Főkép A kötet kapcsán elöljáróban az a legfontosabb tudnivaló, hogy a cím azon értelmezését használjuk, miszerint az atlasz nem más, mint térképgyűjtemény, és ezúttal ne is számítsunk másra, mint olyan földekre, melyek nem szerepelnek egyetlen utazási iroda katalógusában sem.
 
Judyth A. McLeod az emberiség, azon belül főként a nyugati civilizáció tévhiteit valósággá változató, azokat térben elhelyező kartográfiai emlékeit gyűjtötte össze. Mivel manapság a GPS és a Google Earth korában már nem hiszünk az óriások földjében, miként az egylábú humanoidok lakóhelyét sem keressük megszállottan, kézenfekvő, hogy a kötetben jóval az ipari forradalom előtt született alkotások sorjáznak.
 
A válogatás elvének ismeretében nem csodálkoztam, hogy nem a „gyártási dátum”, és nem is a készítő szerint csoportosítva kapjuk e térképészeti remekeket, hanem a földrajzi hiedelmek alapján. Ez utóbbi lehet például a földközéppontú világrend, a lapos föld (korong), vagy mondjuk képzeletbeli kontinens (Atlantisz).
 
A kötet erényei előtt pár szó a negatívumokról, illetve zavaró tényezőkről. Szememben a legkirívóbb egy fordítás, illetve annak hiánya. Prester John királysága akárhogy is nézem, magyarul évtizedek óta János pap országaként ismert, amit Ráth-Végh Istvánnal kezdve számosan említettek már – szóval kis túlzással, de benne van a köztudatban. A másik, hasonlóan zavaró, hogy a szerző az ízlésemhez képest szerfölött keveset mond a legendákról, a földrajzi felfedezésekről. Kissé olyan, mintha egy rövid szócikket tennének elém valami lexikonból, csak éppen ez kötet nem lexikon.
 
Aki ennél többre kíváncsi, annak nincs más lehetősége, mint fogja magát és könyvtárban, vagy az interneten utánajár az itt leírtaknak. Mondjuk az is igaz, hogy például Góg és Magóg országának földrajzi elhelyezkedéséről túl sok használható információt máshol sem talál majd. A Legendás földek atlasza alapszíntű általános műveltséget ad ezen a téren, amit aztán mindenki kedvére gyarapíthat.
 
A lényeget akárhogy is nézzük, a térképek jelentik. Ezek a papírra (vagy más hordozóra rögzített) látszólag kusza ábrák nem csupán Zsákos Bilbo vonzódását keltették fel, aki kedvenc sétaösvényeit jelölte be a megye térképén, hanem valóban ősi, a civilizációval egyidős kapcsolatról beszélhetünk. Igaz, az idők kezdetén senkinek nem jutott eszébe, hogy telefirkálja ezeket a látóhatárnál nagyobb távlatokról mesélő ábrákat, ráadásul ritkaságuk miatt a tulajdonosok, mint a szemük fényét óvták őket.
 
Mai szemmel persze ezek a gondosan megrajzolt térképek inkább mosolygásra adnak okot, hiszen mit is gondoljunk arról papirosról, amelyen Európa és Ázsia peremén sárkányok és más teremtmények várják a gyanútlan utazót? Na meg a korabeli ábrázolások is szabadon értelmezik az általunk ismert kontinensek tényleges „külalakját”. Tény, a korabeli Háry Jánosok beszámolóit olvasva a térképészek visszafogottak voltak az utazókhoz képest, hiszen például Sir John Mandeville akkorákat lódított, hogy azokat kevés kivételtől eltekintve mindenki valósnak hitte (pedig nála az egylábú, egyszemű, fejnélküli népek még az egyszerűbb állítások közé tartoznak).
 
Szerencsére a kötet nem csupán a nyilvánvalóan légbőlkapott beszámolókra hagyatkozó kartákat említi. Mindezen képtelenségek ellensúlyozásra ott vannak azok a térképek, amelyek vagy hamisítványok, vagy megmagyarázhatatlanok. Legismertebb közülük Piri Reisz török admirális által készített példány, ami meglepő élethűséggel ábrázolja Dél-Amerika keleti partjait, egészen a Horn-fokig. Mindezt akkor (1513!), amikor európai hajósnak még fogalma sem volt arról, hogy Kolumbusz nem Indiát érte el, hanem egy új világban kötött ki. Erre például a mai napig nincs magyarázat.

De legalább ilyen meghökkentő, amikor vélhetően az utolsó jégkorszak partvonalai köszönnek vissza egy középkori térképen. Vagy ott van az évtizedek óta vizsgált és vitatott Vinland-térkép, ami zavarba ejtő földrajzi ismeretekkel ruházza fel készítőjét (és a vikingeket).
 
Nem folytatom, kétségkívül kultúrtörténeti értékkel bír az album, öröm nézegetni a régi térképek színes reprodukcióit, miközben azért fura érzés nyomon követni, miként változott évszázadok alatt az emberiség világképe, s miként fejlődött a térképészet.
 
Ajánlott irodalom:
Rockenbauer Pál: Amiről a térkép mesél