The Art Of Singing – Golden Voices Of The Century (DVD)
Írta: Galamb Zoltán | 2011. 08. 02.
Manapság, amikor a szilárd hordozókat lassan kiszorítva egyre elterjedtebbé válik az internetes zeneletöltés, a „celebeket” pedig a televízió gyártja, ha nem is futószalagon, de alig leplezetten megrendelésre, az opera valahai nagy sztárjai lényegében elérhetetlenné váltak a szélesebb rétegek, főleg a fiatalabb nemzedék körében. Majdhogynem elképzelhetetlennek tartom, hogy egy tizenéves, vagy akár egy egyetemista is CD-ről végighallgasson egy többórás művet, főleg ha annak lényegi része a látvány, az előadásmód. Operába pedig nyilvánvalóan még kevésbé járnak, így könnyen hatalmas hézag támad zenei műveltségükben.
Épp ezért oly fontos, hogy hozzáférhetőek legyenek a már hangfelvételeken is megörökített nagy generációról és a huszadik század romantizáló énekművészetének legfényesebb csillagairól készült mozgókép-dokumentumok. Már csak azért is érdekesek ezek a többségében fekete-fehér „klipek”, mivel az aranykorból meglepően kevés filmes emlék maradt. Azaz nem is oly meghökkentő ez, hiszen a huszadik elsősorban a mozi százada volt; a filmek tehát úgymond a hatalmas vásznakon megjelenő színészeknek lettek fenntartva.
Ennek ellenére a legendás Caruso például már a némafilmekben is megjelent, jóllehet épp a lényeg nem hallható; a színpadi jelenlét mégis átjön a puszta látvány révén is. Ám a külső, a jó megjelenés évtizedekkel később sem szorult a háttérbe: Franco Corelli sikere nem kis mértékben csupán a legnagyobb szívtiprókéhoz mérhető jóképűségének köszönhető, az Audrey Hepburn-ös korszakában sztárallűröktől sem mentes Maria Callas pedig talán még nála is többet profitált különleges arcából és sudár alakjából. (Érdemes összevetni Kirsten Flagstaddal, aki ugyan nem a jellegzetes wagneri nőalak-paródiák alapja, mégis egészen más karaktert ad dúsabb idomaival az adott darabnak.)
Ha a tendenciákat tekintjük, a tenorok és szopránok elsöprő fölényben vannak minden más hangfekvés képviselőivel szemben, ám ez szinte magától értetődő, ugyanis a klasszicista, romantikus és korai modern operai cím- és főszerepek jelentős hányada e két regiszterhez kötődik. Ugyancsak aránytalanul sok olasz és spanyol (vagy ilyen származású) művész képviselteti magát a leghíresebbek között, színes bőrű énekesnő pedig épp csak mutatóba akad, ám Leontyne Price líraisága – valószínűleg épp zenei gyökereiből eredően – egészen sajátságos színezettel egészül ki az amerikai Dél hagyományainak beemelésével.
Ugyan nem feltétlenül kell rajongani ezekért a hangokért (személy szerint kevésbé kedvelem a tradicionális női előadásmód erőteljesen vibrátózott kitartott hangjait az egyenesebb hangképzésnél), ahhoz kétség sem férhet, hogy a DVD-n szereplő előadók alakították ki – méghozzá a hanglemezek segítségével az egész világon – a nagyoperák közönségének ízlését és elvárásait. Ezért lelkesedhettek oly hatalmas tömegek Pavarottiért, Domingóért és Carrerasért, vagy az elmúlt másfél évtizedben Anna Netrebkóért vagy Rolando Villazónért.
Bárhogy legyen is, e rövid, csupán mustraként szolgáló felvételek tagadhatatlanul tanulságosak, ahogy szintén sokat megtudhatunk az egykori pályatársak vagy mai nagy énekesek kommentárjaiból, esetleg maguknak a művészeknek a visszaemlékezéseiből. És ne feledjük, e kiválasztott képsorok rendkívül ritkának számítanak, és a válogatás, ha nem is a teljesség igényével, de mindenképp kellően változatos és átfogó képet ad az évszázad kiemelkedő énekeseiről.
