Avana-SFportal Sci-fi Nap - 2011. november 12.
Írta: Uzseka Norbert | 2011. 11. 14.
Ez egy hevenyészett és töredékes beszámoló lesz egy remek kis rendezvényről. Töredékes, mivel az egész nap zajló különféle előadások és beszélgetések csupán kis részét volt szerencsém látni.
A Budapest Jazz Clubba belépve az első dolog, amire szememet vethettem, Dzséjt szörnytára és űrhajó gyűjteménye volt. Őszintén csodálom, hogy senki nem húzott magára Darth Vader maszkot, rántott lézerkardot, és rabolta ki az embert, annyi sci-fi filmes csoda volt ott. Aztán láttam még embereket kártyajátékot játszani, másokat meg egy kivetítőnél valami ütlegelős videójátékkal. Kezdetnek jó, és ez még csak a földszint.
Az emeleti előadóban hamarosan kezdődött egy beszélgetés Hatvani Balázzsal, aki sokunk álmát váltja épp valóra, nem csak a sajátját: olyan magyar sci-fi filmet rendez, ami nemzetközi színvonalú, és minden valószínűség szerint külföldön is forgalmazásra kerül. A Thelomeris – Sorsvonalak címet kapott mozin már az utolsó simításokat végzik, és bár a legtöbb szerepet kiváló magyar színészek alakítják, az egyik főszerep Mark Hamillé, akit az eredeti Csillagok Háborúja trilógiában mint Luke Skywalkert ismerhettünk meg. A sztori a trailer alapján engem leginkább a Dark City-re illetve Philip K. Dick-re emlékeztet, és döbbenetesen jól néz ki a dolog! De ez nem minden, Balázs másik filmje, egy 3D-s horror-vígjáték, a Gingerclown is hamarosan mozikba kerülhet. A bemutatott előzetes alapján a ’80-as évek hagyományait idéző, egyszerre beteg és szórakoztató film jó eséllyel pályázik a kult-film címre, akárcsak a Thelomeris. Ebben amúgy Tim Curry, Lance Henricksen, Sean Young és Brad Dourif szerepel – ha ennyiből nem ugrik be, kik ők, érdemes rájuk keresni, és elismerni, hogy most megdöbbentünk!
Ezt követően újabb remek hírek jöttek: az eddig a Delta Visionnél szerkesztő és fordító, egyébként meg három kötetes író Kleinheincz Csilla bejelentette, hogy elindították az Ad Astra kiadót, melynek ő lesz a főszerkesztője. Céljuk, hogy igényes, újító, de egyben közönségsikerre is esélyes kortárs sci-fi és fantasy irodalmat adjanak ki. Első két könyvük címét tudta megosztani velünk: Paolo Bacigalupi: The Windup Girl, Catherynne M. Valente: Deathless. Történetesen mindkettő roppant mód érdekel, úgyhogy nagyon szurkolok az Ad Astrának!
Ezt egy kerekasztal beszélgetés követte A nagy kéziratvadászat címmel. Ezen a következők vitatkoztak: Czinkos Éva (Eve Rigel), író, egyesületi elnök (KIMTE), Kleinheincz Csilla (Hanna), író, szerkesztő (SFmag, Ad Astra), Lőrinczy Judit (Jud), író, szerkesztő (LFG.hu, SFmag.hu), Antal József (balfrasz), író, szerkesztő (Terra), és Németh Attila (DJ Boltzmann, irodalomkukac), szerkesztő (Galaktika Magazin, Portal Press pályázat). Aki egy kicsit is járatos a honi sci-fi némileg szűkös, belterjes és minden bizonnyal még akár lovecrafti jelzőkkel is jellemezhető berkeiben, az sejti, hogy parázs vita kerekedett a nemiskerek asztal körül.
Magam eddig nem, hogy a pálya széléről nem figyeltem a két szekérhad (mondjuk így, hogy a Galaktika és köre alkotta, régebb óta ténykedő csapat illetve az SFmag újító, elitista gárdája) meccseit, de jobbára a tévés gólösszefoglalókat sem néztem meg (bocs a béna focis hasonlatért), és most sem szeretnék különösebben állást foglalni, bármelyikük pártjára állni, meg különben is épp elég sci-fi könyvről írtam le ide a véleményemet, hogy látható legyen, szerintem mi a helyzet. Mindenesetre a vita szerencsére nem harapódzott el túlságosan, és számos remek poénban is részünk volt, függetlenül a hovatartozástól.
