Főkép Tetszik, nem tetszik, el kell fogadni tényként, hogy a sci-fi kedvelők Frank Herbert összes művét a Dűnéhez hasonlítják, lévén az számít alapvetésnek, s nagyjából olyan szerepet foglal el az életműben, mint mondjuk Tolkien esetében A Gyűrűk Ura.
 
Ez persze teljesíthetetlen elvárás, lévén a Dűne univerzum évek alatt született, egyedi, teljes egészében elsőre felfoghatatlan vállalkozás. Ehhez képest a Heisenberg szeme terjedelmét tekintve sokkal soványabb, és ugyanez érvényes a szereplők kidolgozottságára is. De ha a másik irányból közelítjük meg az olvasnivalót, akkor nagy csalódás nem érhet bennünket, kimondottan jóféle, az aranykor utáni sci-fi regényt kapunk.
 
A könyv egyik legjobb részében Herbert remekül visszaadja azt az érzést, amikor a beavatkozást végző sebész kijavítja a leendő gyerek hibáit – közben teremtőnek érzi magát, aki mindent megtehet, nem csak az öröklődő betegségeket, de a kívánt tulajdonságokkal is felruházhatja az alanyt. Ez még nem lenne gond, csak úgy tűnik, valaki már megtette a következő lépéseket, a sebészi beavatkozás eredményeként létrejöttek a szuperemberek, az optimberek, akik a megfelelő gyógyszeres kezeléssel évezredekig elélnek. Alattuk helyezkedik el a dolgozó nép többségében sterka (steril, nemzőképtelen) tömege, akik közül csak a kiválasztott kevesek kapnak jogot a szaporodásra. Régebben voltak még a kiborgok, akiket véres harcokban kiirtottak az optimberek.
 
Egyszóval a feltételek adottak az utópiára (nincsenek betegségek, nincsenek háborúk, mindenkinek van mit ennie), de ez mégis disztópia, mivel az örök élet nem várt hozományaként az optimberek gyakorlatilag mentesek az érzelmektől, ami mégis megmaradt bennük, az már csak jóindulattal nevezhető emberségnek. A „normál” emberek pedig jogfosztottan, modern rabszolgaként élik rövidre szabott életüket, a gyerekvállalás esélye nélkül.
 
Ezt az első ránézésre kiegyensúlyozott, de a valóságban indulatok és érdekek feszítette környezetben játszadozik el a gondolattal Herbert: milyen hatással van mindez az emberekre, és hogyan is néz ki ez a társadalom. Moralizálás mellett akciót is kapunk, hiszen van itt lázadás, menekülés, no meg pár váratlan fordulat – egyszóval minden adott az élvezetes sci-fi regényhez. További érdeme a történetnek, hogy dacára az elmúlt harmincegynéhány évnek, technikailag csak kicsit éreztem elavultnak (főként a számítástechnikai részt), a vizsgált kérdés pedig ma is időszerű.
 
Ami miatt mégsem ez lesz a legtöbbet forgatott Herbert könyvem, azt egyrész a soványka terjedelem okozta hiányosságoknak tudom be, egyszerűen nem jutott elég idő a karakterek kidolgozására, illetve a befejezést éreztem gyorsnak, erről olvastam volna bővebben, miként a világról is jó lett volna többet megtudni. De mindent figyelembe véve ez egy jó sci-fi, aminek az idén eddig megjelent hasonló könyvek élmezőnyében a helye.

Részlet a regényből