Főkép

Úgy látszik, tényleg érdemes kortárs angolokat előadni! Peter Quilter Mr. és Mrs. című darabja vicces párkapcsolat-túra öt tételben, pergő, mai, hozzánk és rólunk szól. Komédia a szó legszebb értelmében: kedves hétköznapiságában mélység és távlat lakik, úgy szórakoztat, hogy közben minden erőszak nélkül szembesít önmagunkkal akár, saját kapcsolati csetlés-botlásunk magántörténeteivel. Öt apró epizódot látunk öt különböző pár életéből Verebes Linda és Pindroch Csaba segítségével. Nem csodálkozom rajta, hogy a fiatal színészházaspár régóta játszana egymással, remekül rezdülnek a másikra – Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter legjobb közös pillanataihoz hasonló izzás lakik a kettősükben – és jó hogy rátaláltak erre a darabra, hogy ez lett a közös játék terepe.

 

Öt meglehetősen eltérő élet-szituáció, öt „sajátos páros” néhány percét láthatjuk a színpadon – a szkeccs látszólag összefüggésmentes, és önkényes válogatás a „párkapcsolat-kontinens” lehetséges útjaiból. Az első mesénk egy újsághirdetés vakrandija: a két vadidegen mielőtt vacsorázni menne, előkóstol, a nő mondhatni „szaglássza” a férfit a lakásán, a férfi is „kóstolgatja” a nőt. A másodikban a meleg üzletembert sajátos dilemma elé állítja a titkárnője – avagy önmagát, hiszen ez is csak nézőpont kérdése. A harmadik történetben a lelkész adná férjhez a húgát – nem először és talán megint hiába. A negyedikben egy idősödő színészházaspár készülődik a díjátadóra – irigység, hiúság apró gesztusai alatt szeretve holtig egymást. S a legutolsóban egy válásra készülődő pár búcsú-nyaralásába pillanthatunk bele – amíg tart a fiesta.

 

Ennyit nyugodtan elárulhattam, nem az akár untig ismert helyzetekben rejlik a komikum, a színi varázslat, nem a meglepetés ereje görgeti a darabot; sokkal inkább a szellemes párbeszédek, az író által a játszóknak felkínált nem kevés, remek „magas labda”, amit a színészek ezen az estén rendre biztos kézzel „ütöttek le”. És valójában a jelenetek sem annyira függetlenek egymástól, nemcsak az a néhány visszatérő mondat teremt kohéziót, ad ki a végén egyfajta darab-egészt – közös az attitűd, amivel ezek a gyökeresen eltérő helyzetű emberek egymáshoz közelednek avagy távolodnak: mindannyian szeretni akarnak és azt akarják, hogy szeressék őket. Nagyon könnyű azonosulni velük.

 

Komédia esetében, főleg ha az előadók jelenetről jelenetre új személyiség ruhájába bújnak, mindig jelentős a veszélye, hogy a színész erős gesztusokkal határolja el az előző alaktól a következőt, hogy túlszalad az áthelyezkedésben, akár ripacs gesztusokig. Nos, e duettben ettől nem kell tartani, Verebes Linda és Pindroch Csaba végtelenül profin maradnak ízléshatáron belül. Komolyan veszik a komédiát, és ezzel a komolyan vétellel könnyedén helyeznek bele minket, nézőket is az új helyzetbe, az újabb szereplők kapcsolati viszonyaiba, az előzőektől gyökeresen eltérő, ennek ellenére mégis finoman egymással is diskuráló szituációkba – nemcsak a ruhák szintjén „öltöznek át”, a testbeszédükkel is hitelesen lényegülnek az új figurába.

 

Hallatlanul szellemesek ezek az átvezetések! Maguk a színészek díszletezik át néhány egyszerű, de hatásos gesztussal a teret a következő jelenethez, a szobabelső alig, de karakterében mégis lényegesen változik – s az átöltözések is szinte végig előttünk történnek, szinte külön minijelenetként a szcénák közt, ahol már a következő szereplő épül fel a szemünk előtt a színészek játékos, incselkedő gesztusai által; és mindent megtesznek színészeink, hogy ne is távolítson el ez az átöltözősdi, ne azt jelezze: színdarabot látunk, színi játékot. Adott esetben humorba csomagolt komoly játékot – mi lehet komolyabb egy férfi és egy nő számára a párkapcsolatnál? És nincs jelen soha harmadik szereplő, aki oldaná a két játszóra nehezedő nyomást, a nézői figyelem terhét; nem kis színi teljesítmény hát a  látott, hiszen a játszók mindvégig színpadon vannak, gyakorlatilag a szünetet leszámítva ez a darab nem ad az előadóinak pihenőt.

 

Megjegyzem azért, elfogott az érzés, hogy a jelenetek még nincsenek azonos fokon kidolgozva – az annyi rendező, ahány jelenet egyébként a darabot illetően teljesen vállalható koncepciója ennyiben billegett kicsit, de csak ennyiben. A lelkész és a húga jelenet, a válófélben lévő pár, de főleg az idős színészházaspár szcénája mozgásain át a legapróbb gesztusokig, a megszólalások hangsúlyaiig készen van, ami még nem mondható el a nyitó jelenetről, vagy a (nekem egyébként legjobban tetsző) meleg celeb és titkárnője szcénáról sem – de ez az előadás simán lehet estéről estére egyre jobb, a feltételek: a jó szövegi alapanyag, az odaadó színészek és a jelenetről jelenetre őket jól támogató színpadi tér adottak. Nagyon örülök, hogy nem maradt hatásszünet nevetés nélkül, sőt elkélt volna még egy-kettő bizonyos helyeken – hogy egyetlen szövegi vagy gesztus-poénról se maradjon le a nagyérdemű.

 

Érdekes volt ilyesmit látni a Tivoliban – a játszóhely a Budapesti Kamaraszínház társulatáé, a Mr. és Mrs. befogadott előadás. Ha úgy vesszük, fontos színházi műhely (Spiró, Egressy terepe, meg olyan klasszikusoké, mint Miller és Tennessee Williams) fogadta be az előadást – bizonyára akadnak majd a törzsközönségből, akik frivolnak találják a darabot, a szerzőt; annak ellenére, hogy színen van ugyanitt Quilter Mennyei című munkája is. Holott a maga műfajában az előadás remekül teljesít. Szerintem nem árt, ha színesedik a paletta, ha „mélységes komolyok és fanyar mosolyok” terepén otthont lel a felszabadult nevetés.

 

Főleg mivel ez egy magánprodukció: szponzorok segítségével, támogatás és táblázott költségek nélkül színre vitt előadás; ahogyan Pindroch Csaba fogalmaz: jövőbemutató kezdeményezés, egy lehetséges útja a sokfelől fojtogatott színi létezés valamilyen szintű ön-felszabadításának. Magánemberek és cégek hozzájárulásával állt fel a produkció, a jelmezeket például neves divattervezők és stúdiók biztosították, ahogy a díszlet is szponzori hozzájárulás – valahol az előadás létrejötte is követendő példa lehet, akkor is, ha tudjuk, a jelen helyzetben egy ilyen kezdeményezés jól teszi, ha „nézőbarát” produkcióval áll elő. Viszont amíg ilyen színvonalon teljesül be két ifjú színész álma, hogy együtt játszhassanak nekünk és velünk, ez a titulus egyáltalán nem szégyellnivaló.

 

Fotó: Mohos Angéla