Maga a beszélgetés akörül zajlott, hogy vajon vannak-e tehetséges magyar írók, és ha igen, meg lehet-e őket találni, lehet-e őket segíteni akár kiadással, akár kritikával, és így tovább. Elhangzott olyan vélemény, Antal József és Németh Attila részéről, hogy a középszerű műveket is támogatni kell valamilyen formában, mert azokban legalább van valamennyi tehetségnek a csírája, és megeshet, hogy az adott író épp a dicsérettől és a lehetőségtől kap szárnyra igazán (pl. mert minden író jobbat akar írni az előző művénél), míg egy kemény kritika alkalmasint elveszi a kedvét az írástól, és örökre benne marad a remekmű. Amire egy jó ismerősöm azt mondaná, hogy aki nem szeret vetkőzni, ne menjen kurvának, magyarán, ha azt akarod, hogy megjelenj, vállald azt is, hogy esetleg kapsz kemény, lesújtó, vagy akár tahó hangvételű kritikákat is. Ha valakit ez képes eltántorítani, az talán bizony nem érett még az íróság egynémely aspektusára, és jó is, ha dolgozik még magán is…
A beszélgetéshez a jelenlévők (nyilvánvalóan egytől-egyig megrögzött sci-fi fanatikusok) is hozzászólhattak, és az valami bűbájos volt, hogy a felszólalókat egytől-egyig a nicknevükön szólította a moderátor, K. Varga Beáta (onsai), aki amúgy a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás című pályázatánál szerkesztő. Beától hallhattuk azt is, hogy ezen pályázatra annyi remek pályamunka érkezett, hogy az inkább lányoknak szóló természetfeletti/fantasztikus ifjúsági irodalom magyar utánpótlása biztosított, jó párat ki is fognak adni!
A következő programpont a Trethon Judit Emlékgyűrű átadása volt. A 2008-ban elhunyt Judit a magyar sci-fi egyik pillére volt az utóbbi két évtizedben. Amellett, hogy rengeteget fordított, szerkesztett, újságot írt, klubozott és szervezett, nagyon sokan, akik nem találkozhattunk vele, a szintén idejekorán távozott Déri János által vezetett késő éjszakai tévéműsorból, a Nulladik típusú találkozások-ból ismertük őt. Akárcsak a díjazott, magam is leginkább Judit könyv- és filmajánlói miatt maradtam fel annyiszor éjnek évadján, amik nyilván egy egész generáció számára meghatározóak voltak, a Galaktika megszűnte utáni időkben.
Az átadást egy alapos megemlékezés nyitotta: Trethon Judit egy régi jó barátnője, illetve édesanyja beszélt Juditról. Aztán kellett volna következnie annak bejelentésének, hogy mégis ki és miért kapja a gyűrűt, ez valamiért azonban elmaradt (bár utólag hallottam, hogy nap közben már elhangzott a hivatalos bejelentés). Juhász Viktor jól helytállt a kissé kínos szituációban, én meg itt leírhatom, hogy igen, ez az ember maximálisan megérdemelten kapta a díjat. Viktor olyan kulcsfontosságú vagy legalábbis kultikus könyveket fordított magyarra, mint például Neil Gaiman-től az Amerikai istenek, Chiana Miéville több regénye, a steampunk egyik alapvetése, A Gépezet William Gibson-tól és Bruce Sterling-től, Jonathan Coe-tól a Trógerek klubja, vagy az Anubisz kapui Tim Powers-től, de a Walking Dead képregényt is ő fordítja. Emellett Juhász kiváló író is, s ha volt olyan magyar fantasztikus novella az utóbbi évtizedben, amire illik a kultikus jelző, akkor az A Rádiumember magányossága című írása, ami egy magyar szuperhősről szól, és bátran nevezhetjük zseniálisnak.
Sajnos nekem most csak ennyi fért bele, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, a Galaktika főszerkesztője, Németh Attila milyen zenéket nyomat DJ Boltzmann álnéven a Trombitás-ban tartott afterparty-n. De így is élmény volt ez a hol családias, hol paprikás hangulatú, igazi geek rendezvény. Minden sci-fi rajongónak azt tudom ajánlani, hogy ha teheti, menjen el az efféle alkalmakra, mert bizony, hogy vannak jó magyar írók, sokat küzdő könyvkiadók, és sokat olvasott emberek, akiknek érdemes a véleményére adni – és akiktől nagyon vicces sztorikat, jó poénokat lehet hallani.
