Főkép A mostani, húsz kötetes sorozatban ez az utolsó western, ami több szempontból is szerencsés fejlemény. Egyrészt így a hátralévő címek valóban az életmű kiemelkedő darabjai közül kerülnek ki (A fehér folt ezúttal sajnos kimaradt), másrészt véleményem szerint első nekifutásra ennyi pont elegendő Rejtő vadnyugati történeteiből, melyek, akárhogy is szépítem, nem mérhetőek sem a légiós, sem a Piszkos Fred regényekhez.
 
Állandó vesszőparipám, hogy a magyar olvasó azért van igazán nehéz helyzetben, mert gyakorlatilag nincs mihez mérnie a Tigrisvért, hiszen annyira kevés western jelenik manapság. Viszonyítási alap hiányában pedig eldönthetetlen, hogy az éppen olvasott mű kiemelkedő, közepes vagy gyenge próbálkozásnak számít, mennyire ragaszkodik a hagyományokhoz, miben tekinthető egyedinek.
 
A Tigrisvért kiemelkedőnek semmi esetre sem mondanám, bár tény, ez sem rosszabb a többi Rejtő cowboy történetnél – szóval legfeljebb közepesre teljesít. Itt is adott egy jó alapötlet, amiben számtalan lehetőség rejtezik, de miközben sor kerül a részletes kifejtésre, nem sorakoznak fel mellé a nyugat vad tájait leíró részek, s persze a sablonoknál árnyaltabb jellemek. Talán a szerző is érezhette az ideális egyensúly megbomlását, és mentsvárként az általa mesteri módon művelt és megszokott humorhoz fordult. Ez a felfogás azonban a nyilvánvalóan parodisztikus megközelítésű és a nevettető műveket leszámítva idegen ettől a zsánertől, így érthető módon a vidámság ezúttal (is) csak a történet peremén tudott megkapaszkodni. A lecsúszott színész, aki önérzetes csepűrágóként/kispolgárként próbálja átvészelni a számára idegen környezet viszontagságait, érthetetlen szokásait, akarata ellenére is mulatságossá válik. Igazából olyan, mintha egy másik történetből csöppent volna ide, és rendezői utasítás hiányában az eredeti szerepét játszaná.
 
A történetről azért nem írok semmit, mert nem tudok úgy kiemelni valamit belőle, hogy ne lőjem le a poént, az alapötletet. De erre is igaz, hogy ha velem történne ugyanez, nem is tudom mihez kezdenék – talán ugyanazt, mint a történet főhőse.
 
Összegzésként csak annyit: aki szereti a western könyveket, az nyugodtan vegye kézbe a Tigrisvért, ezekben az ínséges időkben ez is megfelelő szórakozást biztosít, de aki Rejtő életművével most ismerkedik, az inkább valamelyik légiós vagy Piszkos Fred regénnyel kezdje a barátkozást.