FőképIdén nyáron egyszerre jelent meg az utolsó két darabja annak a négy albumból álló sorozatnak, amelyet a kanadai mester visszatérése után ígért. A Strapping Young Lad frontembere 2007-ben feloszlatta zenekarait és hosszú pihenőt tervezett. A rajongók nagy örömére azonban a munkamániás Devin nemsokára bejelentette, hogy saját nevével fémjelezve négy különböző stílusú lemezen (és felállással) adja ki legújabb dalait. A sorozat első fele még 2009-ben jelent meg és az ígérethez híven egyik korábbi műhöz sem hasonlított.
 
Ugyanígy az újabb korongok is egy eddig nem hallott szeletét mutatják meg Devin furcsa világának. A Ghost című lemez a Ki-hez hasonlóan elvontabb, de annál is sokkal békésebb, már-már meditatív jellegű, mentes minden durvulattól, ami még mindig kissé szokatlan a mestertől és ugyan az a korong is megérne egy misét, ám túl könnyű lenne, hiszen azon kívül, hogy egy varázslatos hangulatú, igazi kikapcsolódást rejtő mély muzsika, ennél jobban nemigen lehet ragozni a dolgot. A Deconstruction már sokkal érdekesebb téma, mert olyan, mint egy nagy tál tele szines cukrokkal, amelyből nehéz okosan válogatni, mert mindegyik nagyon csábító és finom, de szerencsére mind a miénk és fel is falhatjuk akár egészben.

A négy újkori mű közül egyébként ez az, ami leginkább hasonlít a mester korábbi műveire - ez áll a legközelebb mind a Strapping Young Lad, mind pedig a The Devin Townsend Band zenei világához és talán leginkább a Ziltoidot idézi. Progresszív, változatos, olykor szimfonikus elemekkel is megbolondított Devin-féle vad metal zene ez.
 
Az elcsépelt mondás, miszerint ez a lemez a művész személyes alkotása, itt új értelmet nyer, hiszen emberünk szinte az egész lemezt egymaga játszotta fel és természetesen az alapkoncepció is az ő agyszüleménye. Ugyanakkor a közreműködők listája is igen hosszú, de még fontosabb, hogy a mennyiség mellett a minőség is legalább olyan fontos. Úgy tűnik, Devin mert nagyot álmodni és lehetősége volt álmát valóra is váltani, amiben olyan nagy nevek voltak segítségére, mint például Dirk Verbeuren, a Soilwork dobosa, Fredrik Thordendal (Meshuggah), továbbá a vendégénekesek népes tábora, mint Ihsahn (Emperor), Mikael Akerfeldt (Opeth), Paul Masvidal (Cynic), Greg Puciato (The Dillinger Escape Plan), Floor Jansen (After Forever) és még sokan mások. A nagy nevek láttán azt hihetnénk, hogy a zseni csak a háttérből irányítja az eseményeket, de a vendégek csak szinte láthatatlan mellékszereplők és mind közül Devin a legkarakteresebb: hol lágyan énekel, dúdolgat, hol pedig magából kikelve üvöltözik.

Devin zenéjére annak vadságán, vagy épp szelídségén, progresszívitásán és kiszámíthatatlanságán kívül mindig is jellemző volt az önirónia és a humor, ami természetesen ezúttal sem hiányzik. Már a dalcímek között is találunk olyat, ami erre utal, de annyit elárulhatok, hogy a többi súlyosnak látszó témában is nagy teret kap az őrült professzor furcsa humorérzéke - a címadó dal például úgy hangzik, mint egy tiszteletadás a sajtburgernek. Mindez persze része a koncepciónak, amibe a dalszövegek pontos ismerete nélkül nem is nagyon mennék bele.
 
De ez talán nem is annyira fontos, hiszen a zene már önmagában is elég sokatmondó, annak hangulata is sok mindent elárul. A két kezdő dal még éppen csak sejteti, hogy mit várhatunk az anyagtól, mintha óvatosan készítene fel a későbbiekre, úgy nőnek és teljesednek ki a halkabb, nyugtalanító hangokból zajos, rendezett káosszá, mesterien felépítve, majd a harmadik daltól már nem is nagyon van szépítés, elszabadul a pokol. A „Juular” egy kíméletlen tempóban zakatoló, mégis roppant fogós, majdnem slágeres dalocska, ami a Strapping Young Ladre emlékeztet egyértelműen, talán a lemez legjobbja.
 
A korongon helyet kapott két hosszabb eposz is, amik igen változatosak és leginkább a parádés és a zseniális a legmegfelelőbb jelző rájuk. A két, egyenként több mint tíz perces műbe itt aztán bőven belesűrítettek mindent, amit csak lehet és amit szavakkal a fentebbi jellemzőkön kívül nem is lehet leírni. Szintén kiemelendő még a középtempósan döngölő, extrém súlyos, ám meglepő refrénnel ellátott „Sumeria” és a félelmetes, gótikus-horror-hangulatos „Pandemic”, de igazából mindig vannak akár rövidebb részletek, vagy betétek is, amik már önmagukban is zseniálisak, a lemez pedig váratlan meglepetések és egyedi, kreatív megoldások tárháza.
 
A korongot melegen ajánlanám azok figyelmébe, akik szerint a (metal) zenében már nem lehet újat kitalálni. Nos, ennek a furcsa kanadainak rendszeresen sikerül ezt megcáfolnia, kreatív zsenijére pedig érdemes odafigyelni. Most, hogy a négylemezes projekt kompletté vált, egyrészt türelemetlenül várjuk a folytatást (állítólag emberünk máris a következő lemezen töri a fejét), másrészt meg nagy tisztelet a művésznek, amiért ígéretéhez híven sikerült sokszínűségéről tanúbizonyságot adnia négy totálisan eltérő műfajú albummal. 
 
Előadó:
Devin Townsend

Közreműködők:
Ryan Van Poederooyen – dobok
Dirk Verbeuren – dobok
Paul Kuhr – ének
Mikael Akerfeldt – ének 
Ihsahn – ének 
Tommy Giles Rogers – ének
Joe Duplantier – ének 
Paul Masvidal – ének 
Greg Puciato – ének 
Floor Jansen – ének 
Oderus Urungus – ének 
Fredrik Thordendal – gitár 
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Praise the Lowered
2. Stand
3. Juular
4. Planet of the Apes
5. Sumeria
6. The Mighty Masturbator
7. Pandemic
8. Deconstruction
9. Poltergeist  
 
Diszkográfia:
Devin Townsend / The Devin Townsend Band / The Devin Townsend Project:
Ocean Machine: Biomech (1997)
Infinity (1998)
Physicist (2000)
Terria (2001)
Accelerated Evolution (2003)
Devlab (2004)
Synchestra (2006)
The Hummer (2006)
Ziltoid the Omniscient (2007)
Ki (2009)
Addicted (2009)
Deconstruction (2011)
Ghost (2011)
 
Strapping Young Lad:
Heavy as a Really Heavy Thing (1995)
City (1997)
No Sleep Til Bedtime (1998)
Strapping Young Lad (2003)
Alien (2005)
The New Black (2006)
Strapping Young Lad: 1994-2006 Chaos Years