FőképFülszöveg
„– Mit eszel, mi ez a szörnyűség?
– Saláta.
– Ez nem ad neked örök ifjúságot. Annyiszor mondtam már, Jerne, hallgass a nagymamádra. Ha akarsz valami igazán táplálót, rendelj egy pizzafutárt!
Tényleg elmondta már ezerszer, s töretlenül remélte, hogy egyszer lemondok könnyű vacsorámról egy-egy leizzadt kifutófiú vagy kifutólány kedvéért.”

Így társalog egymással az új évezred elején a meseírói ambíciókat dédelgető, huszonéves Voltamper Jerne és kétszázharmincöt éves nagymamája.

2000-ben, helsinki ösztöndíjam első hónapjaiban szakdolgozatírás helyett egy vámpírtörténet szövögetésével töltöttem a finn tél kurta nappalait és hosszú éjszakáit. Ez volt első írásművem, és akárcsak a történet főhőse, én is azt reméltem, hogy rögtön fölfedez majd magának az irodalmi élet. A meseíró-palánta Jerne és a patinás budapesti vámpírdinasztiából származó örökifjú nagymama történetéből előbb forgatókönyv készült a 2001-es prágai Sundance Fesztiválra – a film azóta sem valósult meg –, majd 2002-ben a regény is eljutott az olvasókhoz.

És közben még föl is fedeztek bennünket.


Részlet a könyvből
Bevezető szavak az olvasóhoz

Bölcs és tanulságos állatmeséim megjelentetési nehézségei után a lelkemet eladtam volna, hogy kiadják művemet.
Ma már lelkem sincs, a múlt év tavaszán hunytam el, azóta a férfiak vérét szívom, akárcsak a nagymamám. Úgy ítéltem meg azonban, hogy ha a halálomról írok egy mesét, az talán számot tarthat némi érdeklődésre.
Ne kételkedjenek szavahihetőségemben, hiszen az elejétől a végéig hazudok. Mondják, az igazságot úgyis csak hazugságokon keresztül lehet elmondani. De én úgy hiszem, a valóság teljesen érdektelen. Ez a mese mégis egy igaz történet.
Tisztelettel: V. A. Jerne

