Főkép Nem igazán szeretem, ha egybegyűjtött művek sorozatából kimarad néhány, méghozzá csupán azért, hogy a kiválasztott darabok ráférjenek egyetlen albumra. Még annak ellenére sem tetszik e megoldás, hogy tudom: a barokk opusok többnyire nem tematikusan összefüggő válogatások. Éppen ezért kicsit félve nyúltam William Christie és az általa dirigált zenekar, az Arts Florissants Handel-lemezéhez, melyen a német születésű, ám felfogásában tökéletesen angollá átlényegült komponista öt Concerto Grossója hallható az Opus 6-ként megjelentetett kompilációból.
 
Christie és az eredetileg főként francia barokk kompozíciók megszólaltatására megalapított együttes azonban már az első pillanatokban elfeledtette velem minden fenntartásomat. A vonósok és a fúvósok arányai tökéletesen eltaláltak, a tutti és a concertino felelgetése valóban izgalmas és feszültséggel teli, minden motívum és minden mozzanat csodálatosan élettel teli és rendkívüli érzelemgazdagságról árulkodik. Amit az olasz és a francia stílusok legvarázslatosabb elemeiből Handel összegyúrt, az ebben a páratlanul szép előadásban teljes pompájában ragyog.
 
A zeneszerző 1739-ben publikált, második concerto grosso-kötete az első próbálkozásénál érettebb, a műfajban magabiztosabb alkotóművészt mutat, aki a Corellitől átvett modellbe immár a Lullytől eltanult elemeket is könnyedén beépítette, és így sajátosan angol, jobban mondva handeli stílust hozott létre. A végeredmény egyértelmű rokonságot mutat az oratóriumok zenekari tételeivel; az allegrók szinte kivétel nélkül fúgaszerűen, rengeteg imitációval bomlanak ki, míg a lassú tételek többnyire páratlan ütemmutatójú sarabande-ok, ám – a stiláris változatossághoz nem kis mértékben hozzájárulva – a No. 6-ban egy musette, a No. 7-ben pedig egy angol hornpipe is felcsendül, ami ismét csak Handel újító, kísérletező szellemiségének ékes bizonyítéka.
 
Az albumon szereplő concerto grossók közül – bár nehéz és méltánytalan bármelyiket is kiemelni – számomra különösképp a No. 6-os, g-moll versenymű tűnik kiemelkedőnek, többek között épp az imént említett 3. tétel, az önmagában is három részre tagolható, gyönyörűen kimunkált és valóban hibátlanul, néhol Christie-re jellemzően leheletfinom megoldásokkal előadott Musette miatt. Ezen kívül az ouverture-ökre (például Johann Sebastian Bach zenekari szvitjire) emlékeztető, erősen pontozott nyitánnyal induló No. 10-et érzem a többinél is sikerültebbnek és lenyűgözőbbnek.
 
Az albumot hallgatva nehéz eldöntenem, mi csodálatraméltóbb a lemezen: Handelnek a műfajban mérföldkőnek számító, az olasz muzsika fényét és életigenlését a francia zene kimért, udvari pompájával ötvöző versenyművei, avagy az avatott, minden részletre gondosan ügyelő, egyszerre érzékeny és magabiztos interpretáció. Habár az Opus 6-os concertóknak több egészen nagyszerű felvétele is létezik, William Christie lemeze bármelyikkel felveszi a versenyt, és így bátran ajánlhatom minden régizene-rajongónak.
 
Előadók:
Les Arts Florissants
William Christie – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-5. Concerto No. 1 in G major, HWV 319
6-9. Concerto No. 2 in F major, HWV 320
10-14. Concerto No. in 6 G minor, HWV 324
15-19. Concerto No. 7 in B flat major, HWV 325
20-24. Concerto No. 10 in D minor, HWV328