könyve főként azért olvasmányos, mert a belső gondolatok, párbeszédek és érzések olyannyira átütnek a lapokon, hogy nehéz nem azonosulni a főhőssel. Perry Dawsey figurája teljesen az olvasóba mászik, mint őbelé az élő háromszögek. A szenvedő-küzdő vezéráldozat mellett persze több eseményszál is fut szimultán. Egy kiöregedett CIA-s nyomoz a sorozat- és tömeggyilkosok után, míg egy igazságügyi orvosszakértő és egy tudós a jelenség biológiai aspektusát kutatja az áldozatok megmaradt, és döbbenetesen gyorsan pusztuló holttestein. Az egész Járvány egy kész versenyfutás, amely megadja a történet alapritmusát. Sigler koreográfiájában persze előre látható, hogy a szereplők végül egy katartikusnak szánt finisben futnak össze, a befejezés mégis idegenként hathat. Valahogy elüt a felépített és végletekig élezett témától, annak ellenére, hogy magyarázatot ad a háromszögek létére és szándékára. Csakhogy a finissel egy sokkalta szélesebb történetre láthatunk rá, amely a regény személyes, azaz hiteles – s épp ezért hatásos – jellegét gyökerestül kiirtja.
 
A Járvány eszköztára minden mai, modern horror-elvárást felvonultat. Nem szégyell a bejáratott klasszikus szerzők kellékeihez nyúlni, de a magában hordozott taszító-gusztustalan félelemkeltés maximális hatásfokon érvényesül benne. Sigler regénye ugyan nem ölt összetéveszthetetlenül egyéni jelleget, mégis látszik rajta, hogy írója tudja és érzi a műfaj dramaturgiáját. Azét a műfajét, amelynek manapság, oly sok más területhez hasonlóan, egyre és egyre magasabb az ingerküszöbe, így a "Friss vér minden oldalon" szlogen egyáltalán nem túlzás. A Járvány olvasásakor az erős idegzet és az erős lélek messzemenően javallott, minden más esetben kérdezze meg gyomortájékát és jóérzését. Ők nem fognak bólogatni, vagy ha igen, az már régen rossz.