ELSŐ RÉSZ

1

Mondhatnám, hogy a nagymamám kozmopolita, hiszen sokfelé megfordult a világban, és mindenhol rögtön otthon érezte magát. De egy világpolgár nem biztos, hogy Nagy-Magyarország térképét ábrázoló fajansz fogmosó poharat használ, „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” felirattal. Az én nagymamám ilyen. Hazajön hajnalban egy kiadós szipoly után, és ezzel öblíti a véres száját. Néha felébredek rá, ahogy gurgulázik.
Azon a reggelen is így történt. Csak úgy, neglizsében kicammogtam a fürdőszobába. Negyed hat volt. Nagymama éppen tömény szépségéről bontotta le az alkalom kedvéért ráépített tökéletességet. Mert gyönyörű ő, mint egy frissen restaurált porcelánbaba. Amikor karcsú testéről lesiklott a selyem kisestélyi, nagymama kendőzetlenül is ragyogott, én viszont esetlenül álldogáltam mellette kezeslábas pamutpizsamámban, amit azért viseltem, mert hűvös őszi éjszakák jártak már, de még nem kezdődött meg a távfűtési szezon.
– Későn jöttél, nagymama – jegyeztem meg.
– Igen. Már majd szétrobbantam. Teljes csőd volt ez a mai ember. A testbeszéd minden árnyalatát bevetettem, mire rájött, hogy hová akarok menni. Külkerületben lakott, miután végeztem, egy órát kellett várnom a taxira. Közben még végignéztem, ahogy elvérzik. Amikor kipurcant, eljöttem.
– Kímélj meg a részletektől.
Néha, amikor elképzelem a vért, valósággal rosszul leszek. Émelyeg a gyomrom. Lelki szemeimmel látom a nyitott sebeket, szinte úgy érzem, hogy belőlem szivárog a vér. Elgyengülök.
– Most még fanyalogsz, de előbb-utóbb rákapsz az ízére.
– Remélem, nagymama.
Esetleg furcsán hangzik, hogy a végzet asszonyát egy magamfajta pimaszul nagymamának szólítja, de egyrészt rokoni kötelmünk tény, másrészt nagymamának már több mint harminchárom neve volt, és egyikhez sem ragaszkodik, míg nagymamasága állandó, mint az égitestek. Aztán meg folyton csak eltéveszteném, hogy pillanatnyilag Lilith, Lamia vagy Empusa névre hallgat-e éppen.
– Nézz meg engem. Ugye milyen jól nézek ki? – Nagymama az arcomba tolta az arcát. Ajkai még mindig nedvesen duzzadoztak. – A friss vér rendszeres fogyasztása teszi. Tele van vassal, ásványi sókkal. Nézd meg magadat – folytatta. – A hajad kopott és fénytelen, sovány vagy, ettől csak még jobban kiugrik az orrod az arcodból.
Elfordítottam a fejemet, mert taszított a véres száj látványa. Nagymama elkapta a tekintetemet, és mélyen a szemembe nézett.
– Ki kell szívnod a vérüket, mielőtt ők szívják ki a tiédet.
Megijedtem nagyon, aztán elmentem kakaót főzni. Eltűnődtem, hogy kit sejtsek az általános alany mögött, közben kimértem a cukrot meg a kakaóport. Én ilyeneket fogyasztok, mert még élek. A nagymama már legalább kétszáz éve élőhalott, ezért az ő szájában mindennek egységes fűrészporíze van, kivéve az embervért, ami persze zamatos.
Bögrével a kezemben leültem az ágyamra. Kis manzárdszobám ablakából a napfelkelte fényében fürdőző liget kopasz fáinak látványa tárult elém.
A Városliget a legdicsőségesebb időkre emlékezteti ezt a népet. 1896-ban a magyarok megünnepelték, hogy egyes vélekedések szerint őseik ezer éve érkeztek a nép jelenlegi lakhelyére (hónapra, napra máig sem tudták pontosítani a dátumot a történészek).
Aztán fecerunt magnum áldomás. Vagy az nem akkor volt? Mindig hadilábon álltam a magyar történelemmel, de gyermekként nagyon megkapott az a történet, hogy a hét vezér kupába csorgatta a vérét, s azzal koccintottak a szövetségre. Identitáskereső éveimben önigazolásként hatott, hogy a családom tevékenysége ebben az országban nem előzmény nélküli. Semmi sem szökkenhet szárba valamiféle hagyomány nélkül.
De itt mindig van mit ünnepelni. A klíma remek. Télen hideg van, nyáron meleg. Ősszel esik az eső, tavasszal meg csalóka az idő. Ezt már komolyan végiggondoltam, szerintem innen legfeljebb egy tenger hiányzik, s akkor az üdültetéstől felpendülne a nemzetgazdaság, olcsóbb lenne a tintahal, és a magyar vitorlások előkelő helyezéseket érnének el a világversenyeken. Másrészt viszont idegesítene, ha a fügefák ész nélkül teremnének, évente kétszer.
Annak ellenére, hogy a finnugor népek nem bizonyultak kellően militánsnak az agresszív szláv és germán hordák szorításában, azért Magyarország a lehető legjobb helyek egyike a környéken. Magas sikértartalmú búza, cukorban gazdag gyümölcs terem, szilaj ménesek száguldoznak a rónán, jól táplált magyar sertések és marhák legelésznek a délibábos pusztán. Én még ugyan nem láttam, de nem is érdekel. Az éghajlat mindenesetre igen kedvező a mezőgazdaságnak, dús ez a föld.
Nagymama lakott már a liget környékén a millenniumi ünnepségek idején, és számos feledhetetlen vérszipoly emléke fűzi az Os-Budavára nevű mulatóhelyhez. Ezért amikor visszatért Magyarországra valamelyik nemzethalál idején – már nem emlékszem, melyikén –, csakis a Városligetet környező utcákban volt hajlandó letelepedni. Azon egy percig sem tépelődött, hogy melyik várost válassza: ebben az országban sehol máshol nem érdemes lakni, csupán a fővárosban, Budapesten. Igazából nem is értem, a többi nyolcmillió magyar mit csinál odalenn, vidéken. Még sohasem hagytam el Budapest közigazgatási határait, legfeljebb a repülőtérig jutottam, de úgy képzelem, a vidékiek csak vergődnek a sárban, és arról álmodoznak, hogy egy napon felköltöznek a magyar metropolisba.
Tehát a népszerű vámpírlegendákat meghazudtolva nem romos várkastélyban lakunk. Manapság a vámpírok is ésszerű megoldásokra törekszenek, és ki szeretne vagyonokat költeni vízre, gázra, villanyra? A ház, amelynek padlásterében két szoba összkomfortot birtoklunk, a közös képviselő erőfeszítéseinek és kapcsolatainak köszönhetően kitűnő állapotban van. Nem omlik a vakolat, a falak nem salétromosak, és az erkélyeket sem kell aládúcolni. Ennek ellenére rengeteg patkány sürög-forog a lépcsőházban. Nem csoda. A nagymama eteti őket, mert jelenlétük hozzátartozik az imázsához. Gyakorlatilag mindent elfogyasztanak, de nagymama jobbára házi kedvencek takarmányozására szánt tápokkal és eledelekkel kényezteti őket. Más eszközökkel is igyekeztünk a ház túlzott gondozottságából adódó sterilitást enyhíteni. Az egyik nyáron levertük a vakolatot a cselédlépcső lakásunkhoz vezető szakaszán, és állott vízzel addig öntöztük a falakat, amíg átható dohszagot nem kezdtek el árasztani. Sőt nagymama ragaszkodott hozzá, hogy néhány golyónyomot is véssünk a cementbe. Belátom, költözhettünk volna eleve ilyen kondíciókkal bíró házba is, de azokban proletárok laknak, így viszont ráadásul a kézimunka öröme is megvolt.

A Kiadó engedélyével.