FőképKézcsók, jó napot! Immáron tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Sziget Fesztivál, kis bolygók egyik legnagyobb ilyen kategóriájú rendezvénye.

-1. nap
Igazán jól indult a nap. Az idő strandolásra alkalmas; a leizzadás garantált. A meteorológia meg fűt-fát összehordott. Az az igazság, hogy én lassan már egyetlen magyar előrejelzésben sem bízom igazán és inkább kinézek az ablakomon mielőtt elindulnék. Az a biztos. Viszonylag korán kiértem a tetthelyre, hogy elkerüljem az esetleges torlódásokat. A számításom bevált, simán bejutottam. A lecuccolás után elindultam körbenézni, hogy mi-merre-meddig. Változások persze vannak. A leglátványosabb talán a sátor nélküli Rock-Metal Nagyszínpad, amely reményeim szerint végre megfelelő minőségben tud megszólalni. Mivel lekerült róla a ponyva, a színpad helyet cserélt az A38-wan2 helyszínnel. Így sikerül majd elkerülni az esetleges átszólást a Pop-Rock Nagyszínpaddal.

Ugyancsak máshova került a Roma Sátor. De hogy miért pont a Burn Party Aréna mellé, az számomra rejtély. Egyébként aki gyorséttermi kajára vágyik, az errefelé fogja megtalálni a hőn áhított hamburgerét, köszönhetően az egyik gyorséttermi lánc kitelepült egységének. Máshol van Medúza is. Aki meg netán negyven fokban akarna korcsolyázni, annak ez az álma is teljesülhet. Van egy remek kis koripálya.

Mire két-három kört lefutottam a Szigeten, az ég kezdett érdekes – és a legkevésbé sem barátságos – színezetet ölteni. Mázlimra a Múzeumi Negyednél sikerült tető alá húzódnom, mire ideért az eső. Nagyjából tíz percig zuhogott, aztán semmi, aztán zuhogott és megint semmi. Reméltem ezzel ki is fújt a rossz idő, de a java sajnos még hátra volt. Kaptunk egy emberes felhőszakadást, ami ha még fél órát folytatódik, biztosan mocsárrá változtatta volna az egész Szigetet. De hála az égieknek csak a port fogta meg és nem okozott nagyobb problémát. Viszont a viharos erejű széllökések maradtak.

Gondolom ez is közrejátszott abban, hogy a Gesztiválra nem igazán jött ki sok ember. A Nagyszínpad előtti tér harmadát-negyedét töltötte meg az embersereg, az pedig kevés. Ettől függetlenül a legtöbb vendéglátó-ipari egység kinyitott és minden földi jóval várta vendégeit. Meglehetősen magas áron. Egy sör 530 Ft-ba kerül, ami valljuk be őszintén, a sarki 0-24-es közértben sem nagyon több 250-300 Ft-nál. De van itt óriáshamburger 1.500 Ft-ért, indiai egytálételek ugyanennyiért. A viceházmester 750 Ft.

Mindenki mondott már mindent az okokról. Én csak egyet tudok. A nagyon jól szituált magyar emberek is azt mondják, hogy itt bizony minden nagyon drága. És idén jött még pár szabály, hogy mit és mennyit lehet behozni étel/italból a rendezvényre. Ha valaki azt betartja, akkor tuti éhen vagy szomjan hal. Oké, a csapvíz azért még ingyen van. Az már csak hab a tortán, hogy mindössze kettő, azaz kettő doboz cigarettát hozhat be egy ember. Búgócsiga legyek, ha értem. Nem akarok én itt semmit eladni fű alatt és ezzel nyerészkedni. Kulturáltan és kényelmesen szeretnék szórakozni. De így nem nagyon lehet.

Ennyit a puffogásról. Térjünk át az egyik kedvenc témámra, a higiénia kérdésére. Örömmel jelenthetem, hogy ezen a fronton immáron évek óta jól áll a Sziget. Azzal nem lehet mit kezdeni, hogy ha egy mobil mellékhelységet tízezer ember vesz körbe és másik tízezren kell a tisztítóautónak keresztülverekednie magát, míg eljut a fajanszig. Viszont naponta több alkalommal ellenőrzik ezeket és ha még belefér, akkor jön is a pucoló-brigád. A konténeres kivitelek ilyen szempontból jobban állnak. Azok mellé állandó személyzet lett telepítve.
A tisztálkodás kérdése – úgy gondolom – a tavaly bevezetett hodály méretű sátrak alkalmazásával immáron rövidre lett zárva. Van elég zuhanyzó. És meleg víz is akad.

Szóval Gesztivál. Viszonylag kevés – de annál lelkesebb – ember, szerintem alapban jó koncert. Van két új „delay” torony a Nagyszínpad előtt, ezzel próbálnak javítani a hangzáson. Ezen a koncerten bejött, de hát nem negyvenezren álldogáltak a deszkák előtt. Abba most nem mennék bele, hogy jó ötlet volt-e Geszti Pétert színpadra állítani úgy, hogy más program nem volt a Szigeten. Az biztos, hogy akik miatta jöttek ide, azok jól érezték magukat. Ennyi. (Ja, én nem vagyok rajongó.)

