FőképA tavaszi premier után a Művészetek Palotája ősszel újra műsorra tűzte a Bozsik Yvette Társulat Stravinsky-estjét. Mielőtt a két egyfelvonásos táncművel részletesebben foglalkoznék, szeretnék néhány szót szólni a közönségről. Az előadás előtt és a táncművek közötti szünetben két dolgot figyeltem meg. Egyrészt azt, hogy milyen nagy volt a külföldi érdeklődés a produkció iránt. Másrészt pedig azt, hogy szép számmal ültek a nézőtéren a szakma képviselői – a jelen sztárjai és a jövő reménységei. Mindebből pedig nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy Bozsik Yvette valamit nagyon jól csinálhat, ha képes ilyen összetételű közönséget a nézőtérre ültetni.
Bozsik számára nem ismeretlen Stravinsky zenei világa, hiszen a zeneszerző több művére készített már koreográfiát, többek között a Tavaszi áldozatra, a Petruskára és a Pulcinellára. A sorban most a Menyegző és a Tűzmadár következett.
Ezen az estén a Menyegző került először a színpadra. Bozsik a koreográfiájában a férfi-nő kapcsolat rituáléját igyekezett bemutatni. Érzésem szerint arra a kérdésre is igyekezett választ adni a tánc nyelvén, hogy mi a különbség a női és a férfi princípium között. Leegyszerűsítve a dolgot: a női a befogadó, a férfi pedig a kiterjedő. A férfi és a nő szépen létezhetne együtt, ha ez a két princípium egyensúlyban lenne. Azonban mindannyian tudjuk, hogy ez az egyensúly mennyire kényes. A két nem kapcsolatát jól jellemző pszichés és mentális aktivitások jelentek meg a színpadon is: féltékenység és vád; düh és birtoklás; vágy és feloldódás. A táncmű stilizált rítusaival egy szinte személytelenné szabályozott esküvőt mutat be: nő és férfi kétségbeesett vonzódását egymáshoz, és kettőjük nászát a mindent elsöprő harmóniában.
 
Bozsik érezhetően nehéz feladatot vállalt, hiszen egyszerre kellett hitelesen ábrázolnia a külső és a belső világot. Egyszerre kellett megmutatnia a zenében rejlő dinamikát és elfojtást, a nagy ívű táncokat és a visszafogott lelki folyamatokat. Bozsik a feladat megvalósításában nemcsak a táncosokban akadt megfelelő partnerre – akik remekül azonosultak a szerepükkel, hitelesen tolmácsolva az emberi érzelmek állandó változását –, hanem Khell Zsolt és Velich Rita személyében is. Előbbi a díszleteivel, utóbbi pedig a jelmezeivel járult hozzá Stravinsky gondolatainak megjelenítéséhez. Nekem különösen Khell kissé minimalista jellegű díszletei tetszettek.
 
Mindent összevetve úgy érzem, hogy a produkció alig félórás játékidejét valamelyest megnövelve a táncosoknak elegendő ideje lett volna a téma még részletesebb kifejtésére. Így ugyanis több esetben olyan érzésem volt, mintha egy „tömörített fájllal” lenne dolgom.
 
A meglehetősen hosszúra nyúlt szünet után (a pauza annyi volt, mint az első előadás maga) a Tűzmadár következett. Stravinsky 1910-ben írta meg a Tűzmadarat, amelyhez a keleti szláv mitológiából merített ihletet. Bozsik táncos adaptációja a mába emeli át az időtlen mesét. A témából fakadóan várható volt, hogy egy energiagazdag produkciót láthatunk a színpadon. Ez többé-kevésbé megvalósulni is látszott. A táncmű mozdulatsorai energikusak és áthatóak, ugyanakkor Khell Zsolt – szó szerint – súlyos, óriás fémketrecei mint a bezártság és a rabság szimbólumai nyomasztóan hatottak. Ráadásul Pető József fényei kicsit világvége hangulatúvá fokozták a látványt. A főszerepet táncoló egzotikus szépségű Valencia James azonban láthatóan fürdött a sötétség erőit megfékező, világító tollú, mitikus madár szerepében. Bár hozzá kell tennem, hogy az előadás végére a női főszereplőnek bőségesen maradtak energiatartalékai, s a szerepe a jelen koreográfiával nem hozta ki belőle a maximumot.
 
A Tűzmadár Bozsik-féle értelmezése a férfi-nő viszony bizonyos aspektusait mutatja be nyers őszinteséggel, olykor szürreális képekben kifejezve. A mitikus madár jól felismerhetően felszabadító szerepet tölt be – ezen koreográfia szerint szexuális értelemben. A többi madár-lányhoz hasonlóan őt is ketrecbörtönben tartják a Gonoszok (a férfiak), s az ő felszabaduló-felszabadító táncainak az egyes stációi adják a produkció magvát.
 
A klisé jellegű befejező képben a mitikus madár már lélek nélküli teste emelkedik a magasba, mintegy kifejezve egy ciklus lezárulását. A koreográfus pedig a nézőkre bízza a látottak értelmezését és továbbgondolását.
 
Menyegző
Menyasszony: Balkányi Kitty
Vőlegény: Gombai Szabolcs
Menyasszony szülei: Krausz Alíz, Kalmár Attila
Vőlegény szülei: Samantha Kettle, Csere Zoltán
Fiatal pár: Góbi Rita, Federico Moreno Hernandez
Kórus: Dobrovics Réka, Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Somorjai Judit, Széki Zsófia, Feledi János, Székely Szilveszter, Vati Tamás, Vida Gábor, Vislóczki Szabolcs
Zene: Stravinsky
Jelmez: Velich Rita
Fény: Pető József
Díszlet: Khell Zsolt
Koreográfus-asszisztens: Gombai Szabolcs
Koreográfus: Bozsik Yvette
 
Tűzmadár
Zene: Stravinsky
Jelmez: Bozóki Mara
Díszlet: Khell Zsolt
Fény: Pető József
Koreográfus-asszisztens: Nagyné Soós Erika
Kreatív producer: Iványi Marcell
Koreográfus: Bozsik Yvette