André Gide: A nők iskolája

André Gide regénye egy házasság történetét írja le három különböző nézőpontból. A regény első része a már halott feleség, Éveline naplója, amelyet a lánya, Genevieve juttatott el az írónak, rábízva, hogy tegyen vele a belátása szerint. A könyv második részében az Éveline naplójában a valóságosnál talán sötétebb színekkel ábrázolt férj, Robert védőbeszédét (vagy inkább magyarázkodását) olvashatjuk, amelyet a férfi az objektív tájékoztatás jegyében az író rendelkezésére bocsátott, s amelyben megpróbálja bebizonyítani, hogy korántsem olyan rossz ember ő, mint amilyennek a feleség naplója alapján tűnik. A harmadik részben pedig Éveline és Robert lányának, Genevieve-nek a befejezetlen vallomását olvashatjuk, amely ugyan főleg a lány érzelmi fejlődéséről és felnőtté válásáról szól, de emellett arról is olvashatunk benne, hogy hogyan élte meg a lány a szülei házasságát.
 
A könyv legérdekesebb és legellentmondásosabb része Éveline naplója. A fiatal lány azért kezd naplóírásba, mert megegyezik rajongva szeretett jegyesével, Robert-rel, hogy mindketten naplót fognak vezetni, amelyet soha nem mutatnak meg egymásnak. Érdekes ellentmondás, hogy egy naplónak elvileg nincsen közönsége, Éveline mégis az első perctől fogva Robert szemének szánja a bejegyzéseit, annak ellenére is, hogy minden egyes bejegyzése a férfit dicsőítő kamaszlányos kirohanásokkal van tele, amelyeket talán egyetlen nő sem mutatna meg szívesen a párjának.
 
A napló alapján egyébként úgy tűnik, a férfi és a nő kapcsolata remekül alakul. Az első apró törés csak akkor következik be, amikor Robert ráveszi jegyesét arra, hogy mutassa meg a naplóját, s cserébe megígéri, hogy ő is megmutatja az övét. Éveline enged a kérésnek, ám amikor arra kerülne a sor, hogy ő is elolvassa a férfi naplóját, kiderül, hogy Robert nem is vezetett naplót. Éveline ezután nem ír többet, mert immár értelmetlennek érzi a naplóírást.
 
Húsz év elteltével azonban mégiscsak folytatódik a napló: Éveline immár érett nőként és kétgyerekes anyaként arról ír, hogy mennyire elviselhetetlennek érzi a házasságát Robert-rel, és őszintén vall arról, hogy a férfi régen olyannyira szeretett jellemzői (például az, hogy mindent roppant gyakorlatiasan szemlél és hogy folytan azt figyeli, mit hogyan fordíthat a maga hasznára) most már az őrületbe kergetik.
 
A fiatalkorival ellentétben Éveline ezt a naplót egyáltalán nem Robert szemének szánja, hanem azért ír, hogy saját magában tisztába tegye a gondolatait és az érzelmeit. Ironikus módon viszont éppen ez a titkos napló lesz az, ami a megjelenése után olyan indulatokat vált ki a férjből, hogy úgy érzi, muszáj magyarázkodnia. (Vagy talán nem is olyan ironikus mindez, hiszen szerelmes jegyesének hajdani bájos bejegyzései bizonyára legyezgették Robert hiúságát, ellenben egy felnőtt, a szerelemtől már rég nem elvakított nő kritikus megjegyzései igencsak rosszul érintik őt.)
 
A naplók további érdekessége, hogy Éveline valószínűleg soha nem szánta őket közlésre. A napló első felét megmutatta ugyan Robert-nek, a második részt viszont titkosnak szánta, és szinte biztosra vehető, hogy egyik naplóval sem akart a nagyközönség elé kerülni. A megjelentetés kérdését a lánya, Genevieve döntötte el helyette, viszont érdekes módon ezek az alapvetően bizalmas szövegek vezettek el mind Robert védőbeszédének, mind pedig Genevieve vallomásának megszületéséhez – mintha az, hogy egy családtag kiteregette a szennyest, a többit is arra biztatná, hogy tegye ugyanezt.
 
Éveline naplója után, Robert írását olvashatjuk, amellyel a férfi célja az, hogy szimpátiát keltsen maga iránt és bebizonyítsa, hogy Éveline őt illető kritikája egyáltalán nem volt jogos. Úgy sejtem, Robert szövege erősen megoszthatja az olvasókat: biztosan vannak, akik a védőbeszéd hatására az ő pártjára állnak, és vannak, akik továbbra is Éveline-nek hisznek. Én magam úgy érzem, Robert szövege nem éri el a kívánt hatást – sőt, csak még ellenszenvesebbé teszi a férfit, hiszen az írásában pontosan tetten érhetők azok a tulajdonságok és modorosságok, amelyeket Éveline a naplójában kárhoztat, s ezek csöppet sem tűnnek vonzóbbnak attól, hogy immár „élőben”, nemcsak a felesége elbeszélésén keresztül látjuk őket.
 
A napló és a védőbeszéd után Genevieve vallomása következik, amelyben a lány meglepő őszinteséggel mesél arról, hogy hogyan nőtt fel Éveline és Robert között, hogy milyen kapcsolatban volt az anyjával és az apjával, és hogy ő maga miféle érzelmi hányattatásokon ment keresztül, mielőtt felnőtté vált volna. Genevieve története (amellett, hogy önmagában is érdekes) főként arra szolgál, hogy bemutassa, hogyan változott a nők élete egy generáció alatt: míg Éveline érzelmi ügyekben tudatlan lányként nőtt föl és feleségül ment az első férfihoz, akiért rajongani kezdett, addig Genevieve már tizenévesen túlesik az első reménytelen szerelmen és csalódáson, amitől lelkileg és érzelmileg is fejlődik, s ez talán esélyt ad neki arra, hogy felnőttként jobb döntéseket hozzon, mint az anyja.
 
Azon kívül, hogy Gide roppant izgalmasan ábrázolja egy család tagjainak lelkivilágát és érzelmi hullámzásait, s ez már önmagában is nagyon érdekes regénnyé teszi A nők iskoláját, a könyv irodalmi utalásait is érdemes megemlíteni. Például a címet, ami megegyezik egy Moliere-darab címével – s ez bizonyára nem véletlen.
 
A másik irodalmi érdekesség a regény formája: a naplókból és a szerzőnek címzett egyéb dokumentumokból felépülő regény erősen emlékeztet azokra a főleg 18-19. századi művekre, amelyeknek a szerzője úgy tesz, mintha ő csak a kezébe került iratok szerkesztője lenne, de valójában nem lenne köze a műhöz. André Gide is ezt a módszert alkalmazza, azzal a különbséggel, hogy Robert és Genevieve szövegei mintha direkt az ő számára készültek volna (Genevieve például gyakran megszólítja az írót a vallomásában vagy éppen összehasonlítja kettejük világnézetét és az irodalomhoz való hozzáállását), és ezen szövegek szerzői a híres író nevét és befolyását kívánják felhasználni ahhoz, hogy eljuttathassák az írásaikat a nagyközönség elé.
 
Mindezek miatt úgy gondolom, hogy A nők iskolája olyan könyv, amely mind a jó történeteket, mind pedig az irodalmi játékokat kedvelő olvasók számára érdekes lehet, tehát mindenképpen érdemes elolvasni.