0. nap
Viszonylag nagy várakozással tekintettem a mai nap elé. Nagyon kíváncsi voltam, hogy Balogh Sándor - a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának karnagya – hogyan tudta új köntösbe öltöztetni a magyar könnyűzene majd tucatnyi neves előadójának műveit. És persze az is kérdés volt, hogy hogyan fog megszólalni egymás mellett egy negyven-ötven fős nagyzenekar és mondjuk egy rockzenét játszó együttes.

Kezdésnek a Rock-Metal Színpadon fellépő The Klezmatics-ot néztük meg Z barátommal. Alapvetően nem vagyok a klezmer zene nagy szerelmese, de azért ennek a zenekarnak van neve és ha már itt jártak…
Úgy gondolom, az 1000-1500 néző egy kicsit gáz. És sajnos összesen ennyien voltak kíváncsiak erre a zenekarra. Pedig ők aztán mindent elkövettek, hogy kellemesen szórakozhassunk a muzsikájukon. Az már nagyobb gáz, hogy a Boban Markovic Orkestarra is ennyien voltak kíváncsiak. Boban az elején kicsit zavarban is volt, de hamar túltette magát a dolgon és ismét egy felejthetetlen koncerttel ajándékozták meg rajongóikat. Fújták is rendesen a réz zeneszerszámaikat. Sajnos nem tudtam végigvárni a koncertet, rohantunk a Világzenei Nagyszínpadra.

Igazi show-t kerített a Rádió a koncert kapcsán. Már maga a látvány, hogy egy komplett nagyzenekar van a Sziget egyik színpadán, megdobogtatta az ember szívét. Kaptunk két műsorvezetőt is, akik egy kicsit erőltetve ugyan, de azért nem ciki módon bonyolították le a rendezvényt.

Elsőként a Heaven Street Seven állt a deszkákra. Nekik előnyük volt a többi zenekarral szemben, mert egy évvel ezelőtt már együtt dolgoztak a Szimfonikusokkal az „Ez a szerelem” című dal kapcsán. Az már az első pillanatban látszott, hogy nagyon is működni fog a klasszikus és modern zene együttműködése. A megszólalás nagyon jó volt, talán egy kicsivel nagyobb lehetett volna a hangerő, de ez szigorúan magánvélemény. Eleinte csak pár ezren álltunk (pontosabban táncoltunk, csápoltunk, tapsoltunk) a színpad előtt, de ahogy haladtunk előre az estében, úgy lettünk egyre többen és többen és kerekedett egyre nagyobb buli.

A Balkan Fanatik igazi meglepetést tartogatott a számunkra. Azt már tudtuk, hogy Janicsák Veca fogja a „Repülj madár” című dalt énekelni, de azt nem, hogy – cserébe a tegnapi fellépésért – Geszti Péter is beszáll a nótába. De nem csak a „könnyűek” leptek meg bennünket. A Szimfonikusok az átállások közti szünetekben eljátszották a régi Esti Mese (TV Maci) szignálját, a Kórház a város szélén örökérvényű főcímzenéjét, de még Mézga Géza is terítékre került. Ezen kívül volt dobpárbaj a FreshFabrik dobosa és a Szimfonikusok üstdobosa között. Párbajozott a Budapest Bár cimbalmosa illetve a PASO egész fúvós szekciója is.

Szintén az átállások között számos videobejátszást láthattunk a „felkészülési időszakból”. Ezekből jól átjött, hogy nagyon is komolyan gondolta mindkét fél az együttműködést és az együtt zenélést. Az is látszott, hogy majdnem mindenki elgondolkodott a további együttműködésen, de sajnos azt nem lehet nem kimondani, hogy egy ilyen kísérettel létrehozott lemez elkészítési költsége borzalmasan magas.

Nagyon nehéz bármelyik zenekart is kiemelni a fellépők közül. Sokkal inkább azt tudnám hangsúlyozni, hogy Balogh Sándor karnagy mennyire profin tudott hozzányúlni és áthangszerelni az egyes dalokat és mennyi minden pluszt tudott azokba beletenni. Ezen kívül egy nagyon jó zenekar áll az irányítása alatt, akik szintén profin tudták leküzdeni ezt a feladatot. És nem tudom elégszer hangsúlyozni: mindenki messzemenőkig élvezte ezt a munkát. És ez egy olyan felhőtlen és felejthetetlen örömzenélésben csúcsosodott ki, amelyet ritkán lát az ember. Viszont az is tény, hogy ezek az alkalmak azok, amelyeket nem fogunk elfelejteni és talán még unokáinknak is mesélni fogunk róla, ha szóba kerül a Sziget.