Előadók:
1-2. Enrico Caruso (tenor)
3-4. Giovanni Martinelli (tenor)
5. Beniamoni Gigli (tenor)
6. Tito Schipa (tenor)
7. Giueppe de Luca (bariton)
8. Luisa Terrazzini (szoprán)
9. Conchita Supervia (mezzoszoprán)
10-11. Rosa Ponselle (szoprán)
12. Richard Tauber (tenor)
13. Fjodor Saljapin (basszus)
14. Kirsten Flagstad (szoprán)
15. Lawrence Tibbett (bariton)
16-17. Risë Stevens (mezzoszoprán)
18. Lauritz Melchior (tenor)
19. Ezio Pinza (basszus)
20-21. Jussi Björling (tenor) – Renata Tebaldi (szoprán)
22. Victoria de los Ángeles (szoprán)
23. Joan Sutherland (szoprán)
24. Leontyne Price (szoprán)
25-26. Borisz Hrisztov (basszus)
27-28. Magda Olivero (szoprán)
29. Fritz Wunderlich (tenor)
30. Jon Vickers (tenor)
31. Franco Corelli (tenor)
32. Giuseppe di Stefano (tenor)
33. Maria Callas (szoprán)
34. Maria Callas (szoprán) – Tito Gobbi (bariton)
Épp ezért oly fontos, hogy hozzáférhetőek legyenek a már hangfelvételeken is megörökített nagy generációról és a huszadik század romantizáló énekművészetének legfényesebb csillagairól készült mozgókép-dokumentumok. Már csak azért is érdekesek ezek a többségében fekete-fehér „klipek”, mivel az aranykorból meglepően kevés filmes emlék maradt. Azaz nem is oly meghökkentő ez, hiszen a huszadik elsősorban a mozi százada volt; a filmek tehát úgymond a hatalmas vásznakon megjelenő színészeknek lettek fenntartva.
Ennek ellenére a legendás Caruso például már a némafilmekben is megjelent, jóllehet épp a lényeg nem hallható; a színpadi jelenlét mégis átjön a puszta látvány révén is. Ám a külső, a jó megjelenés évtizedekkel később sem szorult a háttérbe: Franco Corelli sikere nem kis mértékben csupán a legnagyobb szívtiprókéhoz mérhető jóképűségének köszönhető, az Audrey Hepburn-ös korszakában sztárallűröktől sem mentes Maria Callas pedig talán még nála is többet profitált különleges arcából és sudár alakjából. (Érdemes összevetni Kirsten Flagstaddal, aki ugyan nem a jellegzetes wagneri nőalak-paródiák alapja, mégis egészen más karaktert ad dúsabb idomaival az adott darabnak.)
Ha a tendenciákat tekintjük, a tenorok és szopránok elsöprő fölényben vannak minden más hangfekvés képviselőivel szemben, ám ez szinte magától értetődő, ugyanis a klasszicista, romantikus és korai modern operai cím- és főszerepek jelentős hányada e két regiszterhez kötődik. Ugyancsak aránytalanul sok olasz és spanyol (vagy ilyen származású) művész képviselteti magát a leghíresebbek között, színes bőrű énekesnő pedig épp csak mutatóba akad, ám Leontyne Price líraisága – valószínűleg épp zenei gyökereiből eredően – egészen sajátságos színezettel egészül ki az amerikai Dél hagyományainak beemelésével.
Ugyan nem feltétlenül kell rajongani ezekért a hangokért (személy szerint kevésbé kedvelem a tradicionális női előadásmód erőteljesen vibrátózott kitartott hangjait az egyenesebb hangképzésnél), ahhoz kétség sem férhet, hogy a DVD-n szereplő előadók alakították ki – méghozzá a hanglemezek segítségével az egész világon – a nagyoperák közönségének ízlését és elvárásait. Ezért lelkesedhettek oly hatalmas tömegek Pavarottiért, Domingóért és Carrerasért, vagy az elmúlt másfél évtizedben Anna Netrebkóért vagy Rolando Villazónért.
Bárhogy legyen is, e rövid, csupán mustraként szolgáló felvételek tagadhatatlanul tanulságosak, ahogy szintén sokat megtudhatunk az egykori pályatársak vagy mai nagy énekesek kommentárjaiból, esetleg maguknak a művészeknek a visszaemlékezéseiből. És ne feledjük, e kiválasztott képsorok rendkívül ritkának számítanak, és a válogatás, ha nem is a teljesség igényével, de mindenképp kellően változatos és átfogó képet ad az évszázad kiemelkedő énekeseiről.
Előadók:
1-2. Enrico Caruso (tenor)
3-4. Giovanni Martinelli (tenor)
5. Beniamoni Gigli (tenor)
6. Tito Schipa (tenor)
7. Giueppe de Luca (bariton)
8. Luisa Terrazzini (szoprán)
9. Conchita Supervia (mezzoszoprán)
10-11. Rosa Ponselle (szoprán)
12. Richard Tauber (tenor)
13. Fjodor Saljapin (basszus)
14. Kirsten Flagstad (szoprán)
15. Lawrence Tibbett (bariton)
16-17. Risë Stevens (mezzoszoprán)
18. Lauritz Melchior (tenor)
19. Ezio Pinza (basszus)
20-21. Jussi Björling (tenor) – Renata Tebaldi (szoprán)
22. Victoria de los Ángeles (szoprán)
23. Joan Sutherland (szoprán)
24. Leontyne Price (szoprán)
25-26. Borisz Hrisztov (basszus)
27-28. Magda Olivero (szoprán)
29. Fritz Wunderlich (tenor)
30. Jon Vickers (tenor)
31. Franco Corelli (tenor)
32. Giuseppe di Stefano (tenor)
33. Maria Callas (szoprán)
34. Maria Callas (szoprán) – Tito Gobbi (bariton)