A Budapest Jazz Clubba belépve az első dolog, amire szememet vethettem, Dzséjt szörnytára és űrhajó gyűjteménye volt. Őszintén csodálom, hogy senki nem húzott magára Darth Vader maszkot, rántott lézerkardot, és rabolta ki az embert, annyi sci-fi filmes csoda volt ott. Aztán láttam még embereket kártyajátékot játszani, másokat meg egy kivetítőnél valami ütlegelős videójátékkal. Kezdetnek jó, és ez még csak a földszint.
Az emeleti előadóban hamarosan kezdődött egy beszélgetés Hatvani Balázzsal, aki sokunk álmát váltja épp valóra, nem csak a sajátját: olyan magyar sci-fi filmet rendez, ami nemzetközi színvonalú, és minden valószínűség szerint külföldön is forgalmazásra kerül. A Thelomeris – Sorsvonalak címet kapott mozin már az utolsó simításokat végzik, és bár a legtöbb szerepet kiváló magyar színészek alakítják, az egyik főszerep Mark Hamillé, akit az eredeti Csillagok Háborúja trilógiában mint Luke Skywalkert ismerhettünk meg. A sztori a trailer alapján engem leginkább a Dark City-re illetve Philip K. Dick-re emlékeztet, és döbbenetesen jól néz ki a dolog! De ez nem minden, Balázs másik filmje, egy 3D-s horror-vígjáték, a Gingerclown is hamarosan mozikba kerülhet. A bemutatott előzetes alapján a ’80-as évek hagyományait idéző, egyszerre beteg és szórakoztató film jó eséllyel pályázik a kult-film címre, akárcsak a Thelomeris. Ebben amúgy Tim Curry, Lance Henricksen, Sean Young és Brad Dourif szerepel – ha ennyiből nem ugrik be, kik ők, érdemes rájuk keresni, és elismerni, hogy most megdöbbentünk!
Ezt követően újabb remek hírek jöttek: az eddig a Delta Visionnél szerkesztő és fordító, egyébként meg három kötetes író Kleinheincz Csilla bejelentette, hogy elindították az Ad Astra kiadót, melynek ő lesz a főszerkesztője. Céljuk, hogy igényes, újító, de egyben közönségsikerre is esélyes kortárs sci-fi és fantasy irodalmat adjanak ki. Első két könyvük címét tudta megosztani velünk: Paolo Bacigalupi: The Windup Girl, Catherynne M. Valente: Deathless. Történetesen mindkettő roppant mód érdekel, úgyhogy nagyon szurkolok az Ad Astrának!
Ezt egy kerekasztal beszélgetés követte A nagy kéziratvadászat címmel. Ezen a következők vitatkoztak: Czinkos Éva (Eve Rigel), író, egyesületi elnök (KIMTE), Kleinheincz Csilla (Hanna), író, szerkesztő (SFmag, Ad Astra), Lőrinczy Judit (Jud), író, szerkesztő (LFG.hu, SFmag.hu), Antal József (balfrasz), író, szerkesztő (Terra), és Németh Attila (DJ Boltzmann, irodalomkukac), szerkesztő (Galaktika Magazin, Portal Press pályázat). Aki egy kicsit is járatos a honi sci-fi némileg szűkös, belterjes és minden bizonnyal még akár lovecrafti jelzőkkel is jellemezhető berkeiben, az sejti, hogy parázs vita kerekedett a nemiskerek asztal körül.
Magam eddig nem, hogy a pálya széléről nem figyeltem a két szekérhad (mondjuk így, hogy a Galaktika és köre alkotta, régebb óta ténykedő csapat illetve az SFmag újító, elitista gárdája) meccseit, de jobbára a tévés gólösszefoglalókat sem néztem meg (bocs a béna focis hasonlatért), és most sem szeretnék különösebben állást foglalni, bármelyikük pártjára állni, meg különben is épp elég sci-fi könyvről írtam le ide a véleményemet, hogy látható legyen, szerintem mi a helyzet. Mindenesetre a vita szerencsére nem harapódzott el túlságosan, és számos remek poénban is részünk volt, függetlenül a hovatartozástól.
