Főkép Ez már az ötödik kötet a sorozatban (az Egmont Kiadó továbbra is tartja magát az eredeti sorrendhez), ami szokás szerint megújult színezéssel jelenik meg. Itt-ott a háttér, valamint a római légionáriusok egyenruhája változott jelentősen, de például az 5. oldal második képkockáján látható ló is átváltozott, fekete paciból fehér lett. Általánosságban elmondható, hogy sokkal részletesebb, színárnyalatokban gazdagabb lett az új kiadás. További eltérés a korábbi magyar verziókhoz (alfa például) képest a szövegbeírás. A 23. oldalon van az a rész, amikor hőseink a börtönben sétálnak ki és be. Itt most a rómaiak tiltakozása arányosan kitölti a buborékokat, míg korábban hatalmas fehér foltok jelezték a technikai lehetőségek határát.
 
Természetesen nem csak a színek és a beírás változott, hanem a fordítás is, amit újfent Bayer Antal követett el. A korábbiaknál kevésbé humoros, de amennyire meg tudom ítélni, szöveghűbb és magyarosabb – szóval részemről erre szavazok. A hátsó belső borítón elhelyezett jegyzetek pedig valóban hasznosak. De ideje, hogy a történetről is szóljak. A bennfentesek szerint az alapötletet a Tour de France kerékpárosverseny adta, ez alapján találta ki Goscinny, hogy galliai körutazásra küldi hőseit. A cél mi más lehetne, mint egyfelől bosszúságot okozni a megszálló rómaiaknak, másrészt pedig lakomázni egy jót. Úgy tűnik, a férfiak már akkoriban is hajlamosak voltak a szomszéd utcánál messzebbre menni egy ízletes ebédért. Természetes a sétából politikai ügy lesz, elvégre a rómaiak nem szeretnék, ha a nemrégiben meghódított provincia az önállósodás, vagy ne adj isten, az elszakadás gondolatával játszana.
 
Ebből persze mókás kergetőzés kerekedik, aminek során Obelix kedvére pofozhatja az ellent, s szerepe szerint rácsodálkozhat honfitársaira. Ugyanis a lakoma kellékeinek beszerzése ürügyén Goscinny kifigurázza az adott vidéken élőket, vagy ha erre nem is kerül sor, valami jellegzetességet elárul róluk. Azon egy pillanatig sem csodálkozunk, hogy Lutéciában (Párizs ókori neve) még mindig forgalmi dugók vannak, elvégre ez korábban is így volt. Rouen környékén pedig képtelenség egyenes választ kihúzni a helybéliekből – és így tovább, mindenkinek megvan a maga jellegzetessége. A két főszereplő kapcsolata újabb részlettel gazdagodik, elvégre emlékeim szerint most első ízben fordul elő, hogy tartósan összevesznek. Persze a barátságuk ezt is kibírja, s mindig számíthatnak egymásra.
 
Miről nem beszéltem még? Ja igen. Első ízben tűnik fel a sorozatban Obelix kutyája, Ideafix, valamint újra elhangzik a klasszikus mondat, miszerint: „Dilisek ezek a rómaiak.” Szokás szerint a képregényben bőven van humor, vicces beszólások, mókás jelentek (például amikor hőseinket megláncolva akarják szállítani a rómaiak), és találó nevek (például Kertiricinus prefektus) gondoskodnak arról, hogy az egyébként izgalmas történet még emlékezetesebb legyen.