FőképHála égnek az időjárás végre normalizálódott és – bár néha csúnyán felerősödött a szél – ragyogó napsütés borult a Szigetre. Az viszont tény, hogy ennek következtében este határozottan hideg van, simán húsz vagy még kevesebb fok alatti hőmérséklettel. Így erősen ajánlott ekkorra valami meleg holmi.

A mai nap sajnos egy kis kellemetlenséggel indult. Ismerősökkel úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, kipróbáljuk az egyik 800 Ft-os szendvicset. Nem kellett volna. A leírás szerint négy-öt féle zöldség, csirkehús és speckó öntet alkotják álmaink szendvicsét. Ehhez képest – a máshol készített, ide csak kiszállított termék – nagyjából csak salátát tartalmazott és sima majonézt. Az egyikünk egy nagyjából kisujjkörömnyi húscafatot vélt felfedezni a salátahalom között. Amikor hangot adtunk a tapasztalatokról az eladóknak, azok csak vonogatták a vállukat és „Ezt nem itt csinálják, nekünk csak kiszállítják értékesítésre” mondattal védekeztek. Rövid tanakodás után hagytuk a fenébe az egészet és inkább mentünk az MR2 színpadra Plutot hallgatni.

A magyar könnyűzenei élet egyik kellemes és üde színfoltja számomra a Pluto, a maga szerethető szövegeivel és dallamvilágával. Az együttes laza és könnyed eleganciával adta elő műsorát, amelyet – gyanítom a kori kezdési időpont miatt – pár százan tekintettünk meg. A műsor rövidsége – 45 perc – miatt szinte nulla szövegelés volt a számok között, lehetett pörgetni a nótákat egymás után, ami adott még egy sajátságos dinamikát a produkciónak.

A Pluto után bele-bele kaptam pár koncertbe, de igazából semmi nem tudott úgy magával ragadni, hogy egy-két nóta után ne indultam volna tovább. Valószínűleg tudatalattim dolgozott keményen, mert azon kaptam magam, hogy a Rock-Metal Színpadnál vagyok és mindjárt kezdődik a Helloween koncert, amit amúgy is meg akartam nézni.

A tegnapi két produkció – Within Temptation, Motörhead – után azt gondoltam, hogy ismét egy szuper kis produkciót láthatok. Sajnos csak félig voltam elégedett a látottakkal és hallottakkal. Egyrészt meglepődtem azon, hogy csak félház van a koncerten, habár a percenként ment el mellettem egy-egy Judas Priest-es pólót viselő vagy egy rockker kinézetű ember. Másrészt az első két-három nótában alig lehetett hallani a ritmusgitárt, a szólógitárt pedig szinte sehogy. A „hangemberek” észbe kaptak ugyan és korrigálták a problémát, viszont az összhangzat nagyon nem lett tökéletes. Nekem egyszerűen nem álltak össze a különböző hangszerek és az ének. Pedig az elhangzó nótákat nagyon jól válogatták össze. A kedvenc lemezeimről – persze, hogy a két Keeper – több dal is elhangzott. Nem próbálták erőltetni az utolsó albumot – a 7 Sinners-t –, sokkal inkább egy időutazásra hasonlított nekem így a produkció. A lassan harminc éve működő zenekar mellett nem ment el nyomtalanul az idő. Ez leginkább Anreas Deris énekesen látszik meg, aki ennek ellenére hihetetlenül energikusan adta elő a dalokat. Ki lehet még emelni Daniel Löble dobos teljesítményét is. Úgy dobolt, mint egy gép, amit felhúztak. Egy percre sem látszott, hogy fáradna, sőt, még lenyomott egy laza dobszólót is, ami Mikkey Dee tegnapi produkciójához volt hasonlatos. Amit viszont nem értettem nagyon, hogy miért kell öt-tíz percig énekeltetni a közönséggel ugyanazt a három szót. Ráadásul nem is egyszer. Ehelyett simán belefért volna még két-három szám a koncertbe.

Mindezekből kifolyólag igencsak vegyes érzelmekkel hagytam el a Rock-Metal Színpadot és vetettem bele magam az éjszakába.