FőképMár a bemutatkozó albumuk óta alkalmam nyílt nyomon követni a tehetséges és nagyon lelkes fiatal muzsikusokból álló amerikai jazzformáció, a Charlie Apicella and Iron City pályafutását. Az Egyesült Államokban egyszerűen csak Iron Cityként emlegetett zenekart itthon véleményem szerint sokkal kevesebben ismerik, mint azt megérdemelnék, ezért távirati stílusban vázolom az eddigi ténykedésüket.
 
A gitáros Charlie Apicella által vezetett zenekar 2009-ben, a Put The Flavor On It című albummal mutatkozott be a jazzvilágban. A debütálás olyan jól sikerült, hogy még a műfaj mindentudói és a legnagyobb szakmai tekintélyek is megsüvegelték a fiúk tudását. A gyorsan jött – de nem alaptalan – sikert a zenészek igyekeztek kihasználni, és tavaly elkészült a második korongjuk is, a Sparks. Most pedig itt a folytatás, a The Business.
 
A formáció zenéjének újszerűsége abban áll, hogy a 60-as és 70-es évek hangzásvilágát (főként a funk és a soul vonalát) ötvözik modern jazzelemekkel. A végeredmény egy olyan zenei nyelv, amely rövid idő alatt a csapat védjegyévé vált. Természetesen az új album is ennek a nyelvnek a szellemében fogant. A bő ötvenperces korongon kilenc számnak jutott hely. Az album egyik felét saját szerzemények adják, a másikat pedig feldolgozások. (Az utóbbiak közé tartozik például a lemezt záró közel tízperces, remekbe szabott Stanley Turrentine opus, a „Stanley’s Time” is.)
 
 
Apicelláék a „The Business” című kompozícióval nyitják a lemezt, s az erős kezdéssel rögtön magasra teszik a lécet. Kicsit aggódtam is az első szám után, hogy a későbbiekben hogyan veszik majd a fiúk az akadályokat, ám úgy tűnik, hogy remekül választották meg a belépő szintet, és a folytatásban sikerült mindig egy picivel túlszárnyalniuk azt. A „Cantaloupe Woman” című dalban tapasztalható „latinkodást” leszámítva összességében egy energikus, lendületes albumot készített az Iron City.
 
Az albumon egyébként két olyan szám volt, ami igazán mély nyomot hagyott bennem. Az egyik a „64 Cadillac” (Apicella szerzeménye), a másik pedig a „Can’t Help Falling In Love” (Weiss-Peretti-Creatore műve). Az előbbiben elismerésre méltó dallamokat álmodott meg a szerző, amelyeket a zenészgárda aztán zseniális módon valósított meg. Az utóbbiban pedig Apicella remekül felismerte, hogy a trió hangzása itt önmagában kevés lesz, és ezért vendégmuzsikusokat is hívott a produkcióba. A szaxofon (Stephen Riley) és az ütősök (Mayra Casales) valóban szükségesek voltak ahhoz, hogy ez a szám ennyire „egyben legyen”.
 

 
Ez a lemez csak megerősítette bennem azt a véleményt, hogy Charlie Apicella nemcsak jó zenész, hanem remek komponista is. Bármelyiket is veszem a mostani három száma közül, egyiken sem lehet fogást találni. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy a negyedik korongot nyugodtan meg lehetne tölteni kizárólag saját szerzeményekkel is, mert a siker az újragondolt örökzöldek nélkül is borítékolható lenne…
 
Az együttes tagjai:
Charlie Apicella – gitár
Dave Mattock – Hammond orgona
Alan Korzin – dobok
 
Közreműködők:
Stephen Riley – tenor szaxofon (az 5. számban)
Mayra Casales – konga és egyéb ütősök (az 5. számban)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Business
2. 64 Cadillac
3. Donny Brook
4. Ironcity
5. Can’t Help Falling In Love
6. Cantaloupe Woman
7. Blue String
8. The Shaw Shuffle
9. Stanley’s Time
 
Diszkográfia:
Put The Flavor On It (2009)
Sparks (2010)
The Business (2011)