FőképMikor a szakdolgozatom védésekor a finoman szólva kétkedő bizottság előtt érvelnem kellett, hogy miért is kellene a mai magyar pedagógiába bevezetni a japán kultúra (ezen belül is a manga és az anime) mélyebb megismerését, nem is sejtettem, hogy egy évvel később majd ekkora önigazolásra találok. Akkoriban még nekem is voltak kételyeim, és majdnem meggyőztek a mangák sablonos világának fölöslegességéről. Ma már örülök, hogy nem engedtem a makacs ragaszkodásomból ehhez a - külső szemmel tényleg bizarr - világhoz.

Aki ellátogatott augusztus 27-28-án a Millenárisra, az pontosan tudja, miről beszélek, most azok számára próbálok egy kis ízelítőt nyújtani a látogatókat ért benyomásokból, akik nem voltak ott. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, ahol fura hajú/öltözékű, érdekes kiegészítőkkel megfűszerezett „mesefigurák” élnek. Nem véletlen az idézőjel, hiszen aki egy aprócskát is járatos a mangák, az animék, vagy akár a sci-fi és fantasy világában, az pontosan tudja, hogy azért, mert valami rajzként (esetleg digitális képként) jelenik meg, még nem jelenti, hogy meséről van szó. Mesének is betudható, hiszen a fantázia szülte, de nyilván nem fogjuk megnézetni egy ötéves gyerekkel például a Death Note-ot csak azért, mert rajzolták.

Ami a HoldfényCon-on történt, az számomra csoda volt. Fiatalok és középkorúak saját kezük által készített ruhákban és kiegészítőkben, mint egy nagy család találkoztak, beszélgettek és nem szóltak le minket, „átlagos” kívülállókat. Öröm volt szóba elegyedni egyik-másik fiatallal, igazi felfrissülés volt hallgatni meglátásukat, gondolataikat a témában.
Elég furcsa érzés egyébként, ha a hétköznapi öltözékünkben (amit jól megszoktunk és átlagosnak minősül) kívülállónak érezzük magunkat. Átlagos napokon pont fordítva lenne, ha szembe jönne velem egy Lolita, valószínűleg jól megnézném, majd az aktuális hangulatomnak megfelelően megbotránkoznék, vagy hahotáznék. (Lolita: japánból származó öltözködési - és viselkedési - irányzat, melynek lényege, hogy a kamasz, illetve idősebb lányok/nők habos, cuki [kawaii] ruhácskákba öltöznek, s mindenféle színes, aranyos kiegészítővel tarkítják magukat; az elnevezés Vladimir Nabokov regényének címéből ered, ahol a bőven nagykorú főhős beleszeret egy 13 éves kislányba.)

Számtalan programmal készültek a szervezők; a rajongók, a hozzáértők és a laikus érdeklődők is megtalálták a nekik megfelelő elfoglaltságot. Én pedig, lelkes pályakezdő, örömkönnyeket hullattam magamban, hogy bizony az oly’ sokak által elítélt szerepjáték, manga, anime, fantasy és sci-fi igenis önmagában hajtóerő lehet; egy hobbi, ami kreativitást igényel, ami képességeket fejleszt.

Volt professzionális sci-fi & fantasy fodrász- és sminkshow, AMV (Anime Music Video) bemutató, karaoke, fotózás, könyvárusítás, makett figurák, beszélgetés képregényrajzolókkal, Cosplayverseny, Star Trek bemutató, 501-es Légió bemutató, s még sorolhatnám.

Nekem legjobban a Cosplayverseny tetszett, bár sajnos csak igen kevesen jelentkeztek. A versenyzők előadása viszont kedves volt, akadt néhány igen színvonalas műsorszám, ugyanakkor volt, akiből többet néztem volna ki. Ám az energia, amit a produkcióba fektettek, minden esetben tiszteletre méltó volt. Az egyik versenyző például purhabból faragta ki a maszkját és a kiegészítőket, szinte mindenki maga varrta ruhadarabokban jelent meg, elképesztő leleményességgel próbálták minél élethűbbé tenni kedvenc karakterüket. Több hónap kemény munkája két napba sűrítve.

Mindezt miért? Mert kibújhatnak a hétköznapokból, mások lehetnek, vagy talán pont azért, hogy végre önmagukként lássa őket a világ. Erre ők maguk is választ adtak az interjúk során. Volt, aki így akarta kifejezni, hogy ki is ő valójában. Másoknak „csak” tetszett egy bizonyos karakter. Megint mások önmagukat vélték felfedezni kedvenc hősükben.

Tény, hogy nem egyszerű megérteni a japán kultúra tisztelőit, ahogy a sci-fi rajongókat vagy a fantasy világában otthonra lelő embereket sem, egy dolog azonban vitathatatlan, s ez a közösségformáló szerep, melyre interjúnkban Mező Judit (Yuriko, a HolfényCon egyik házigazdája, aki tavaly kicsiny hazánkat képviselte az Eurocosplayen, Londonban) ki is tért.



Nyilván nem kötelezhető senki egy ilyen rendezvény látogatására, de én minden érdeklődőnek csak ajánlani tudom, hatalmas élmény, és közelebb enged egy sokak által (túlzottan) elítélt világhoz; felfrissülhetünk, és akár mi magunk is lelkes rajongókká válhatunk. Aki veszi a fáradtságot s lehetősége adódik, mindenképpen látogasson el a következő HoldfényCon-ra (vagy egyéb hasonló kaliberű megmozdulásra) – veszíteni valója nincs, ám gazdagabb lehet néhány tapasztalattal.

Egy tanácsom azért lenne mind a pártfogóknak, mind az ellenzőknek: nem kell ráerőltetni senkire és nem kell megvetni sem. El kell fogadni.