FőképAmikor annak idején kijött a Hétközapi élet… sorozatban, nagyot néztem, és nem is igazán értettem, mit keres a fáraók, Napóleon vagy Kádár János illusztris társaságában Buffalo Bill – nos, örömmel jelenthetem, akkori értetlenségemet jórészt elfújta a Magánélet Bufffalo Bill korában kötet lapozgatása. Hiszen Észak-Amerika teljes átformálásának időszaka az életmód szempontjából soha nem látott változatossággal szülte a megörökíthetőt, annyira, hogy a kötet szerkesztőjének, Philippe Jacquinnak éppenséggel nem lehetett könnyű dolga a válogatáskor.
 
A sorozatban szokásos felosztásban kapjuk a fejezeteket: a „Család és erkölcs” után a „Lakóhely és kényelem”, a „Ruha és test” majd az „Étel és asztal” a maguk módján korrekt áttekinést adnak egy meglepően gazdagon dokumentált időszak magánéletéről. A rendkívül jó fotóanyag, például Salomon D. Butcher megdöbbentő erejű, szinte szociografikus fényképei olykor maguk is köteteket mesélnek a világról, amikor az európai bevándorlók belakják az új világot – szükség is van erre, hiszen a szűkös terjedelemben a legtöbb témának, például az őslakókkal, az indiánokkal való viszonynak, a rabszolgatartásnak is mindössze néhány bekezdésnyi tér jut – nem csoda, ha a képanyag mellett gyakran a szöveg tűnik „illusztrációnak”.
 
Hiszen a sorozatban megszokott tematika itt inkább akadálya az áttekinthetőségnek. Hatalmas időszakot fog át e kötet, és hatalmas földrajzi távolságokat, ahol életmódok garmada alakult ki és tűnt el. Csak pár példa: a magányos vadász, a trapper életmódja, a tömeges nyugatra vándorlás szekértábor-világa, letelepedő földművesek, bányászok, az aranyásók nyomor-világa, a farmok terebélyesedése, majd az egész életmód máig tartó fonnyadása a századforduló környékétől.
 
A vasútépítés, a bölények kiirtása, az indián-lázadások és a rezerváció kora, és persze a tömeges állattartás elterjedése, a ranchok világa, a marhahajtó, a cowboy embléma-figurájának valódi életmódja: a tipikus nő nélküli férfivilág. A robbanásszerű városiasodás, majd a „szellemvárosok”. A fegyverek kultusza. A tanítónő, a kuruzsló, kínai mosodások, fekete cselédek, a „tenderfoot”: a keletről jött zöldfülű. És ez csak a Nyugat, a maga hullámokban terjedő életmódváltozásaival, emellett ott a keleti part, szintén jó pár „kulturális lépcsőfokot” megjárt nagyvárosiasodásával - egy másik történet, mondhatnám.  
 
Nem csoda hát, ha hiányérzet ébred az olvasóban e kötetet lapozgatva nem egyszer, de akár azon is elcsodálkozhatunk, e sokszólamú világ hány elemét sikerült mégis, az érintőlegesség ellenére is megragadni. Meglepően sok új ismerethez juthatunk a korabeli emberek hétköznapjairól, beláthatunk úgymond a legenda mögé – hogyan is nézhetett ki az élet a könyvekben és filmeken annyiszor megidézett „vadnyugaton”.
 
S ha már legenda: a „címszereplő” Buffalo Billről – minden korba remekül illő jellemzője ellenére – a kötetben egy szó sem esik. Értem a magyar sorozatszerkesztő választását, hiszen kétségtelen vadnyugati hatást kelt a név puszta említése, ilyen szempontból az anyasorozat esetében elfogadható címválasztás volt, de itt kissé suta hatást kelt a leghazugabb kortárs nyugat-mítoszalkotó nevével fémjelezni ezt a kellemesen figyelemre méltó könyvet. Hiszen talán a legkevésbé az övé volt ez a kor – a Nyugat „meghódításának” időszaka.