Főképwww.klasszikcd.hu
 
A romantizáló és a historikus irányzatok ingája, úgy tűnik, valamiféle nyugvóponthoz közelített az ezredfordulón, és ezt jól tükrözi Andrew Manze és az English Concert 2003-ban kiadott, első közös felvétele. Azt persze semmiképp sem mondanám, hogy a kiváló, mindenekelőtt a barokkra szakosodott hegedűs és karmester, valamint a több évtizedes régizenei múltra visszatekintő, korhű hangszereket használó zenekar ne vette volna figyelembe a zenetörténeti kutatások eredményeit, az ellenben tagadhatatlan, hogy interpretációik a kevésbé vájt fülek számára is simogatóan csengenek.
 
Mi sem példázza ezt jobban, mint Mozart Egy kis éji zenéjének jelen felvétele. A nyolcvanas évekre ez a lényegében elronthatatlan sikerdarab többnyire kissé vastagon szólt a lemezeken, egy kicsit veszített játékosságából is, mígnem 1984-ben a Salomon Quartet forradalmian új értelmezése végletesen lecsupaszította, s így teljesen áttetszővé tette e rendkívüli mű zenei szövetét. A nagybőgővel kiegészült vonósnégyes pőre, de makulátlanul tiszta játéka mind tonalitásban, mind dinamikában olyan élményt nyújtott, amihez foghatót ezek után képtelenség lett volna produkálni.
 
Nem is kísérleteztek vele. 1989-es, a Teldec számára készült felvételén már Nicolaus Harnoncourt is visszatért a nagyobb előadói apparátushoz, a teltebb, ám így kevésbé árnyalt megszólaltatáshoz. Az angolok etalonnak tekinthető előadásához képest ez kifejezetten csalódást okozott. Manze mégis ez utóbbi úton haladt tovább, ám túlzott szigorra és merevségre utalna, ha azt állítanám produkciójáról, hogy ne lenne maximális mértékben tetszetős – sőt, az is egyértelműen kiderül az értelmezésből, hogy a karmester pontosan tisztában van az eddigi előadói gyakorlatokkal, és azokból gyúr össze egy élvezetes és egyéninek ható verziót.
 
Mozart leghíresebb szerenádjáról talán már kevesebben tudják, hogy kezdő témája távoli, de tagadhatatlan hasonlóságot mutat Johann Christian Bach op. 20 no. 2-es hegedű–csembaló szonátájának indításával, de azt egészen zseniális változtatásokkal fűzi tovább, hogy onnan a fény és sötétség kiszámíthatatlan, látszólag vidám játékával önálló, teljes világot alkosson meg, melyhez hasonló csupán kevés akad a zenetörténetben.
 
A mozarti oeuvre valószínűleg legkomorabb, legsúlyosabb darabja a szabadkőműves kötődést sugalló, de legalábbis előrevetítő c-moll Adagio és fúga, melynek ihletői – a későbbi páholytárs, Gottfried van Swieten báró baráti sugallatára megismert és tanulmányozott – George Frideric Handel és Johann Sebastian Bach bonyolult késő barokk polifóniától nemes és veretes művei voltak. A sűrűbb, ezzel együtt áttekinthető zenekari hangzás ezúttal kifejezetten előnyére válik az értelmezésnek, és úgy érzem, a legjobban sikerült a lemezen szereplő felvételek közül.
 
A Kis éji zenével összevetve a sokkal korábbról származó Serenata Notturnában viszonylag kevés rokon jegy fedezhető fel, hiszen jellegében sokkal inkább közelít az itáliai barokk concertók klasszicizált utódaihoz, és a keletkezéstörténet ismerete nélkül is kiérezhető belőle úgy a gyönyörködtetés és a szórakoztatás utáni vágy, mint a kissé pimasz hangütés – ami persze Mozart egyéniségére általában jellemzőnek tekinthető. Andrew Manze mindenesetre első hegedűsként is sokat hozzátesz a felvétel értékeihez.
 
A Zenei tréfa ellenben egészen furcsa darab. Nem tudhatjuk, miért komponálta Mozart ezt a fals szerenádot, mindössze azt, hogy édesapja halálát követően ennek komponálását fejezte be elsőként. Valódi különlegessége, hogy még a szándékos szerkesztési, hangszerelési otrombaságokon, a vélhető kifigurázás és paródia elemein is átsüt a csak kevesekhez mérhető muzikalitás elevensége és szépsége.
 
Különös válogatás ez, amely mindenekelőtt egy megfoghatatlan műfaj tagjaiból gyűjt egy csokorba néhányat, a megszólaltatás egységessége és kiválósága, az elvitathatatlan hozzáértés és tapasztalat, valamint Andrew Manze és az English Concert későbbi közös felvételein is jól megfigyelhető lendület és kirobbanó energia azonban érezhetően új erővel tölti meg e jól ismert, voltaképp majdhogynem túljátszott darabokat.
 
Előadók:
The English Concert
Andrew Manze – hegedű, karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Eine kleine Nachtmusik, Serenade in G major, K525
5-6. Adagio & Fugue in C minor, K546
7. Wolfgang Amadeus Mozart – Thomas Attwood: Menuet & Trio in C major, K485a
8-10. Serenata Notturna, Serenade in D major, K239
11-14. Ein musikalischer Spaß, K522

Életrajz