FőképAz itthon is nagy sikernek örvendő mangasorozat kilencedik kötete nem várt eseményeket tartogat. Light alól kicsúszni látszik a talaj. Ami már az első pillanatban kiderül, hogy főhősünk kapkod, nem gondolja át olyan precízen a lépéseit, mint előtte, így az olvasó is ráébredhet emberi mivoltára. Kicsit a fejébe is száll a dicsőség, hiszen követőkre bukkan, és az egyik nagyhatalom (maradjon titok, hátha nem található ki elsőre) le is teszi a fegyvert Kira ellen. Képes odáig elmenni, hogy saját apját is feláldozza a „nemes cél” érdekében. Hiba hiba hátán, ami nem is csoda, hiszen L két utódja ellen kell küzdenie. Két zseni egy ellenében.
 
Near és maroknyi csapata közben lépésről lépésre közelebb kerül a megoldáshoz és egy újabb szövetségesre is szert tesznek. „Az ellenségem ellensége a barátom” alapon üzletet ajánlanak Mellonak, aki viszont egyedül óhajt fényt deríteni Kira kilétére. Persze számtalan szál és titkos ismeretség övezi ezt a cselekménysorozatot is.
 
Near karaktere és észjárása nagy hangsúlyt kap a történet ezen darabjában. Nekem kicsit túlzottan is hasonlít L-re. Érthető ez a megoldás, hiszen sok tinilány könnyezte meg L eltávozását, kellett egy hasonló karakter – engem mégis zavar, leginkább a külseje miatt. A borítón ülő Near testtartása egy az egyben L, nem is értettem, hogy mi történt. Talán egy kis stílusváltás? Épp hogy a kis szenvedélyük más (meg persze az élők között elfoglalt helyük).
 
Aztán ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy Near sokkal rafináltabb, mondhatni nagyobb zseni, mint L. Arra is pillanatok alatt rájön, hogy a második L és Kira kapcsolatban vannak, s talán ez a kapcsolat maga Yagami Light. Azonban azt, hogy milyen fondorlatos trükkökkel próbálja kicsomózni a szálakat, csak az ismerheti meg, aki elolvassa a mangát.
 
Obata Takeshi nagyszerű mangaka a szememben. Munkáit finom, karakteres kidolgozás jellemzi – talán épp ezért olyan különlegesek. A mangákra alapvetően nem jellemző a túlbonyolított, részletes kidolgozás (ezt jelenti egyébként a manga szó is, pontos fordításban „vázlat”), mégis, itt az apróbb egységek is szépen fel vannak építve. Egyáltalán nem zavaró így a fekete-fehér megoldás, ami nyilvánvalóan az anyagi háttérről is mesél egy kicsit.
 
A történetért felelős Ohba Tsugumi egészen biztosan zseni, amit ugye tudjuk, hogy csak egy hajszál választ el az őrülttől. Aki képes ilyen logikát felépíteni és végigvezetni, az megérdemli a maximális tiszteletet. Alig várom, hogy a további részeket is elolvassam!