Főkép

A lassan kultszámba menő The Wire (A drót) egyik írójának, David Simonnak az új alkotása, a Treme a kis emberek mindennapjairól, a pusztítás utáni újjáépítésről, a problémákról és a jókedvről szól, s teszi ezt épp olyan magas színvonalon, mint ami a baltimore-i rendőrök sorozatát jellemezte. Az élet apró örömeit és gondjait mutatja be New Orleans városában, melynek minden négyzetcentiméterét áthatja a jazz.
 
A Katrina hurrikán okozta károkból próbál újjáéledni a város, hiszen a katasztrófa után rengeteg ház vált lakhatatlanná vagy rongálódott meg kisebb-nagyobb mértékben, miközben – ami még súlyosabb – emberek haltak meg, s családok hulltak szét. Az újrakezdést láthatjuk néhány helyi lakos szemszögéből, akik mindannyian maradni akarnak és folytatni életüket a romos utcák között. Antoine Batiste, a családos klubzenész; Ladonna, az ex-felesége, aki a szülei bárját is igazgatja; Albert Lambreaux, az indián törzsfő, akinek minden vagyona elúszott; fia, a híres jazz-zenész, Delmond; az ügyvéd Toni Bernette, aki mindenbe beleüti az orrát; férje, az író és helyi szónok, Cray; a rendőr, Terry Colson; a drogos zenész, Sonny; Janette, az étteremtulajdonos; s végül a rádiós DJ és amatőr zenész, Davis: ők azok, akiknek az életét végigkövetjük a sors viszontagságai és vidám pillanatai között.
 
Hiába népes a szereplőgárda, mindenkire jut elég idő, és minden karaktert eléggé megismerünk, ezt megkönnyíti a 60 perces játékidő is (az HBO produkciók között nem ritka a 40-45 perc helyett egy teljes óra, amit egy epizódra szánnak). Ők egyáltalán nem nagy emberek, nem visznek véghez nagy tetteket, egyszerűen csak élnek a mindennapoknak, vitatkoznak a főnökükkel vagy a rendőrséggel, mérgelődnek a gyermekeik miatt és zenélnek a közönségnek, de éppen emiatt lesz a sorozat valóságos és emberi. A nézők is velük örülnek és szomorkodnak, éreznek dühöt vagy vidámságot, már ha sikerül átadni magunkat a New Orleans-i életérzésnek.
 
Nem véletlenül emlegettem A drótot és a minőségi megvalósítást, hiszen a kiváló rendezést tartalmas és valószerű párbeszédek segítik, a realista körítés mellé pedig érdekes cselekmény és kitűnő írói megoldások hada társul. Nincsenek kínos pillanatok, de meglepetések sem, egyszerűen folynak a jelenetek, mint a való életben. Azonban nem hiszem, hogy mindenki egyformán tudná élvezni, pont a korábban említettek miatt: hiányoznak a nagy fordulatok és csavarok, nincs semmi hatalmas a történetben, a karakterek nem részesei nagy eseményeknek (valójában még egymást se mindannyian ismerik), s nincs egy olyan közös szál, amely meghatározná és átjárná az évadokat, helyette csupán emberi sorsok alakulását láthatjuk.
 
A várost – mint ahogy a részeket is – mélyen átjárja a jazz, amely képes minden érzést közvetíteni, s ezt ki is használják a készítők, hiszen majd’ minden pillanatban hallatszik valamilyen a hangulathoz illő dallam, legyen szó csak egy rádióban felcsendülő dalról vagy akár a szereplők által előadott zenéről. Külön élvezet volt látni, hogy híresebb, hivatásos zenészek (mint Kermit Ruffins vagy Elvis Costello) is játszanak a sorozatban. Aki szereti az ilyen típusú muzsikát, annak mindenképpen érdemes megpróbálkoznia az első néhány epizóddal, nem hiszem, hogy nagyot csalódna benne.
 
A színészi gárdát is érdemes kiemelni, mindannyian sokat tesznek ahhoz, hogy megkedveljük és megszeressük a karaktereket. Legjobban talán Khandi Alexander játékát tudnám dicsérni, főleg a második évadban tudott jobban kibontakozni, de mellette Wendell Pierce vagy Steve Zahn is remek. Az idén a The Fighter című filmért Oscar-díjjal jutalmazott Melissa Leo, illetve az elsősorban vígjátéki szerepeiről híres John Goodman is feltűnik a képernyőn, talán mondanom sem kell, hogy kiválóan játszanak.
 
Azoknak lehet érdemes belekezdeni a Treme-be, akik élvezni tudják az egyszerűbb, karakterközpontú sorozatokat, nem létszükségletük az akció és a különböző látványos elemek, megelégednek a remek New Orleans-i hangulattal. Aki már az első részt is unalmasnak és fantáziátlannak tartja, az nem biztos, hogy a folytatásban talál szórakozást. Az első évad elért hazánkba is, habár csak feliratosan került a tévéképernyőkre. Az Egyesült Államokban a 3. szezon kezd 2012-ben, én már kimondottan várom.