Maga a beszélgetés akörül zajlott, hogy vajon vannak-e tehetséges magyar írók, és ha igen, meg lehet-e őket találni, lehet-e őket segíteni akár kiadással, akár kritikával, és így tovább. Elhangzott olyan vélemény, Antal József és Németh Attila részéről, hogy a középszerű műveket is támogatni kell valamilyen formában, mert azokban legalább van valamennyi tehetségnek a csírája, és megeshet, hogy az adott író épp a dicsérettől és a lehetőségtől kap szárnyra igazán (pl. mert minden író jobbat akar írni az előző művénél), míg egy kemény kritika alkalmasint elveszi a kedvét az írástól, és örökre benne marad a remekmű. Amire egy jó ismerősöm azt mondaná, hogy aki nem szeret vetkőzni, ne menjen kurvának, magyarán, ha azt akarod, hogy megjelenj, vállald azt is, hogy esetleg kapsz kemény, lesújtó, vagy akár tahó hangvételű kritikákat is. Ha valakit ez képes eltántorítani, az talán bizony nem érett még az íróság egynémely aspektusára, és jó is, ha dolgozik még magán is…
A beszélgetéshez a jelenlévők (nyilvánvalóan egytől-egyig megrögzött sci-fi fanatikusok) is hozzászólhattak, és az valami bűbájos volt, hogy a felszólalókat egytől-egyig a nicknevükön szólította a moderátor, K. Varga Beáta (onsai), aki amúgy a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás című pályázatánál szerkesztő. Beától hallhattuk azt is, hogy ezen pályázatra annyi remek pályamunka érkezett, hogy az inkább lányoknak szóló természetfeletti/fantasztikus ifjúsági irodalom magyar utánpótlása biztosított, jó párat ki is fognak adni!
A következő programpont a Trethon Judit Emlékgyűrű átadása volt. A 2008-ban elhunyt Judit a magyar sci-fi egyik pillére volt az utóbbi két évtizedben. Amellett, hogy rengeteget fordított, szerkesztett, újságot írt, klubozott és szervezett, nagyon sokan, akik nem találkozhattunk vele, a szintén idejekorán távozott Déri János által vezetett késő éjszakai tévéműsorból, a Nulladik típusú találkozások-ból ismertük őt. Akárcsak a díjazott, magam is leginkább Judit könyv- és filmajánlói miatt maradtam fel annyiszor éjnek évadján, amik nyilván egy egész generáció számára meghatározóak voltak, a Galaktika megszűnte utáni időkben.
Az átadást egy alapos megemlékezés nyitotta: Trethon Judit egy régi jó barátnője, illetve édesanyja beszélt Juditról. Aztán kellett volna következnie annak bejelentésének, hogy mégis ki és miért kapja a gyűrűt, ez valamiért azonban elmaradt (bár utólag hallottam, hogy nap közben már elhangzott a hivatalos bejelentés). Juhász Viktor jól helytállt a kissé kínos szituációban, én meg itt leírhatom, hogy igen, ez az ember maximálisan megérdemelten kapta a díjat. Viktor olyan kulcsfontosságú vagy legalábbis kultikus könyveket fordított magyarra, mint például Neil Gaiman-től az Amerikai istenek, Chiana Miéville több regénye, a steampunk egyik alapvetése, A Gépezet William Gibson-tól és Bruce Sterling-től, Jonathan Coe-tól a Trógerek klubja, vagy az Anubisz kapui Tim Powers-től, de a Walking Dead képregényt is ő fordítja. Emellett Juhász kiváló író is, s ha volt olyan magyar fantasztikus novella az utóbbi évtizedben, amire illik a kultikus jelző, akkor az A Rádiumember magányossága című írása, ami egy magyar szuperhősről szól, és bátran nevezhetjük zseniálisnak.
Sajnos nekem most csak ennyi fért bele, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, a Galaktika főszerkesztője, Németh Attila milyen zenéket nyomat DJ Boltzmann álnéven a Trombitás-ban tartott afterparty-n. De így is élmény volt ez a hol családias, hol paprikás hangulatú, igazi geek rendezvény. Minden sci-fi rajongónak azt tudom ajánlani, hogy ha teheti, menjen el az efféle alkalmakra, mert bizony, hogy vannak jó magyar írók, sokat küzdő könyvkiadók, és sokat olvasott emberek, akiknek érdemes a véleményére adni – és akiktől nagyon vicces sztorikat, jó poénokat lehet hallani.